Víta - Éld az életed

XV

Loki szinte megszűnt létezni. Nem fogta fel azt, amit hallott. Víta meghalt. Az ő kicsi lánya. Az ő egyetlen szeme fénye, halott. És az ő keze álltal. Egész testében remegve lenézett a még mindig véres kezeire. Ő tette ezt. Az ő pengéje végzett Vítával. És miért? Bosszúért? Még is miről tehetett az a lány? Loki szemében maga volt a megtestesült jóság. Hogy volt egyáltalán képes gondolni arra, hogy bántja őt? Még ha nem is a valódi kislánya, ő nevelte. Milyen elvetemült az, aki csak a vérrokonait szereti. Odin jutott az eszébe. Hisz pont ugyan olyan volt! Ha nem vérrokon, mehet a süllyesztőbe! De ez az ő kicsi lánya volt. És már csak volt.

Bucky fékezhetetlen volt. Wanda hibájából tanulva, ő nem rontott Lokinak, más levezetést alkalmazott. Elkezdett dühöngeni. Ordított. Tört-zúzt, olyan volt, mint Hulk. Úgy érezte, mintha kitépték volna a szívét. Felcsillant a remény, de hamar ki is aludt. A többiek próbálták lefogni, ami végül sikerült is. Steve a folyosón átkarolta barátját, aki férfi létére zokogott. Elege volt. Ő ezt nem bírja. Ezen, hogy teszi túl magát. Víta több volt, mint egy futó kaland. Ő volt az, aki nem adta fel, hogy megmentse őt a hydrától. Ő az, aki nem úgy nézett rá, mint egy gyilkosra. Ő volt az, akit szerelemmel szerethetett. És most elment. Nincs többé.

Az ikrek Pietro szobájában voltak, és csak néztek ki a fejükből. Vítának vége. Nincs többé. Ha felhívják azt a számot, nem fogja felvenni senki. Nem lesz, aki anyjuk helyett anyjuk legyen. Egyszerűen nem tudták felfogni. És nem is akarták.

Tony lement a laborjába, hogy ne kelljen a halott Vítára gondolnia. Ne kúszon be lelki szemei elé a mozdulatlan test, az üveges tekintet. Nemsokára Pepper jött be hozzá. Rátette Tony vállaira a kezeit, és simogatni kezdte.
-Az én hibám. – mondta Vasember. – Tudhattam volna. Az a lány nem tehetett semmiről. Annyi volt a bűne, hogy mindenki őt akarta. Meg volt egy pszichopata apja. Nem volt hozzá szokva ehhez. Ezért fagyasztott le egy komplett emeletet. Meg aztán kiderült, hogy ez neki be volt építve az agyába. Még csak nem is tudott volna ellene tenni semmit. Én meg bezártam egy őrülttel egy szobába. És most halott. Megöltem Thor unoka húgát. Az ikrek fogadott nővérét. Barnes volt szerelmét vagy tudom is én. – rántotta meg a vállát. – Újra bebizonyítottam, hogy amivel jót akarok, az fordítva sül el. – dőlt hátra a székében. Egyik kezével megfogta a Pep bal kezét, másikba az arcát temette.
-Tony, ez nem a te hibád. Nem tudhattad. – mondta csendesen Pepper.

-Uram! – futott egyik embere Johnsonhoz. – A lélekkő. Már nem ad ki életjelet. – lihegte. A férfiben a szusz is megrekedt. Nem! Ez nem lehet! Felállt, megrajzolta a sárga varázslatot, ami összekapcsolódik a lány testével. Semmi. Életjelnek nyoma sincs. Johnson mérgében az asztalra ütött, ami ennek következtében ketté törött. Ezért küldte a Bosszúállókhoz! Hogy megvédjék! Erre fel nem meghal?

