Háziőrizetben

20

- Sajnálom, de nem tudtuk megmenteni. Mindent megtettünk, de a szive és a szervezete nem bírta.

Egy percre fel se fogtam, hogy mi hangzott el és hogy milyen egyszerűséggel közölte. Neki csak egy beteg, akit nem sikerült megmenteni, nekem viszont az aki megtanított az életre, megtanított szeretni és szeretve lenni. Elborult az agyam és  meglöktem az orvost.

- Mennyen vissza! Mentse meg!
- üvöltötem.

- Héé. - fogta le kezeimet Reni. - ezzel nem segítessz magadon. - Figyelj már rám. - engedd el, nem tehetsz mást.

- Mert te annyira rohadt jól tudod mit érzek, vesztetted már el, azt aki a mindent jelentette neked? Na? Ennyi? Rángattam ki a kezemet a szorításából és a mellettem lévő falba ütöttem tiszta erőmből. Homlokomat a hideg falnak támasztottam, majd az előző ütést követte még kettő. A kezemen egy kicsi fájdalmat se éreztem, de ahogy ránéztem már most kezdett bedagadni.

- Te tényleg nem vagy normális, gyere begipszelem.

- Én innen el nem mozdulok, tehetsz te bármit.

Renáta doktornő végre magamra hagyott. Ez kellett nekem, hogy végre senki ne legyen mellettem. Sose mondtam magam vallásosnak, de most összekulcsoltam ujjaimat és imátoztam egyet.  Remélem jó helyen vagy kicsim és boldog leszel, vigyázz magadra, nagyon hiányzol. Sose engedlek el és örökké velem leszel, húztam ki pólóm alól dökcéduláját és egy puszit adtam rá. Félek hogy soha többet nem leszek boldog, nélküled nem, marad a magány.

Úristen. - vettem egy hatalmas levegőt. Nemtudlak elengedni, nem tudok ebbe beletörődni. Bármit megtennék, hogy újjra lássalak és velem legyél.

- Add a kezedet. - jelent meg mellettem hirtelen Reni. Mellette rengeteg doboz és készülék. Fel se fogtam mit mondott, vagy akart továbbra is csak ültem és bámultam a műtő ajtaját.

- Szinte biztos vagyok benne, hogy eltört, ezért begipszelem neked. Remélem tudod hogy hülye ötlet volt ripityára törni a kézfejedet. Ha máskor is ilyen jut eszedbe, csak szólok, hogy a fal keményebb lesz.

- Láthatom még? Bemehetek hozzá?

- Hamarosan láthatod. Valami van nálam ami a tiéd. - mondta mikor végzett a kezemmel, zsebébe nyúlt és elővette Nikol gyűrűjét. A műtét előtt minden ékszert levettek róla. - ejtette kezembe. - Magadra hagylak.

- Köszönöm.

Nikol gyűrűjét nézegettem a kezembe. Nem itt kéne lennie, nagyon nem, ez az övé. Egy apró darab belőlle. A gyűrűjét felhúztam a nyakláncomra hogy örökké velem legyen. Te voltál a mindenem. - suttogatm magamelé. Nem akarok róla múlt időben beszelni. Nagyon fáj. Még pár óráig ülhettem ott mire jelezték, hogy bemehetek elköszönni tőlle. Lelkileg felkészültnek gondoltam magam, de amint megláttam élettelenül feküdni, újjra előtört belőllem a sirás. Kaptam két percet. Mire elég két perc, amikor életed értelme már nem lélegzik? Megfogtam hideg kezét és adtam rá egy puszit. Nagyon szeretlek, nagyon hiányozni fogsz mellőllem, sose felejtelek el. Túl keveset voltál velem, de köszönöm neked ezt a három évet. Örökké a tiéd vagyok. Szia picim.  Amint kimentem a váróba Reni várt a falnak támaszkodva.

- Haza viszlek ha gondolod.

- Motorral jöttem.

- Nem engedlek vezetni ilyen állapotba. - nézett rám és kicsit elmosolyodott.

Nem ellenkeztem vele, örültem az ajánlatának, hisz nem tudom ilyen állapotba képes lennék-e balesetmentesen vezetni. Örülök, hogy tiszteletbe tartotta az érzéseimet és nem kérdezett semmit és teljesen felkisért az ajtómig.