Háziőrizetben

9

- Tessék? Pattantam fel az ágyamról. Azt hittem rosszul hallottam.
Sikerült a rajtaütés, de súlyosan megsérült és kórházba van, kritikus az állapota. Istenem mond, hogy csak egy rossz álom és nem igaz az egész. Tudtam, hogy nem szabad elengednem, éreztem, hogy veszélyes és baja fog esni. -járkáltam fel-alá a lakásba és nem tudtam, hogy mit kéne tennem.

- Vigyel be hozzá. most! - kiabálltam vele.

- Nemtehetem, te háziőrizetbe vagy.

- Vigyel be hozzá. -tagoltam lassan a szavakat egyenesen a szemébe nézve. -légyszives. -könyörögtem. - látni akarom - keltem ki magamból teljesen.

Elintézett pár telefont, maximum láthatod pár percre, semmi több, utánna hozlak ide vissza, majd rám tette a bilincset és az autóba ültetett.

A korházba érve ott voltak Nikol kollegaji akik nem nézték jó szemmel, hogy ott vagyok főleg az a Roy csávó, akivel már találkoztunk.

- Ez meg minek van itt? -szólalt meg az egyik és kicsi választott el attól, hogy megüssem.

- Be akarok menni hozzá látni akarom. -mondtam nagyon nyelve, mire csak röhögés hallatszott.

Végül két rendőrrel az oldalamon bekisertek a szobába ahol csak Nikol feküdt ott az ágyon és tele volt csövekkel. Roy jött be és Nikol ágyához bilincselte az egyik kezemet.

- Ne hidd azt hogy örülni fog neked ha
felébred, csak egy kis szánalmas elitélt vagy, meg addigra úgy se leszel itt, mert elintézem hogy börtönbe kerülj. -fenyegetözött Roy, de nem tudott meghatni, hisz minden figyelmem Nikolon volt.
Hálistennek ki is ment a kórteremből és jól tette, mert lehet ő is korházba került volna. Nikol ágya mellett ültem és kezembe vettem a kezét amibe egy kanűr volt. Összekulcsoltam kezeinket és simogattam kézfejét. Az, hogy így láttam őt nagyon kikészített. Egy nőver benyitott és persze nyomába jött a kiállhatatlan Roy is.

- Megkérdezhetem ki ön és milyen kapcsolatba van a beteggel? -kérdezte a nővér.
Bemutatkoztam és elmondtam, hogy milyen kapcsolat van Nikol és köztem, amit elösször furcsán fogadott, de nem tette szóvá.

- Doktornő valahogy nem lehetne eltávolítani innen ezt a senkiházit?
-szólt közbe ismét Roy.

- Ha mégegyszer megszólalsz a doktornő fog ellátni téged is.

- De nagy valakinek a szája, tudod itt nem neked van hatalmad, már intézkedtem, csak pár óra és egy cellába fogsz ülni nem itt. Semmi közöd Nikolhoz.
Roy meglátta az összekulcsolt kezünket és elnevette magát.

- Csak nem azt hiszed hogy akar tőlled valamit? Ne nevettess egy elitelt vagy meg nézz magadra neki egy férfi kell.
-megpróbálltam elengedni mindent a fülem mellett és figyelembe se vettem, hogy miket mond.

- Roy ugye? -kérdezte a doktornő.   
- sokkal jobbak az életjelei a társának, mióta a hölgy itt van. -biccentett felém.  -erősebb a pulzusa, szóval ha megkérhetném hagyja el a szobát, nyugalomra van szüksége a betegnek.

- Köszönöm szólaltam meg mikor csak ketten maradtunk. Tényleg jobbak az életjelei?

- Igen valamivel magasabb a pulzusa. A nővér megmutatta, hogy melyik gép mit mutat és mondta hogy beszeljek hozzá, mert az segíteni szokott. Nikol 3 golyót kapott és több helyen megszúrtak. Rengeteg vért vesztett de stabil az állapota. Jelenleg.
-hangsúlyozta.

-Milyen a vércsoportja?

- Nullás

- Hajlandó lenne vértadni? Ezzel megmentheti a beteget. Egy kicsit se haboztam rögtön igennel feleltem. Pár perc mlva vissza is tért miközbe rámkötötte a tűt beszélgettünk elmondtam hogy hogy ismertem meg Nikolt és hogy mi közünk egymáshoz.

A batátnője nem fél a tűtől ha jól látom mutatott Nikol a kitetovállt karjára amit épp simogattam. Az egyik kezem még mindig az ágyhoz volt bilincselve, de úgy se mentem volna sehova. Eddig ő vigyázott rám, most én rá. Fordult a kocka. A nővérrel egy elég jó viszonyt alakitottam ki. Azt mondta hogy bármi van szóljak neki. Kettesben maradtam Nikollal, így már nem tudtam visszatartani elkezdett folyni a könnyem. 

- Nem adhatod fel, nagyon erős kell hogy légy. Te vagy a legjobb és van még 4 hónapom, szükségem van rád. Nagyon nehez igy látnom hogy lélegeztető gépen vagy és össze vagy vere. A nyakláncod azóta itt lóg a nyakamba, egy kis darab belőlled. Fel ne merd adni, mert szétrúgom a seggedet.

- Na mi van még mindig itt vagy? - jött be Roy fintorogva. Jajj nehogy elcsöppennyek de aranyos vagy sirtál?

Kümmm. - köszörülte meg a torkát az ajtóba valai odafordultunk és a nővér állt ott. Át kell kötöznom a sebét addig kifáradna cimezte kérését Roynak.

- És ez? - bólintott felém.

Ő adja a vért a betegnek mellesleg ő nem zavaró tényező.
Levette a takarót Nikolról és felhúta a pólójat. Nikol tele volt sebekkel és kék-lila foltokkal, az ajkamba kellett harapnom hogy ne sirjam újjra el magam.

- Nem akarlak mégjobban felzaklatni, de amikor a műtőbe tolták a te nevedet motyogta, vagyis próbállta mondogatni, amennyiben nem ismersz még egy ilyen nevű valakit. Ránéztem kikerekedett szemekkel.
Igen igen meg látom hogy nézel rá. Ne félj rendbe fog jönni erős ember. Volt valami köztetek ugye?

- Még én magam se tudom minek nevezzem.

- Mindent megteszünk, már az életveszélyen túlvan, rendbe fog jönni. - simogatta meg a vállamat.

- Itt maradsz vele estere is?

- Persze nem fogom itt hagyni, nem engedem, hogy bárki is elvigyenek innen.
Végig mellette voltam az éjszaka figyeltem hátha ad egy kis életjelet, egy kis mozdulat is elég lett volna, de csak mozdulatlanul feküdt. Minden egyes perc kínszenvedés volt, csak a gépek ütemes pittyogása jelentette azt, hogy életbe van. Egy kis éjjeli lámpa adott világosságot a teljes sötétségbe. Árgus szemekkel figyeltem hátha felébred, de semmi nem történt.

Nik -riadtam fel hirtelen és szaporán szedtem a levegőt. Egy pillanatra elaludhattam, Nikol pontosan ugyanabba a pózba feküdt mint eddig, semmisem változott. Adtam egy puszit a homlokára és kisimítottam arcából a haját. Nagyon szeretlek.
- suttogtam a fülébe. Kérlek, muszáj még látnom ahogy rámnézel, ébredj fel kérlek.