A Jövendőmondó

12. Fejezet

[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Mikor kinyitottad a szemeid, harc zajait hozta a szél. A csata elkezdődött. Teljesen lemaradtál arról, amikor Thorin megtudta, hogy nem volt nála az Arkenkő. Tényleg nagyon fáradt lehettél, ha eddig aludtál. Persze, nem volt időd ezen töprengeni, azonnal rohantál egy kardért, hogy amikor szükséged lesz rá, akkor használhasd. Azonban ahogy a fegyvertár felé tartottál, beleütköztél valakibe. Hátrébb léptél egy lépést, és tekinteted felemelve néztél egy tündére, aki kezében becsomagolt tárgyat tartott.

   – Te vagy [Név]? – kérdezte, mire bólintottál egyet. A tünde feléd nyújtotta a tárgyat. – Thranduil király küldi ezt.

   – Köszönöm – mondtad, majd elvetted a feléd nyújtott csomagot. A tünde biccentett, majd megfordulva elment, egyedül hagyva téged. Tekinteted a kezedre esett, ahogy lassan kicsomagoltad az ajándékot. Amikor megláttad Évëa pengéjén megcsillanni a Napot, ajkaidra boldog mosoly kúszott. Azonnal ledobtad a bőrt, amibe rég látott kardodat csomagolták, és feltartva a pengét, mosolyogva vizsgáltad meg. Annyira belefeledkeztél a rég látott ismerőssel való újbóli találkozás miatt érzett örömbe, hogy szinte el is felejtetted, hogy odakint háború zajlott.

   Aztán végül eljutott a tudatodig a kiáltások, és egymásnak csapódó pengék hangja, ezzel kirántva Évëa bámulásából. Gyorsan a derekadra kötötted a tokot, ami szintúgy a bőrbe volt csomagolva, és a kardod a helyére csúsztatva rohantál a csatatér irányába. Magadban imádkoztál, hogy ne legyen túl késő, amikor végül megpillantottad a harcot. Az orkok éppen a város felé tartottak, és ez biztosított afelől, hogy még csak éppen, hogy elkezdődött a harc.

   Megkönnyebbülten lélegeztél fel, majd előre rohantál, egyenesen Erebor felé. Tudtad, hogy meg kellett volna védened a várost, de ha itt maradsz, akkor soha nem tudod majd megmenteni a törpöket. Ezért ismét hátrahagytad az embereket, ismét a társaságot választottad a saját néped helyett. Hiszen a törpök voltak azok, akikkel a Középföldére kerülésed óta együtt voltál. Ők sokkal inkább voltak a néped, mint az emberek, és noha egyáltalán nem akartad, hogy az emberek meghaljanak, számodra most a törpök voltak a fontosabbak. Suhatagban ellesznek nélküled is.

   Egyenesen a harctérbe rohantál, átvágva magad az orkokon, és megmentve egy-egy törpöt vagy éppen tündét, amikor úgy esett. Nem álltál meg huzamosabb ideig, közel kellett férkőznöd Ereborhoz, hogy amikor a törpök végre kijönnek onnan, akkor velük tarthass. Végül sikerült a törpök között neked is a hegyhez hátrálnod, és míg a törpök az orkok felé fordulva védték Erebort, addig te a hegyet nézted, pontosabban az Ereborba vezető kaput. Tudtad, hogy hamarosan kijönnek, és akkor az oldalukon fogsz küzdeni.

   Hallottad, hogy mögötted az orkok támadásnak indultak, de nem fordultál meg. Szemeidet Bombúron nyugtattad, aki ekkor kilépett a falra, és belefújt egy kürtbe. A hangos hangra az orkok megtorpantak, míg te mosollyal néztél a kapura. Itt volt az idő. Végre a Hegymély királya, és a társaság többi tagja is csatlakozik a harchoz. A kaput eltorlaszoló barikádot hatalmas harang törte szét, s a törmelékek alkotta hídon ismerős törpök rohantak ki, felfegyverkezve, harcra készen. Vigyorogva álltál előttük, és láttad, hogy mikor észrevettek, mind megkönnyebbülten néztek rád. Nem is sejtetted, de nagyon aggódtak érted, amiért egyszer csak eltűntél.