-Mit akarsz itt, pórnép? – kiáltott oda neki az egyik Odinhoz közel ülő katona. Víta térdre ereszkedett, és lehajtotta fejét.
-Reménykedtem, hogy beszélhetek a Méltóságos Uralkodó Párral, ha szánnak nekem néhány percet értékes, és dicsőséges idejükből. – mondta Víta határozottan, ám alázatosan.
-Kotródj innen! – kiáltott neki vissza a katona.
-Ne haragudjon, de nem önhöz intéztem szavaim, uram. Mint mondottam, az uralkodó párral szeretnék beszélni, ha lehetséges. – válaszolt Víta. Ám nem járt sikerrel. Két katona hozzá sietett. És megragadták. Ám Víta nem hagyta magát. Lerázta magáról az erős karokat, és emelt fővel távozott. Friggának majd megszakadt a szíve. Ellentétben Odinnal, aki úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.

Másnap Víta megint elment. De újfent nem járt sikerrel. Szóval más utat kell találnia. Elkezdett kutatni, mikor nem dúlt az örökös csata. Ám nem járt sikerrel. Se könyvtár. Se senki, aki segíthetett volna neki. Így a negyedik este, megint zokogva aludt el. Nem akart mást, mint vagy meghalni – végleg – vagy visszatérni az életbe.
Frigga tudta, hogy Odin nem fog változtatni a döntésén. A lány fattyú, nem rokona senkinek. Hol ott szíve mélyén nem gondolta így. Szerette ugyan úgy őt is, mint Lokit. De ehhez is idő kell, hogy belássa. Viszont Frigga harcosnak álcázva magát leosont a lány szobájához. Egy varázslat segítségével átlépett a falon, mire Víta egy kést rántott elő. De amint meglátta ki az, leengedte.
-Miért jött? – hangja hideg volt. Pont, mint Loki. – gondolta Frigga.
-Csak nem sírtál? – emelte kezeit a lány arcához, de Víta finoman, de határozottan eltolta.
-Miért jött, Felség? – kérdezte újból.
-És ön miért jött? – kérdezte Frigga ugyan olyan stílusban. Arra számított, hogy a lány makacs lesz, mint az apja a gőgje miatt, de nem ezt kapta.
-Mert lett volna néhány kérdésem, de már tudom, hogy felesleges volt reménykednem bármiben is. – hangja nem volt gúnyos, így Friggának el kellett gondolkoznia azon, hogy hogyan bírja szóra a lányt. – Nos, Felség, szeretnék nyugovóra térni, no, ha nincs semmi más egyéb, amit tudni akart volna. – mosolyodott el a végére.
-Szeretnék válaszolni a kérdéseidre. – mondta a nő.
-Sajnos ez már nem aktuális Felség. – ingatta a fejét Víta. Na most, hogy találjon fogást rajta? Semmi kivetni való nincs a viselkedésében. Nem akart vele beszélni, így hát nem is tette. Akkor a közepébe vág. Segíteni akar a lányon.
-Nem ismersz fel Víta? – kérdezte lágyan Frigga. – Nem emlékszel rám?
-De igen, Felség. – fojtotta vissza könnyeit a lány. – Mindenre emlékszem most már, hogy ide kerültem.
-Akkor hát miért nem hívsz nagymamának? Úgy tudom, a földön nekem ez lenne a rangom.
-Tudja Felség, nem hiszem, hogy helyén való lenne. – Víta kezdett dühödni. Most gúnyt űz belőle? Ezért jött? Másnak ismerte meg Friggát, de hát nem tud mit tenni. Az asgardiak mind ilyenek. Lenézik őt, és az anyját is.
-Víta, hogy kerültél ide? – kérdezte Frigga sóhajtva.
-Tudja Felség, nem kérem, hogy tekintsen engem egyrangúnak magával, de azért a magázódást szerintem kivívtam a tiszteletemmel. – jelentette ki szárazon Víta. – Továbbá nem szeretném megosztani történetemet.
-Azt hiszed, hogy rossz szándékkal jöttem ide? – kérdezte csalódottan Frigga.
-Nem tudom, hogy milyen szándékkal érkezett, Felség.
-Segíteni szeretnék neked. – sóhajtott Frigga. Vítában most szakadt el a cérna. Azt hiszi, hogy idejön, és majd tárt karokkal várja?! Hogy elfelejti minden sérelmét?! Igazságtalannak tartotta, és gerinctelenségnek.
-Segíteni? – kérdezte hitetlenül, kissé meglepődve. – Igen? És miért most? Miért csak maga? Gondolom Odinnak nem változott rólam a véleménye. Hiszen én vagyok a kis fattyú, egész Asgard szégyene! Gyűlöl engem, megvet. Aztán maga, adja itt nekem a szépet, de gondolom csak megsajnált. Egy büdös szót nem szólt hozzám, akárhányszor is kértem. És úgy gondolom elég tisztelettel! Nem tanultam etikettet, se bármi ilyesmit, mégis megpróbáltam minden tudásom összeszedni. Maguk még csak nem is tettek értem semmit, csak bántottak, én mégis megadtam a tiszteletet. Ott van Thor. Nem is keresett. Aztán amikor elütnek az autóval, rögtön én vagyok a megkerült királylány, akiért bármit megtenne. De nem baj, nem vetettem a szemére, hisz, ha ezt az ügyet lezártuk volna, már nem is találkoznánk többet. Aztán a legaljasabb mindük közül, Loki. Nem tudom, hogy mit akar elérni, hogy mi célja volt velem, ha volt egyáltalán, és nem szórakozásból tette azt, amit tett. Bár gondolom ő is ugyan úgy gyűlöl, mint Odin. Hisz ezért ölt meg, nem igaz? – nevetett fel hisztérikusan. Nem gondolkozott azon, hogy mit mond, csak kiadta magából azt, ami most leginkább előjött. De most, hogy így lenyugodott, rájött mit is csinált. Aláírta a halálos ítéletét. Akármit csinálhatnak vele, hisz édeskevés az ő ereje a többiek ellen, ha nem tudja használni.

