Seven | h.s | magyar fordítás

VI

Magdalena, Beth és Clara egyszerre kapták tekintetüket a kicsapódó ajtóra. Mind Victoriat nézték, aki leült közéjük a négyszögletes asztalhoz, ami meg volt pakolva különböző ízletes ételekkel és borral. Viszont még mielőtt leült volna, gyorsan meghajolt.

"Lady Victoria, milyen kedves, hogy csatlakozik hozzánk." mondta Magdalena. "Jaj, milyen kipirult az arcod. Jól érzi magát? Üljön le."

Victoria miután leült gyümölcsökkel töltötte meg tányérját. "Nem felség, jól vagyok."

"Akkor miért vagy úgy kipirulva? Gondolom kapcsolatban áll a lassúságoddal." feltételezte Magdalena, majd egy szólószemet vett szájába.

"Bocsásson meg." mondta, próbált valamiféle kifogást keresni. "Nem függ össze."

"Nem?" kérdezte Magdalena.

"Nem - úgy értem igen." most az egyszer büszkesége elillant. "Sétálni voltam. A hideg levegőtől az arcom kivörösödött."

"Ah. Szóval, ki volt a gardedámod? Mindannyiuk ebédel jelenleg."

Clara és Beth összenéztek, mielőtt újra a küszködő Victoriat figyelték, aki összeszorította ajkait. "Nem volt."

Magdalena drámaian levegő után kapott. "Gardedám nélkül a kastély falain kívül? Ez megkérdőjelezhető egy olyan pozícióban lévő hölgynél, mint ön, Lady Victoria. Nem udvarhölgyhöz illő viselkedés."

"Könyörgöm a bocsánatáért, felség." mondta Victoria, fenntartva a hazugságot. "Ha úgy kívánod, hogy hagyjam el az asztalt, azonnal elmegyek."

Magdalena összevonta szemöldökeit. Tudta, hogy Victoria nem az igazat mondja, kíváncsi volt mi lehetett olyan fontos, hogy még a büszkeségét is feláldozta. "Ezt nem mondtam." mondta Magdalena. Egy pillanatra megforgatta szemeit és tanulmányozta Victoriat; jellegzetesen csillogó szemei kissé vörösek voltak, duzzadt ajkait mintha korábban valaki másé érintette volna. Ugyanúgy nézett ki, mint Magdalena, miután Harry megcsókolta. Arra a következtetésre jutva, hogy Victoria egy titkos hódolójával volt, fentebb tolta magát a székén és ivott egy kortyot a borból. Semmi veszély nem volt a szeretet érzésében, főleg, hogy rangja jelentéktelen volt és új volt a hercegnő szolgálói közt. Valamint ha a dolgok károsak lennének, jó ürügy lenne, hogy megváljon tőle. "Maradj csak."

_ _ _

Felipe a fogadószobájában fel és alá sétálgatott, ujjait számtalanszor végigfuttatva barna tincsei közt, ajkait rágva. "Olyan egészséges volt." mondta, hirtelen megállt és barátjára nézett, a főtanácsosára. "Nem értem."

"Mit mondott az orvos? Talán valami étel okozta." elmélkedett Carlos. "Bármi is volt az ok, nem kellene ezzel foglalkoznod tovább. Az idegesség csak betegségbe taszít. Mellesleg, Sofia nem Spanyolország legszebb szeretője volt, könnyedén találunk a helyére valaki mást."

"Sofia nem egy tárgy, akit helyettesíteni lehet." mondta dühöngve. "Egy kedves barátom volt. Találok másik nőt, hogy a szeretőm legyen, de a barátságát senki nem tudja pótolni." 

"Megértettem, Felség. Elnézését kérem."

Felipe leült az egyik székbe és mélyen felsóhajtott. "Intézz el mindent a temetésével kapcsolatban. Csak a családtagok jelenléte engedélyezett. Nem akarok egyetlen suttogó vagy bosszankodó szeretőt sem látni a temetése eseményén." 

"Gondolja, hogy a családja részt kíván venni?" tudakolózott Carlos.

