Seven | h.s | magyar fordítás

IV

Magdalena kinyújtotta karjait és lábait takarója alatt. Kábultan dörzsölte meg szemeit és sóhajtott párnájába, nem állt készen egy újabb napra, hogy olyan emberekkel beszélgessen, akiket nem is ismer. Félálomban arról elmélkedett, milyen lenne ha nem a királyi család tagja lenne, és nem politikai érdekekből kéne házasodnia.

"Jó reggelt, Őfelsége." mondta Beth, miközben vizet engedett a hercegnőnek, hogy megmossa arcát és kezeit.

Magdalena-t barátnője szavai visszarángatták a valóságba. "Jó reggelt, Beth." válaszolta, miközben ülőhelyzetbe tornázta magát. "Ma már jobban érzed magad?"

Beth alsó ajkába mélyesztette fogait, nem volt biztos abban, hogy ez a megfelelő alkalom, hogy elmondja a híreket. "Igen, köszönöm."

"Remek. Nem is tudom mi lenne velem nélküled."

Beth háttal a hercegnőnek összeszorította a szemeit, hogy visszaszorítsa könnyeit. Egy mély sóhajtás után a ruhákhoz ment és nézegetni kezdte őket. "Van valami elképzelése?"

Magdalena épp válaszolt volna, de az ajtó alatt egy darab pergamentett csúsztattak be, ami magával ragadta mindkét hölgy figyelmét. Beth az ajtóhoz lépett, felvette a papírt és elemezni kezdte. Nem talált semmit a levél külsején, ezért a hercegnő kezébe adta. Magdalena mosolyogva olvasta el a szép betűkkel írt angol levelet és felmosolygott Beth-re. "Valami egyszerűt."

_ _ _

Sofia legurult Felipe-ről és hátán feküdve kezét mellkasára helyezte, hogy érezhesse szíve heves ritmusát. Felipe lehunyt szemekkel érkezett vissza a csúcspontjáról és próbált egyenletesen lélegezni. Néhány perc elteltével felállt és egy serleget megtöltött borral. Gyorsan megitta és kézfejével megtörölte ajkait. Újra megtöltötte, de a második pohárnál már húzta az időt, közben pedig Sofia meztelen testét csodálta.

Elkapva tekintetét a lány elmosolyodott. "Elégedett vagy?"

Kortyolt egyet a borból. "Mint mindig."

"De van valami a fejedben." mondta.

Letette a most már üres serleget és lustán bólintott. "Tegnap este nem voltál jelen."

Sofia zavarba jött. "Elfoglalt voltam."

"Mivel? Vagy akár kérdezhetném azt is, hogy kivel?"

"Mit számít, Felipe?" csattant fel Sofia, közben felült. "Nem érdekel semmi, csak az élvezet, amit a testem nyújtani tud neked."

"Ez nem igaz." felelte. "Régóta ismerjük egymást, Sofia. A legjobb jövőt szánom neked, de nem tudok neked megfelelő férjet találni, ha nem mutatkozol az udvarban."

"Nem akarok férjet."

"Akkor mit látsz a jövődbe? Ha megházasodom, a dolgok köztünk meg fognak változni. A feleségem mellettem lesz, nem lesz szükségem szeretőkre."

"Nem te vagy az egyetlen ágyasom, Felipe. Ahogy neked sem én vagyok az egyetlen szeretőd. Csak elsőbbséget élvezünk egymással szemben, de vannak más férfiak is akik a feleségük elé helyeznek engem egy szempillantás alatt. Ha úgy gondolod nincs többé szükséged rám, tovább lépek."

"Olyan fényes jövő állt előtted." suttogta a király. "Miért pazarlod egy ilyen életre?"

Sofia feldühödött. Gyorsan talpra állt és magára vette a földről ruháit. "Azt hiszem egyszerűen lusta vagyok." azzal elhagyta a király privát szobáját és becsapta maga mögött az ajtókat.

Felipe mélyen felsóhajtott és frusztráltan orrnyergét masszírozta.

Sofia nem foglalkozva kinézetével megkötötte köntösét és kilépett a hűvös folyosóra. Miközben végigsietett a folyosókon, elhaladt egy kíváncsi tekintetű férfi mellett is, aki nem volt ismerős számára. Márpedig ő minden férfit jól ismert az udvarban.

