Serendipity(Luke Hemmings) [BEFEJEZETT]

32.rész

Ma is egy ismeretlen helyen ébredtem. A falak fehérek és valami gép csipogott. Mikor minden kitisztult előttem láttam, hogy csövek lógnak ki belőlem. Hogy kerülök én ide?

Az ajtó lassan kinyílott és Natalie jött be a szobába.

-May! Ébren vagy?-ült le egy székre.
-Igen-mondtam rekedtes hangon.
-Akkor szólok az orvosnak..
-Várj! - fogtam meg a kezét-Mi történt?
-Tegnap..összeestél...és nem tértél magadhoz-láttam, hogy a sírás kerülgeti.
-De most már minden rendben van- simítottam végig egyik karján.
-Annyira aggódtam...

Natalie kiment a kórteremből és szinte egyből utána jött is az orvos.

-May Fox, igaz?
-Igen, én vagyok-biccentettem.
-Vennék magától egy kis vért, talán találunk benne valamit.
-Rendben.
-A nővér mindjárt jön. Ha bármire szüksége lenne, csak szóljon-mondta kedvesen a magas férfi.
-Köszönöm-biccentettem megint.

Mikor a nővér levette a vérem, kicsit megint elfáradtam és épp az alvás kerülgetett, amikor valaki benyitott.

Csak szőke hajáról ismertem meg. Mit keres itt?
-Nagy sajnálom, May! - mondta. Láttam rajta, hogy mindjárt sírni kezd.
-Mit keresel itt?
-Én.. Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e.
-Minden renben van. Nem látod?
-Semmi sincs rendben.
-Ezt meg hogy érted?-néztem rá a szőkeségre.
-Hiányzol May,érted?
-Annyira nem hiányozhatok. Hisz ott van neked az az Arzylea vagy mi a neve...
-Épp ezt akarom elmagyarázni..
-Nem kell magyarázkodni, van két szemem, amivel tökéletesen látok.
-May, kérlek! - könyörgött.
-Menj el! - mutattam az ajtó felé.

Szó nélkül elindult, majd visszaforfult és az éjjeliszekrényre nézett, ahol ott volt a nyakláncom. Szuper! Ránézett, majd rám. Mosolyogva megrázta a fejét majd kiment.

Nem tudok kiigazodni rajta. Egyszer megcsal, utána pedig idejön magyarázkodni. Ezt most már tényleg nagyon nem értem. Ahogy magamat sem értem. Megláttam és mintha újra beleszerettem volna. Én próbáltam elfelejteni, de egyszerűen nem megy..

Kb 2 óra elteltével Michael és Ashton jöttek be meglátogatni.
-Jobban vagy már? - ült az ágy szélére Ashton.
-Most már sokkal jobban-erőltettem magamra egy mosolyt.
-Az orvosok azt mondták, hogyha holnap megjönnek az eredmények, akkor haza is mehetsz-mondta "fogadott bátyám".
-Hála égnek! Utálom ezt a helyet.
-Szerinted ki az, aki máshogy gondolja? - kérdezte viccesen Mike.
-Hmmm, aki itt dolgozik?

A két fiú még sokáig boldogított a kórházban.

-Basszus, Mike!
-Mi van?
-El fogunk késni!-mondta Ashton.
- Honnan? - érdeklődtem.
-Lesz egy kisebb fellépésünk a városban. Menni fog a TV-ben. Ha gondolod majd nézd. Kb egy óra múlva kezdődik-mondta Michael.

Miután elköszöntek, gyorsan kisiettek az ajtón. Mi lenne velem ez a két idióta nélkül..

Bekapcsoltam a kis TV-t, ami a szemben lévő falra volt felrögzítve.

-Köszöntsék nagy tapssal a 5 Seconds of Summert! - mondta a férfi műsorvezető.
-Hello Sydney! Jó itthon lenni! - mondta Ashton, majd elkezdett dobolni.

- It started on a weekend in May
I was looking for attention, needed intervention.. - kezdte Michael.. Most tényleg ezt fogják énekelni?

-When the lights go out
She's all I ever think about
The picture burning in my brain
Kissing in the rain
I can't forget
My English love affair.... - valahogy Luke olyan mérgesen énekelte és szinte végig a kamerába nézett, így ez olyan volt, mintha nekem énekelte volna. Nem birtam tovább nézni, ezért kikapcsoltam a TV-t és sírni kezdtem.

Lehet, hogy meg kellett volna hallgatnom. De most már úgysem fog keresni... Mindent elcsesztem. Az egész életemet..

Másnap délután már nagyban vártam az eredményekre, amikor végre megjelent az orvos.

-Megvannak a labor eredményei-nyomta a papírokat a kezembe, majd el is ment.
-végiglapoztam az oldalakat majd megakadt a szemem egy szón. Majd egymás után többször is elolvastam a sorokat.

-Ez nem lehetséges.. - hitetlenkedtem.

