Háziőrizetben

10

Öt napja vagyok bent Nikolnál sokan próbálltak elmozditani tőlle, de nem tudtak semmi áron nem hagynám őt itt. Még mellette ültem minden nap elmondtam neki, hogy milyen az idő felolvastam neki az aktuális híreket és történéseket. Minden napunk így telt reggeltől estig mellette voltam és figyeltem őt. Délután 5 óra lehetett amikor arra eszméltem fel hogy mintha Nikol megmozdult volna, de az elmúlt napokba már ez annyiszor előfordult, hogy nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Az agyam annyiszor játszotta ezt velem, hogymár minden apró neszre felfigyelek, de újra és újta csalódnom kell. Annyira azt akarom hogy felébredjen. A karját simogattam és mondogattam mennyire szeretem. Milyen ironikus nem? Hol merném én ezt neki a szemébe mondani, gyáva voltam, de így elmondani ezerszer könnyebb. Ágya szélére hajtottam a fejem és mélyen kifújtam a levegőt.
Hülye vagy. -gondoltam magamba.

Kint már besötétedett, a szelek viharossá válltak és az eső is elkezdett esni. Én mint minden este a kislámpa fénye mellett üldögéltem, amikor Nikol kinyitotta a szemét. Megdörzsöltem a szemem hogy jól látok-e, de amint újjra tisztán láttam azzal szembesültem, hogy rámnézett, majd rögtön vissza is csukta a szemét. Összekulcsolt kezünket egyből elengedtem és felpattantam a székről. Annyira boldog voltam, hogy végre megmozdult és él, lélegzik.

- Szia szólaltam meg hirtelen és nem tudtam visszatartani a sirást. Az elmúlt napok, órák, percek végigaggódása ezt váltotta ki belőllem. Újjra visszacsukta a szemét mert még érzékeny volt számára a fény.

- Te hogy hogy itt vagy?

- Amikor meghalottam hogy korházba vagy. -szipogtam. -én csak melletted akartam lenni.

A nővér jött be nyomába Royjal.

Nézünk egy pulzust egy vérnyomást és minden formális dolgot tajékoztatta Nikolt a nővér, miközbe Nikol a kezemre rakta a sajátját és egy kicsit megszorította. Ez a kicsi tette is teljesen megdobogtatta a szivemet, hisz tudtam ez a kis szorítás is sok erőt vett el tőlle.

- Csá picim annyira aggódtam érted.
- szólalt meg Roy. Egy szavadba kerül és eltávolítom ezt a senkiházit. -intett felém.

- A barátnője végig itt ült ön mellett egy perce se mozdult el, illetve tőlle kapta a vért.

- Köszönöm próbállt felém fordulni, de láttam, hogy fáj az oldala. Rögtön felpatantam a székről és segíteni próbálltam, de a bilincs a kezemen az ágy vasába ütközött.

- Roy szedd le róla a bilincset.

- Kicsim most arra kell koncentrállnod, hogy felépülj.

- Ne kicsimezz le, undoritó vagy és nem akarok tőlled semmit százszor elmondtam, hogy meleg vagyok, érted a lányok jönnek be és most légyszives vedd le róla a bilincset.

- Vele akarsz lenni most komolyan?

- Roy ez már az én dolgom jó?
- majdnem meghalltam nagyon sok dolgot át kell értékelnem magamba. Végül kettem maradtunk a szobába Nikollal.

- Sajnálom. - motyogta.

- Mégis mit? -mostmár mosolyogtam, hisz itt van, él és fogja a kezemet.

- Megigértem, hogy vigyázok magamra és nem sikerült.

- Az a lényeg hogy itt vagy.

- Ne haragudj, hogy bunkó voltam veled és csak a munkámra gonoltam.

- Egyezzünk meg abba, hogy mindketten bunkók voltunk egymással.

Itt voltál velem végig? -kérdesere csak bólogattam.