A Jövendőmondó

Prológus

   Néma unalommal bámultál magad elé, miközben a háttérben a tanár monoton hangja szólt. Semmi kedved nem volt ma az egyetemhez, de tudtad, hogy ha nem jössz be, akkor nem fogsz tudni készülni a közelgő vizsgákra. Más helyzetben megkérted volna valamelyik barátodat, hogy küldjék át a jegyzeteiket, de ma egyikük sem volt bent. Lisa nyaralni ment a pasijával, míg Barry otthon maradt, hogy Gyűrűk Ura maratont tarthasson. Ez volt a második nap, hogy egyikőjük sem jött be, és ha teljesen őszinte akartál lenni magadhoz, te is inkább maradtál volna otthon, vagy átmentél volna Barry-hez.

   Nem voltál egy elvetemült rajongó, de ettől függetlenül láttad már annyiszor, hogy kívülről tudtad, mind a hat filmet, és a könyveken is átrágtad már magad legalább egyszer. Igen, a Hobbit trilógiát is unásig ismerted. Mivel az álmod az volt, hogy egy nap te magad is létrehozz egy olyan világot, mint amilyen Középfölde is volt, ezért gyakran azért nézted csak végig a filmeket, hogy valahogy ihletet meríts belőlük. Elképesztett a gondolat, hogy az egész Gyűrűk Ura világa egyetlen ember elméjéből pattant elő, és bár biztos voltál benne, hogy nem vagy képes ugyanerre, ettől függetlenül töretlenül próbálkoztál. Amúgy is élvezted a különböző világok megteremtését, és habár egyik sem ért fel a gyűrű történetéhez, úgy érezted jó úton haladsz.

   Halkan felsóhajtottál, és a nyakadban lógó láncot kezdted birizgálni. Egyszerű aranylánc volt, medál nélkül. Régen volt rajta az is, de egyszer elvesztetted, és azóta is csak a lánc maradt meg. Barry gyakran cukkolt azzal, hogy egyszer megveszi rá az Egy Gyűrű mását, és akkor te leszel Frodó. Igazából viccesnek találtad a gondolatot, azonban barátod soha nem váltotta be „fenyegetéseit".

   Az óra igazán unalmas volt, így tekintetedet az előtted heverő füzetre vezetve lassan írni kezdtél. Semmi különösebb ötleted nem volt egy történethez, egyszerűen csak jöttek a szavak. Minden magától történt, az összes mondat magát írta meg. Gyakran fordult elő veled ilyen, és bár ezekből soha nem született semmilyen történet, azért néha volt olyan, ami alapot adott egy-egy sztorihoz. Mire pedig észbe kaptál, a Hobbit filmjének egyik első jelenetével néztél szembe, a saját stílusodban leírva. Néhány másodpercig meredtél a papírra, újra- és újra átfutva a leírt szavakat, majd megvonva a vállad nekiláttál a második kedvenc hobbidnak.

   Hanyag mozdulatokkal húztad egymás után a vonalakat, és bár az elején csak egy gyerekes firkának tűnt, végül lassan összeállt egy képpé. Nem volt különösebben élethű, a saját stílusod itt is megmutatkozott, de egyértelműen felismerhető volt. Jól kivehető volt Zsáklak, és az előtte pipázgató hobbit is, akiben felismerni véltél egy bizonyos Bilbó nevű „betörőt". Ajkaidra mosoly költözött, ahogy néhány mozdulattal finomítottál a rajzon, kissé jobban kidolgozva a hobbit vonásait, egészen addig, ameddig elégedett nem voltál. Akkor aztán mosolyogva letetted a tollat, és büszkén szemlélgetted a műved.

   Aztán jött az álmosság.

   Unalmas óra volt, végeztél az írással és a rajzolással, és még így is kellemetlenül sok idő volt hátra. Azért ültél itt, hogy odafigyelj, de lehetetlennek tűnt, egyszerűen nem maradtak meg a tanár által kiejtett mondatok, nem volt értelmük. Fáradt voltál, és álmos. Behunytad hát a szemeid, azzal a szándékkal, hogy egy kicsit pihenteted őket. Nem akartál igazán elaludni, csak kicsit pihenni. Azonban, éppen azért, mert a szemeid csukva voltak, és mert végül mégis sikerült elszundítanod, nem is tűnhetett fel a halvány ragyogás, melyet az előtted heverő papír ontott magából.

   Mikor legközelebb kinyitottad a szemeid, élénk kék égbolttal találkozott a tekinteted. A terem helyett, ahol addig voltál most egyértelműen a szabadban tartózkodtál. Meglepetten fordítottad oldalra a szemeid, így megvizsgálva, hol voltál. Amikor azonban a tekinteted találkozott egy ismerős szempárral, csak tátogni tudtál, mint egy partra vetett hal.

   Zsákos Bilbó ült melletted a padon, és éppen annyira értetlenül nézett rád, mint ahogy te rá.