Víta - Éld az életed

XI

-Szerintem ezt te is sejted. – válaszolt Víta. Bucky hitetlenkedve rázta a fejét, és nekitolta a lányt a falnak.
-Ne mond ezt! – sziszegte a fogai közül. – Az a lány meghalt. – szorult össze a mellkasa. – Összetörtem a lelkét. – suttogta úgy, hogy Víta már nem is hallotta. Tény, hogy sok elfojtott érzelem keringett benne, Buckyval kapcsolatban, de azt tudta, hogy hányadán áll vele szemben. Nem haragszik rá. Nem utálja. De nem közömbös iránta.
Víta nem reagált arra, hogy a férfi halottnak titulálta. A bal kezét felvezette „A Fehér Farkas" mellkasára, egyenesen a szíve fölé. Bucky fájdalmasan hunyt le a szemét.
'A Tél Katonája a kísérleti részlegre igyekezett, egy rabért. Nem gondolkodott azon, hogy miért van itt. Hogy miért fogad szót. Csak tette. Még csak azon se gondolkodott, hogy ha egyszer ők egy jó ügy érdekében harcolnak, miért csinálnak rossz dolgokat. Vagy csak egyszerűen úgy állították be, hogy ne kérdőjelezzen meg semmit.
Amint a „szobához" ért kinyitotta az ajtót, és fegyverét előre szegezve belépett. A lány a földön feküdt, véresen, átfagyva. Elég hűvös volt idebent, az épület többi részéhez képest. James a lányhoz lépett, és felrántotta a metál karjával. Már ráncigálta volna ki, mikor megpillantotta a szemét. Ismerős volt neki. Nagyon is ismerős. Bevillantak képek. Üti a lányt. A lány előtt esdekel, a bocsánatáért. A lányt verik, miközben az egyik mutánst vezeti el. A lányt csókolja egy lopott pillanatban, miközben a vékony keze a szíve fölött van.'
Víta reménykedett benne, hogy emlékszik belőle valamire. Ha nem emlékezne rá, nem is küzdene érte, hogy emlékezzen. Nem akarja, hogy a férfi bűntudatot érezzen. Abban biztos, hogy Bucky tudja, hogy bántotta. Vagyis A Tél Katonája bántotta. Nem Bucky.
-Mesélj, mond el! – kérte Buck. – Kérlek, mondj el mindent. – mondta, miközben a szemét még mindig nem nyitotta ki. Inkább csak élvezte a lány közelségét. Az az érintés a mellkasa közepén. Ez neki mindennél többet ért. Melegséget sugárzott neki, reményt. Mert olyan gyengéd volt.
-Nem elég, ez az érzés? – kérdezte Víta. Erre Bucky felnézett. – Nem számít, hogy mi történt. Én leginkább csak Buckyra emlékszem. – suttogta a lány. A férfinak összeszorul a szíve. Most kezdi sejteni, hogy mennyi kárt okozhatott Vítának.

-Szóval az öcséd. – szólalt meg Natasha. Nem, még mindig nem sikerült felfognia. De ha ő Bruce szerelme, akinek a nővére Víta anyja, akinek Loki az apja, akkor ő egy családba tartozik az Asgardiakkal! – Azt a p*csa! – kiáltott fel, és lefordult a rúdról. Mármint csak úgy, hogy a térdhajlatával kapaszkodott. Átdörgölte az arcát. Ez neki túl sok. – De mi történt? – kérdezte. Sky sóhajtott, de végül úgy döntött, hogy elmondja az igazságot.
-Hát, ő egyetemre ment, ő volt az okos. De ugye a szüleink korán meghaltak. Így csak egyikünknek jutott meg a továbbtanulás lehetősége. De ugye volt az a baleset. Aztán valahol Dél-Amerikában találkoztunk. Én már akkor terhes voltam, de erről ő nem tudott. – fejezte be. Ennyi elég lesz most. – gondolta. Nat csak önmagában hümmögött. Hosszú lesz ez az időszak.

