Víta - Éld az életed

VIII.

-Álljunk meg egy pillanatra! - szólalt meg Clint.
-Mi vagyunk a Bosszúállók, haver. Nem tudsz minket itt tartani.
-Legolas jól mondja. Add meg magad amíg szépen kérjük. - állt be támadó pozícióba Rhodey. A nő csak felkacagott, és a következő pillanatban bőre kék szint vett fel a kezéből pedig jég tört elő. A "Bosszúállók, haver" két tagja sietve indult a hölgy felé. Vagyis, indult volna mert a lábukat már mozdítani se tudtak a rátelepedő jég miatt.
-Akkor elmondom a szabályokat. - kezdte a nő.
-Amíg nem kapom meg a lányt, ti itt maradtok. Persze próbálkozni lehet. A társaitok biztosan meg is fogjak próbálni. De hadd súgjak meg valamit. - mondta, miközben közelebb lépett a fiúk hoz, akiknek már a mellkasukig ért a jég. - Nem olyan jó buli itt maradni örökre, úgyhogy gyorsan kerítsétek elő Ledolint. Én addig is szórakozók. - letelepedett a földre.
-Hé agy, fogadjunk! Éhen halnak, szomjan halnak vagy megfagynak?
Clint figyelmen kívül hagyta ezt az érdekfeszítő eszmecserét. A felkarját éppen meg tudta mozdítani, óvatosan megérintette az órája számlapját.

----------------------------------------

Bucky idegesen masírozott fel-alá az épület bejárata előtt. Emlékezett a lányra. Tisztán emlékezett rá, mégse tudta miért, vagy egyáltalán honnan. Mégis, hajtotta a vágy, hogy megtalálja és magyarázatot kapjon az emlékeire. Halványan érzékelte, ahogy Tony Stark ostromolni kezdte az edzőtermet "Elkapták őket!" felkiáltással, de különösebben nem érdekelte. Hirtelen egy eget rengető csattanást hallott. Stark addig gyötörte az ajtót, míg az kiszakadt a helyéről, és felfedte a mögötte levő vastag jégréteget.

-Ez egy jégkamra. - hökkent meg a sólyom, mintha nem egyértelmű lenne, amit mondana. Bucky inkább az újonnan érkező Stevéknek szentelte a figyelmét. Egy kis ideig nem akart jégbörtönökkel foglalkozni.

------------------------------------------------

Az eső megállíthatatlanul zuhogott. Víta tudta, ha így megy tovább biztosan megfázik. És ki szeretne maga mellé egy lázas, köhögő és sáros szobatársat? Senki az égvilágon. Ráadásul így munkába sem állhat. Sietve a legközelebbi száraz hely - vagyis a metrómegálló – felé vette az irányt. Amikor leért mindenki jól megbámulta. Lerítt róla, hogy nem brit. Mégis melyik angol hagyná el a házát esernyő nélkül? Víta örült, hogy kontaktlencsét vett fel. Merengéséből egy szerelvény érkezése rázta ki. A lány gyorsan felpattant (mint a zárhang) rá, hogy mozgásban legyen. Jegye nem volt -((írói megj. Ezt hívjuk bliccelésnek. Ti ne csináljátok mert csúnyagonosz dolog.)) - Közben fejben szidta magát. Át kellett volna gondolnia ezt a menekülős dolgot. Itt van egy másik országban, sőt egy másik kontinensen szállás és munkahely nélkül. Egy kevés pénz azért van nála - ilyenkor szerencsés, ha az ember legjobb barátja villámgyors és a legközelebbi milliárdos, bár zseni, nem zárja a széfjét rendesen – de az maximum egy hétre elég, ha hotelben aludna. Vett egy mély levegőt, aztán szaggatottan kifújta, miközben körbenézett. Mindenhol emberek, bár senki se figyel a másikra, csak a telefonját nyomogatja. Hirtelen megakadt a szeme valamin. Egy szórólap szerűség, fekete nyomtatott mintán neonrózsaszín kiemelőfilccel írva. Felállt a helyéről - amit valaki rögtön el is foglalt – és közelebb lépett a tartóhoz. Csodálkozva látta, hogy amit mintának vélt valamiféle meteorológiai térkép lehetett, rajta a már említett neonszínnel egy sietve lefirkált felirat. "Kiadó lakás, érdeklődni lehet a Sun Street 28. szám alatt." -állt a fecnin.

A lány úgy érezte, egy próbát megér találkozni a háztulajdonossal. Szerzett egy metrótérképet és hosszas keresés - és a londoni úthálózat anyukájának szidása után – leszállt a megfelelő megállónál. Miközben lépdelt az utcán a ház felé elkezdett zuhogni az eső. - Végül is, remek lesz összesározni a lakást az első pillanatban. - dühöngött magában. Közben elért a megadott helyre. A kinézetéből ítélve talán diákok kerestek maguknak lakótársakat, hogy ki tudják fizetni a lakbért. Víta előhúzta táskájából az ebédjét - egy gyrosos dobozt – és elsétált az ajtóig. A lány fáradt volt, éhes és minden egyes lépésnél cuppogott a cipője az esőtől. Megállt a lábtörlőn és becsöngetett. Óráknak tűnő idő után egy lány nyitott ajtót. Vítának nem volt ideje jobban megfigyelni, mert a vele szemben álló kikapta kezéből a dobozt.