"Hölgyem." szólította megállásra.

Majdnem felnevetett a címen, amivel felruházta, de nem javította ki. "Igen?"

"Mutatna egy kijáratot ami a kertekhez vezet engem? Ez a hely olyan, mint egy labirintus." 

"Nos, épp a rossz irányba tart. Ez a folyosó a király részlegéhez vezet. Elvezetem."

"Köszönöm." mondta bájos mosollyal. Miközben sétálta, végigpillantott a nőn. Szép volt; telt ajkak, igéző szemek, aranybarna haj. "A király ismeretségében áll?" kérdezte, most tűnt fel neki, hogy a király részlegei felől érkezett.

Sofia elvigyorodott. "Nem ismeri a spanyol udvart, igaz?" pillantott fel a férfira, aki megrázta a fejét. "Igen, elég jól ismerjük egymást." a férfi értetlenül nézett rá, amitől felvihogott. "Egy kurtizán vagyok; egy szerető azoknak, akik elég magas árat tudnak fizetni, mint például a király. Az arcáról ítélve az ön országában nincs efféle pozíció."

"Valóban nincs." válaszolta.

Sofia a folyosó végén megállt. "Ha tovább mész jobbra, a folyosó végén lesz egy ajtó. Kifelé vezet és pár perc séta alatt elérhetsz a kertekhez. Ha eltévednél, nyugodtan kérj segítséget a szolgáktól. Elkísérnélek, de a szobám az ellenkező irányban van." 

A férfi bólintott. "Köszönöm, hölgyem." mondta meghajolva, majd elindult.

_ _ _

A hó ráhullott bársonyköpenyére, miközben a kijelölt helyen várakozott, a kertek bejáratánál. Kisebb hózápor hullott a felhőkből, csak épp annyi, hogy díszesebbé tegyék azt, amire ráhullottak, egyébként nem volt maradandó, mert gyorsan elolvadt minden hópehely. 

"Eljött."

Magdalena mosolyogva fordult meg és akasztotta össze tekintetét Harryével. Csuklyáját lelökte fejéről. "Miért ne jöttem volna?"

Harry arcán egy önelégült vigyor jelent meg. "Mert maga a hercegnő, én pedig... nos, maga nem tudja mi vagyok."

"Pontosan ezért jöttem." felelte. "Ön egy rejtély, szóval meg kell fejtenem."

"Akkor mit tud eddig rólam?"

"Nem sokat, attól tartok." sóhajtott és egy lépést tett előre. "Csak a nevét tudom és azt, hogy Angliából érkezett. Szóval, meséljen nekem magáról." közel álltak egymáshoz, olyannyira hogy lélegzetvételeik egy felhőt alkotva szálltak fel.

Harry megrázta a fejét. "Nem tehetem, hercegnő. Az tönkretenné a mókát." Magdalena szemöldökei ráncba szaladtak. "Jöjjön." mondta egy ujjal megemelve a hercegnő állát. "Ne legyen szomorú, mindent meg fog tudni időben."

Magdalena testét kirázta a hideg közelségüktől és a férfi érintésétől. "Akkor óvatosan kell tanulnom magáról. Minden nap, amíg itt van, ezen a helyen fogunk találkozni."

Harry leengedte kezét és egy lépést hátrált. "Kérése számomra parancs, felség." hajolt meg és úgy nézett fel a hercegnőre. "A hűséges szolgája vagyok."

"Ez esetben volna még egy kérésem." Harry felegyenesedett és kérdően nézett rá. "Csókoljon meg."

Egy pillanatig azt hitte nem teszi meg, helyette kineveti és faképnél hagyja. Megnyugodott, mikor Harry mosolyogva közelebb lépett és egyik kezét fűzővel összepréselt derekára, másikat pedig kipirult orcájára csúsztatta. Ahogy hozzá nyomta ajkait a hercegnőéhez, a valóság megállt körülöttük; elfelejtette, hogy ő Spanyolország hercegnője, aki oda van ígérve egy hercegnek, akinek még csak a portréját sem látta. Helyette egy egyszerű nő volt, s úgy csókolta a férfit, hogy a pillanat sose érjen véget.