Thor idegesen trappolt le a cellákhoz. Mindenhol azt hallani az őröktől, hogy az öccse megkergült. Tör, zúz, veri magát, és állítólag nem is eszik. Aztán még az a pletyka is elterjedt, hogy a nagy Odint is szidalmazza. Mi baja van már megint? Azután lett ilyen, amióta Víta itt járt. 'Tán nem magyarázta el neki a cselt? Vagy összevesztek? Mi olyat tudna tenni Víta, amitől az apja így kiborulna? -Mi lelt téged öcsém? – kérdezte Thor, amint befordult a cellához. Ház az akkori „nyugodtsága" azonnal elillant. Minden apró darabokra szétzúzva, maga Loki pedig véresen, kismillió sebbel a testén ült nekitámaszkodva a falnak. Nem szólalt meg. Nem is vette figyelembe Thor szavait. Nem tartozik neki magyarázattal. Ő neki senkije. Csak itt tartja fogva őt. Igazából, minden az ő hibájuk! A királyi családé! Olyan maró gúnnyal ejtette ki a szavakat, amilyennel csak lehet. Ők tudtak mindenről. Tudniuk kellett, hisz Heimdall látta! Akinek ezt jelentenie kellett Odinnak! Mindenki tudott róla. Mégis hazugságban hagyták. Pedig ő szerette Vítát, és Skylert is! Mindent miattuk tett! Ha az elején tudta volna! -Odin szakállára Loki! – ütötte meg az energia falat Thor. – Szólalj már meg! – De ő továbbra is lehajtott fejjel ült a fal mellett. A kezét kicsit megmozdította, ami egy üvegszilánkba ütközött. Mi lenne, ha...? Hisz minek éljen? Eddig a bosszúvágy és a remény tartotta életben. Reménykedett, hogy még láthatja Vítát, hogy még átkarolhatja. Reménykedett, hogy még csókolhatja Skylert, és a karjaiban tarthatja. De most? Minek tenné? Nem maradt más neki, csak a bosszúvágy, és a bűntudtat. Hányakat megölt, csak értük kettejükért? Nem, nem Midgárdra gondol. Hanem a többi lélekre, akiket ő küldött a másvilágra, egy kis csekély információ reményében. Mit érnek most már azok a reménykeltő szavak, ha mind csak egy otromba hazugságra épültek? Mi értelmük? Mi értelme van az életének, ha csak a bosszúvágy dobogtatja szívét? De kin töltené ki a bosszúját? Thoron? Skyleren? Vagy a fattyún? Esetleg még a doktoron? És annak mi értelme lenne? Semmi. Újból csak ártatlanokat is kéne ölnie mellé. Azt nem bírná, mert a kegyetlensége a családja iránti szeretetéből gyökerezett. Miattuk akár kegyetlen is lenne. De nincs családja. A vérszerinti apját, sajátkezűleg ölte meg. A hazugokat választotta helyette. Nincs értelme, az életének. Thor egyre jobban aggódni kezdett. Fivére túl sok ideig nézegette azt a szilánkot. Túl közel a csuklójához. Mi van, ha bántja magát? Még jobban? A gyógyítók nem fognak rajta segíteni, hisz egy egész nép gyűlöli. Mikor Loki a szilánkot megemelte a nyakához, Thor esze-veszettül kezdte verni az energiapajzsot. Mikor látta, hogy Loki erre sem figyel, a kapcsolóhoz lépett, hogy kioldja a zárat. Az se érdekelte volna, hogy ha ez csak egy kivetített kép. Sőt, még imádkozott is érte, hogy az legyen. Inkább szúrja le, gúnyolja ki, de ne legyen ilyen. Ilyen összetört, reményvesztett. A pajzs

eltűnt, így Thor egy ugrással felért, de már késő volt. Loki Thor szemébe nézve húzta végig a szilánkot a mellkasán, jó mélyen belevágva eme testrészébe.

