Víta - Éld az életed

XIV

Bruce egyedül szinte képtelen volt megnyugodni, amikor a nagy zöld fickó átvette rajta az uralmat, de volt néhány szituáció, ami azonnal visszarángatta a valóságba. Például, amikor betolták az orvosi szobába a vérveszteségtől már ájult Vítát. Pontosan tudta, mit kell tennie és immár Dr. Bannerként nézett szembe a problémával. Kizárta a zavaró tényezőket, a folyamatos ordibálást és veszekedést, hogy csak a lányra tudjon koncentrálni. Hamarosan Tony is megjelent mellette, és sérelmet félretéve segített neki. Ám ketten sem voltak elegek a feladathoz. Bruce nem tudta pontosan, Víta milyen lény is volt, de az apja erősebbnek bizonyult nála, amit a hirtelen felhangzó sípolás is a doktor tudtára adott. Bár pontosan tudta, hogy elkésett és a lány már halott, még tett pár reménytelen kísérletet a defibrillátoros újraélesztésre, de hiába. Víta Leodin meghalt, a szíve megszűnt verni, nem lélegzett többet, szeme üvegesen meredt a plafonra. Banner pedig rájött, kire emlékeztette kezdettől fogva, de a felismeréstől nem lett boldogabb. Szinte kényszerítenie kellett magát, hogy ne nézzen a halott lányra és nem foglalkozzon azzal, vajon mégis milyen rokoni kapcsolatban lehetnek. Mert ha nem téved, akkor nem csak kedvesét, de kicsit sem harcképes nővérét is meg kell mentenie. Neki, aki csak egy hatalmas dühöngő zöld probléma. Aki világ életében csak orvosként tudott bárki segítségére lenni, de hirtelen ebben is elbukott. Víta meghalt. Ráadásul ezt neki kell közölnie e többiekkel. Tony némán álldogált az orvosi eszközöket rejtő szekrény mellett és csak akkor mozdult meg, amikor a doki biccentett neki. Bruce megindult az ajtó felé. Nehezére esett még a járás is, alig bírta egyik lábát a másik elé rakni. Szinte megbénította a gyász. Nem azért, mert az unokahúgát vesztette el, akinek a létezéséről egész eddig nem tudott. Azt az életvidám lányt hiányolta, aki alig néhány nap alatt belopta magát a szívébe, mint majdnem mindenki másnak. Nagyot sóhajtva tette rá a kezét a kilincsre, majd lenyomva azt benyitott a szobába, ahol a többiek várakoztak. Tudta, milyen rémesen néz ki a félregombolt, véres orvosi köpenyében. De a többiek még reménykedtek, addig, amíg nem ad nekik valami biztos jelet reménykedni is fognak. Így hát felemelte a tekintetét arról a pontról, amit egész eddig szuggerált. Bucky feszülten ült a többiek között és próbált nem gondolni semmire se. Egy másodpercig azt kívánta, bárcsak kitörölhet az emlékeit, persze nem a Hydrás módon. Bárcsak nem égett volna a haldokló kedvesének képe örökre az agyába. Stark segítségkérő kiáltására rögtön felkapta a fejét. Egész addig a kapitány próbálta visszafogni, nehogy valami baromságot csináljon. De a baromság már megtörtént, őt pedig a komplett második világháborús seregek se tudták volna megállítani. Egy szempillantásnyi idő alatt, még a szélvészgyereknél is korábban ért a pinceajtóhoz (mondjuk ehhez az is hozzátartozott, hogy az ikrek egy magasabb szinten voltak, ahonnét már nem lehetett hallani a lent zajló dolgokat). Vér. Ez volt az első dolog, amit meglátott, Persze, nem volt idegen számára a látvány, ő is megszámlálhatatlanul sok ember vérét ontotta az évek során. 

De eddig egyik áldozata helyzetébe sem gondolt bele. Nem is tudott volna, hiszen irányítva volt. Ez a látvány viszont szíven ütötte. Nem tudott segíteni, mert most nem személyi testőrre, megmentő fekete hajú hercegre vagy csak egy profi harcosra volt szükség. Bár, az igazat megvallva, ezek közül egyik sem volt. Csak egy egyszerű srác Brooklynból, akit hatalmas pusztító erővel ruháztak fel. Vítára visszatérve, Bannerrel együtt eltűnt az orvosiban, nem maradt más utána, csak a kétségbeejtő várakozás az egyik nappaliban, ahova rövidesen minden Toronybeli megérkezett. Már a doktor járásán is látta, hogy valami nincs rendben. Sőt semmi sincs. Mert az egyetlen, aki miatt kitartott azon a szörnyű helyen halott.

Wanda Maximoff a hirtelen beálló csendet megtörő sikítás okozója lett. Sikított. mint még életében soha. Az agya képtelen volt felfogni, hogy mi is történt pontosan, tagadta a tényeket. Egyetlen dologban volt biztos. Loki a hibás. A szoba padlója tele lett üvegszilánkokkal, vélhetőleg miatta. Senki se mozdult, ledermedve várták a következő lépését. Mindenki próbált hátrébb lépni a gyásztól sokkos állapotú lánytól, így szabad utat hagyva közte és Loki között. Az erejével felemelte a szilánkokat, egy irányba állítva őket. Egy pillanatra kivárt, majd támadott. az összeset az istenség húsába akarta mélyeszteni most, hogy semmi nem menti meg a jogos büntetésétől. De valami olyan történt, amire senki nem számított. Thor lefagyva bámulta, ahogyan a boszorkány testvérére támadt. És ahogyan öccse egy zöld burkot képzett maga körül, amiről az jégdarabocskák visszapattantak a lány felé. A piros lány nem sérült meg, a széllel egyenlő gyorsaságú gyerek őt átölelve a testével védte meg a testvérét, de ez nem nagyon foglalkoztatta a mennydörgés urát. A varázslat egyértelműen anyjuktól származott, a valaha élt legnagyobb boszorkánytól. Lokira nézett és látta fivérén, hogy ő is ugyanarra gondol. Most már elpusztíthatatlan.