"Nem hiszem." felelte a király. "De én és a húgom mindenképpen jelen leszünk, ez pedig épp elég Sofianak."

Carlos némán bólintott és a kilincs után nyúlt, hogy távozzon, de hirtelen eszébe jutott valami. "Oh, Felség." szólalt fel. "Majdnem elfelejtettem ezt átadni neked." a király Carlos felé fordult, aki egy levelet tartott a kezében. "Linares Hercege küldte." a király feltolta magát és feltépve a levelet végigfutott a sorokon, majd ismét Carlosra nézett. "Minden rendben, Felség?"

"Úgy tűnik a herceg alig várja, hogy megismerje Magdalenat. Már holnap megérkezik."

_ _ _

A szoba csendben úszott, mikor kivágódott az ajtó. Magdalena és az udvarhölgyei mind megijedtek és ez akkor sem változott meg, mikor feltűnt, hogy a király állt előttük. Mint a katonák, mind egyszerre meghajoltak. Magdalena pedig oldalra lépett, hogy üdvözölje fivérét. 

"Elnézést, hogy megijesztettem önöket." mondta végre, tekintete elidőzött Victoria-n, de mire a lány elkaphatta volna tekintetét, ismét Magdalena-ra figyelt. "Húgom, sürgős híreim vannak a vőlegényedet illetően."

Sosem vallaná be, de reménykedett benne, hogy jegyese valamiféle támadás áldozata lett, ő pedig valaki mást választhat helyette. Mégis ellökte magától a gondolatot. "Mi történt?" érdeklődött nyugodtan. 

"Holnap megérkezik."

"Holnap?" kapott levegő után Magdalena. Pár percre teljesen megfeletkezett az etikettről. "Miért olyan korán?"

Felipe megköszörülte a torkát. "Igen, holnap. Öltözz magadhoz méltóan és őrizd meg a nyugalmad. Megfelelően kell üdvözölnünk őt. A Karácsonyi Bál idején kellett volna érkeznie, de az csak három nap múlva lesz. Kitalálnál valamit, Elena?"

"Ez nem olyasmi, amiről Sofia szeretőddel konzultálnál?" kérdezte Magdalena, Felipe szemei elkerekedtek. "Semmit sem tudok a vendégek fogadásáról, valamint nem gondolod, hogy így is elég, ami miatt aggódnom kell? Holnap találkozom először a jövendőbeli férjemmel, le kell őt nyűgöznöm..."

"Mit szólnál egy álarcos bálhoz?"

A szobában minden szempár Victoria-ra szegeződött.

"Álarcos bál?" kérdezett vissza Felipe. "Lady Beth, elmagyarázná nekem, mi is ez?"

Beth szemeit forgatta Victoria-ra, majd ismét a király felé fordult. "Az álarcos bálok jellegzetesek az angol udvarban, Felség. Néhány kiválasztott személy előadást tart. Az előadás valamilyen történetről szól, általában a királynőt dicsőítő mítoszokról vagy legendákról, az előadók személye pedig titokban van tartva, ezért maszkot kell viselniük. Táncolnak és énekelnek, közben pazar jelmezeket viselnek. Úgy hiszem Franciaországban is népszerűek, de nem vagyok benne teljesen biztos." 

"Igen, hallottam néhány vendégünket, akik már jártak Angliában álarcos bálokról beszélgetni; azt mondták remek élmény volt. A hercegnek biztos tetszene, Felség." mondta Victoria.

A király lassan bólintott. "Megszervezem. Köszönöm, Lady Victoria. Te pedig, Magdalena." fordult ismét testvére felé. "Ébredésedtől kezdve állj készen, hogy fogadd őt. Nem engedélyezem, hogy várasd őt a készülődéseddel."

"Igen is, Felség." mondta összeszorított fogain keresztül.

Felipe elhagyta a csendbe burkolózott szobát, egyik udvari hölgy sem merte felhozni a herceg hamarabbi érkezését, főleg a hercegnő reakcióját látva. Helyette visszatértek ahhoz, amihez a legjobban értenek; gondolataikba merültek, melyek sosem lesznek kimondva.