A nornák békésen szövögették a sorsot. Nem számítottak ma senkire és semmire, ami meglátogathatja őket. Kár érte. Pedig megmenekülhettek volna. Johnson jelent meg előttük, egy sárga körből kilépve. A nornáknak nem volt idejük még levegőt se venni egy-egy golyó fúródott mindegyikük torkába. Hát így járnak azok, akiket elvakít a hatalom. Johnson a szőtteshez lépett, majd egy varázslattal próbálta tovább alakítani a jövőt, sikertelenül. A sötét mágia hatástalan volt. De a tiszta varázslatokkal se ment semmire. Nem értette. Hiába próbálta mindenáron irányítani, nem történ semmi. A három holttest elpárolgott, helyettük három új hölgy lépett elő a sötétből. Johnson gondolkodás nélkül lelőtte a három új nornát is. Újra próbálkozott. Ekkor jött rá, hogy Kaecilius (Strange-ből) átverte. Dühösen a földbe csapott. Merengését léptek zaja törte meg. Felnézett, és meglátta a három új nornát. A hölgyek leültek, és fonták tovább az élet szőttesét, a férfiről tudomást sem véve.

Destiny a találkozóhelyen volt már legalább fél órája, egyedül. Johnson csak nem tud pontos lenni! Kezdett nagyon elege lenni a férfiből. Hajtotta a bosszúvágy, ami ugye nem tűri meg a várakozást. Hát hiába, nem volt egytürelmes asszony. Sem nagyon okos. Nem kellett volna egyedül jönnie. Így, hogy Johnsonnak nem sikerült átvennie az irányítást a sors fölött, már nem volt szüksége Destinyre sem. Vagy is hát, inkább így a tervének ez a része kudarcba fulladt, ezért ugye takarítani kell. Johnson nem szerette a szemtanúkat. És szereti, ha maga intézi el, a takarító munkát. Így biztosra mehet.
-Hölgyem! – kiáltott már messziről az asgardinak. Amint a nő rápillantott, ő le is lőtte. Ezután egy varázslattal felgyújtotta a testet.

Thor kétségbe esetten kapta ölébe testvérét. Loki lehunyt szemmel várta a halált. Már talán az eszméletét is elvesztette. Thor – ahogy még a Földön tanulta – kitapintotta a fivére lassú, de legalább még lüktető pulzusát. Nem is gondolkodott sokat, felált öccsével a karjaiban. Szabad ég alá ment, hogy a pöröjét magához hívva egészen a Bifröszt kapuig repülhessen. Ott Heimdall már várta. Ahogy a kupolába ért, kinyitotta az átjárót, és pár pillanat múlva már azon a tetőrészen voltak, ahol annak idején sugározták az égbe a kaput.
Tony már épp készült leszidni Thort, hogy mégis a mi az istenért érkezett oda, ahova, mikor meglátta Lokit. Akkor azért akarta leszidni, hogy miért hozta ide. Szerencsére ekkor Sam és Rhodey is kiléptek az ajtón, akik már segítettek az istenségeken, Tony további kiakadásai ellenére. Bevitték a gyengélkedőre, ahol Bruce már előkészítette a szükséges dolgokat. Nem volt ínyére a dolog, de orvos. Az a dolga, hogy életeket mentsen.

Bucky és Víta, csak a színes fénysugarakra kapták fel a fejüket. Nem is szóltak semmit, rohantak be az épületbe. Vítának fogalma sem volt, hogy mi történt, de abban biztos volt, hogy valami nagyon rossz. A nappaliba érve Pepper látták meg, amint Vízióval beszél. -Miss. Potts! – szólt oda neki Víta. – Mi történt? – kérdezte. Pepper elfordult Víziótól, aki sajnálattal pillantott Víta szemeibe. -Víta, Thor nem rég érkezett meg Lokival. – Víta nem értette. Ettől mért lenne mindenki ennyire, gyászos? -T-tett valamit, vagy...? – dadogta a lány.-Súlyosan megsebesült. – Víta abban a pillanatban nem is tudta mit érzett. Ebben a pár napban, annyira meg változott minden. Túl sok volt ez neki. Loki rossz, rossz dolgokat tett, de az apja. És ezt nem tudja semmissé tenni, bármennyire is akarja. Aztán az ikrek. Borzaszóan örült, hogy nekik bejött az élet. És hogy felnőttek végre. Bucky meg, ő, ő ez bonyolult.