   Amikor elértek téged, Bifur azonnal maguk közé rántott, a csapatba, oda ahová tartoztál. Felvetted a tempót, és közöttük rohantál végig a törpökön, és tovább, egyenesen az orkok felé. Ahogy a két sereg összecsapott, nehezebb volt szemmel tartani azt a bizonyos három törpöt, akinek az életét meg kellett mentened, de egy pillanatra sem voltál hajlandó szem elől téveszteni őket. A küzdelem közben láttad, ahogy Thorin és Dáin összeölelkeztek, és kissé elmosolyodtál a jeleneten. Persze, nem volt ennél több időd rájuk, mert az orkok folyamatosan támadtak. Aztán láttad, ahogy Thorin egy hegyi kecskére ugrott, és tekinteteddel te is azonnal egy olyan állat után kutattál. Amikor találtál egyet, felpattantál rá, és az időközben négyre növekedett létszámú csapat felé indultál.

   Utolérve őket azonnal odaordítottál Thorinnak.

   – Veletek tartok! – A király tekintete rád siklott, s szemeiben ismét ott volt az a gyengéd pillantás, ami ezúttal nem is tűnt el. Bár egy kis bűnbánatot is láttál rajta. – Intézzük el Azogot!

   Thorin csak bólintott, és immár öten tartottatok a hegy felé. A kecskék átvágtak az orkokon, habár neked is kellett használnod a kardodat, néha. Hamarosan már a hegyen vágtattatok felfelé, olyan gyors ütemben, amiben egy lóval soha nem haladhattatok volna hegynek felfelé. Tudtad, hogy meg kellett mentened őket, de nem voltál benne biztos, hogyan csináld. Nem hitted, hogy elég gyorsan elérnél egyik helyről a másikra, márpedig akkor semmi esélyed nem volt megmenteni a makacs törpöket.

   Odafent még a kecskéken ülve sikerült levágnotok néhány orkot, de végül le kellett szállnotok az állatokról. Immár a földön állva harcoltatok. Együtt küzdöttél a törpökkel, és végül Dwalin mellé kerültél. Amikor felismerted a törpöt, felötlött benned egy ötlet a Durin örökösök megmentésére. Tudtad, hogy valószínűleg nem fog működni, de mindent meg kellett tenned.

   – Dwalin! – kiáltottad, és egy hangos horkantás jelezte a törp figyelmét. – Bármi történik, maradj Thorin mellett! Ha nem érek oda időben, és te sem vagy ott, akkor elveszítjük a királyt!

   Dwalin nem felelt, mert nem volt rá ideje. Mire megemésztette, amit mondtál, már távolabb voltál tőle, egyenesen Kili és Fili felé tartva. Néhány perces harc után pedig végül az utolsó ork is holtan rogyott össze a lábatoknál. Lihegve néztél a törpökre, akik Thorint figyelték. A király a befagyott folyó melletti sziklán állt, és a ködbe bámult.

   – Hol lehet? – kérdezte Kili. – Üresnek tűnik. Gondolod, hogy Azog elmenekült?

   – Azt nem hiszem – felelte Thorin. Aztán felétek fordult. – Fili! Vidd az öcsédet és [Nevet], és kutassátok át a tornyokat! Halkan, feltűnés nélkül. Ha láttok bármit, gyertek vissza! Ne bocsátkozzatok harcba!

   – Társaságot kapunk – szólalt meg Dwalin. – Kobold zsoldosok. Alig többen, mint százan.

   – Elintézzük őket – mondta Thorin. – Menjetek! Menjetek!

   Fili, Kili és te azonnal elindultatok, habár te még egy utolsó pillantást vetettél Dwalinra. A törp biccentett, hogy megértette, habár te nem voltál biztos benne, hogy sikerülni fog megtennie, amit kértél. Csak reménykedni tudtál. A két testvér oldalán tartottál a romok felé, felkészülve arra, hogy megvédd őket. Nem fogod engedni, hogy ma meghaljanak!