Próbáltam visszafogni a sírást,így gyorsan összepakoltam és el is hagytam a kórházat és egyenesen a fiúk közös háza felé mentem, ami tudom, kicsit sem jó ötlet, mivel nagy valószínűséggel Luke is ott van.

-May, végre kiengedtek! - ölelt át Ashton.
-Itt van? - utaltam a szőkére.
-Nem, most ment el, nem rég.
-Michael! - kiablátam, már amennyire tudtam.
-Igen?
-Beszélhetnénk?
-Persze,gyere be a nappaliba!
-Úgy értem négy szem közt. - kérdően nézett rám, majd hátramentünk a konyhába..

-Megtudtam ugye az eredményeket..
-És? Ugye nincs semmi baj?
-Nem, nincs semmi baj, nyugi..
-Akkor?
-Terhes vagyok-mondtam, majd elkezdett könnyezni a szemem.
-Jézusom,mit tettem-fogta a fejét Michael.
-Én, nem tudom mit csináljak.. Nem akarom, hogy elvegyék tőlem-zokogtam.
-May, most próbáljunk mind a ketten megnyugodni. Aztán majd később megbeszéljük, hogy mi legyen vele-én csak bólogattam, majd megöleltem a fiút.
-Hogy lehettünk ennyire felelőtlenek?
-Mi, mi nem is gondolkoztunk, sőt nem is emlékszünk rá-simogatta a fejem Mike, de tudtam, hogy nagyon ideges.

Végül, arra jutottunk, hogy megtartjuk a kicsit. Nem tudom mi lesz vele, ha megszületik. Mi van ha nem tudom majd felnevelni? Egyáltalán mi lesz ha ez kitudódik. Egyszerűen nem akartam belegondolni.

Mikor visszaértem Londonba, tudtam, hogy el kell mondanom a szüleimnek.

-Ez hogy történhetett! - kiabált apa.
-Mondom, mindketten részegek voltunk..
-Ha bármikor meglátom azt a szivárványfejű idiótát, esküszöm fel fogom pofozni.. - mondta apa idegesen.
-Ugyan már Roger, ketten kellettek hozzá-mondta anya.
-Akkor mondhatom lányom, nagyon okos és felelősségteljes vagy..
-Mondtam már! Nem is emlékszem rá! - akadtam ki. Majd felálltam az asztaltól és a saját lakásom felé indultam.

Szerintem az egész utat végigbőgtem. De kit érdekel. Most az a fontos, hogy a baba épségben és egészségesen meszülessen majd. Hogy utána mi lesz.. Azt még én maga sem tudom.

5 hónap telt el és egyre csak terebélyesedek. Végre az is kiderült, hogy milyen nemű lesz a kicsi.

-Szia! Na mizujs? Egészséges a kis Clifford? - kérdezte Michael. Nem, nem jöttem össze vele, de ha egyszer a gyerekem apja.. Érdekes a szitu, de így hozta az élet..
-Mint a makk. És képzeld, kislány lesz-mondtam a telefonban.
-Egy igazi hercegnő lesz-mondta Mike. Hallottam a hangján,hogy nagyon boldog.
-Az bizony... - mosolyogtam-Luke?
-Mi van Lucas-szal?
-Tudja már? - kérdeztem.
-Nem-sóhajtott Michael.
-Oh.. Hát, ha gondolod elmondhatod neki.
-Szerintem ezt majd neked kell megtenned..

Az utolsó munkanapomhoz értem. Hiszen nyár van, így több hét szabadságot is kaptam, ráadásul utána már vissza sem kell jönnöm a terhesség miatt.

-May, ma Luke Hemmings-szel készítesz interjút.. - mondta Anthony.
-Na, arról szó sem lehet-tiltakoztam.
-De,May,menjél!-utasított.

Vettem egy mély levegőt és elindultam a "kihalgató szoba" felé. Én már csak így hívtam.

-Szia Luke! - köszöntem neki alig hallható hangon.
-Szia! - mondta, majd ahogy odafordult úgy le is fagyott-a még mindig tökéletes - mosoly az arcáról.
-May? Te? - pislogott.
-Igen én-hajtottam le a fejemet.
-De.. Mikor?
-Nem tőled van, nyugi.. - mondtam lehajtott fejjel.
-Akkor?
-Szerintem nekem kéne tőled kérdezgetnem mindenfélét, de ha gondolod cserélhetünk-váltottam gyorsan témát.

Erre csak megrázta a fejét és el is kezdtük életem eddigi leghosszabb interjúját. Még mindig nem bírtam levenni róla a szemeimet. A haja még mindig tökéletesen be volt állítva, de mintha lenne egy kis borostája. A szemei a szokásos kékséggel ragyogtak. Légyszi lőjetek le.. Azt hittem sikerült már rajta túl tennem magamat..

Sziasztok! Nem hinném, hogy sok rész volt, amit egyáltalán világosban fejeztem volna be. Remélem tetszik nektek. Írjatok véleményt! Beillesztettem az English love affair-t felülre.❤️
Ui:hamarosan új rész