Seven | h.s | magyar fordítás

XI

Mikor a reggeli napfény utat tört magának az ablakokon keresztül, Felipe lelökte magáról az ágyasát, akivel az estét töltötte. Lassan talpra állt és miután még álmosan felöltözött, magára hagyta a királyt. Mikor az ajtók becsukódtak mögötte, Felipe nagyot sóhajtott és megdörzsölte a fáradtságtól égő szemeit.

"Lustaság, mohóság, büszkeség." motyogta magának. "Isten óvjon engem."

_ _ _

Clara a hercegnő szobája előtt várakozott, mint minden reggel, de most valami más volt. Victoria halott volt, Beth pedig késett. Körbeölelte magát karjaival és sűrűn kitekintett jobbra és balra, hátha Beth még időben megérkezik, ha egyáltalán életben van még. Gondolataitól kirázta a hideg. Egyre jobban aggódott a biztonságáért, ezért a folyosó helyett inkább a hercegnő szobájában várakozott tovább. 

Miután becsukta az ajtót felnézett, a hercegnő már ébren volt, szemeit le sem vette a plafonról, kezei össze voltak kulcsolva hasán. Clara lefagyott a látványtól, de Magdalena pislogott néhányat, majd Clara felé fordította a fejét. Az udvarhölgy megkönnyebbülten sóhajtott fel.

"Megijesztettelek?" kérdezte Magdalena, közben könyökein támaszkodott.

"Csak egy kicsit, felség." mondta Clara egy apró mosollyal.

"Hol van Beth?"

Clara idegesen benedvesítette ajkait. "Nem tudom."

Miközben Clara síri csendben segített a hercegnőnek elkészülni a napra, az ajtó hirtelen kivágódott, és Beth állt a küszöbnél. Szőke haja túl lazára volt kötve, szemei unottak voltak, alattuk nagy lila karikák húzódtak. Közben gyorsan meghajolt.

"Már kezdtük azt hinni, hogy nem is jössz." mondta Magdalena a szeme sarkából a jövevényre pillantva.

"Sajnálom, hercegnő." suttogta Beth. "Elaludtam."

Magdalena hümmögött válaszképp, majd  elmerült gondolataiban, miközben Clara és Beth segítettek neki a készülődésben. Megállás nélkül a mai nap történéseire gondolt. Tényleg képes lesz a herceget a halálába vezetni? Isten tényleg meg fog neki bocsátani egy ilyen bűnért? Ő meg tudja bocsátani saját magának?

Mikor Clara kész lett a hercegnő frizurájával, Magdalena kérésére ő és Beth is elhagyta a szobát, hogy a hercegnő egyedül tölthesse a reggelt. Amint becsukódott az ajtó mögöttük, Clara Beth felé fordult. "Megijesztettél." suttogta. "Azt hittem..." kezdte el, de képtelen volt befejezni.

"Jól vagyok, Clara." mondta Beth, enyhén megszorítva a kezét. "Nem mondtál semmit a hercegnőnek, ugye?" Clara megrázta a fejét. "Jó. A király nem akarja, hogy bárki más tudjon róla."

"De Victoria az udvarhölgye volt." 

Beth belekarolt Clarába és elindultak a folyosón. "Mindenkinek jobb, ha nem tud róla. Bárki is teszi mindezt, nem tudhat róla, hogy félünk tőle. Azt kell hinniük, hogy minden a legnagyobb rendben." a két nő megállt, mikor elért a konyháig, ahol rengeteg szolga sietett a vendégek reggelijével. "Minden rendben lesz, Clara. Biztos vagyok benne, hogy a király mindent megtesz, hogy megoldja ezt az egészet."

_ _ _

"Boo."

A hercegnő körbepördült. Harryt tartott felé kitárt karokkal, és magához ölelte, közben kétszer körbefordult a hercegnővel. Úgy nevetett, mint egy gyermek, miközben forogtak, lábát felemelte a talajról, mintha csak szárnyakat növesztett volna a repüléshez. Miután Harry letette őt, mellkasán megtámaszkodott, és közelebb hajolt a férfihoz, hogy megcsókolhassa.