Loki a cellájában kuporgott. Nem evett, nem ivott. Még járkálni se járkált nagyon. Senki nem nézett felé. De nem is kívánta az emberek társaságát. Visszaakarja hozni Vítát. Képtelen azzal a tudattal élni, hogy megölte, és nem tett semmit. Képtelen elfogadni, hogy az ő kicsi lánya, meghalt. Mit tehetne? A végtelen kövekkel visszalehetne hozni. De ahhoz kell mind a hat. Aminek a beszerzése évekbe telhet. És kevés rá az esély, hogy sikerül. Akkor, tegyük fel, hogy nem halt meg, teljesen. És ha a Vallhallába került? Onnan felhozhatja! Meg kell próbálnia! De kell segítség. Kellenek hozzá valók. Esze-veszettül kezdett dörömbölni a falakon. Tudta, hogy figyelik. Csak nem tudta, hogy hol.

A kamerákat senki nem figyelte, mindenki gyászolt. Ha az első nap nehéz volt, akkor a második borzalmas. Mindenki csak ténfergett a Toronyban. Végül PÉNTEK jelezte a zavargást. Clint ment le a fogolyhoz.
-Na mi van? – kérdezte gúnyosan. Loki biztos megfenyegette volna, de most ezt figyelmen kívül hagyta. Clintnek bűntudata volt. Ő volt az első, aki Loki pártjára állt. Ha akkor nem áll az ő pártjára, Víta még élne. És talán Nat is itt lenne velük.
-Visszahozhatom Vítát! – mondta az isten. Az Íjász kigúvadt szemekkel nézett rá, majd elnevette magát. Röhejesnek, és ironikusnak tartotta. Ha eddig nem gyűlölte tiszta szívéből Lokit, most már gyűlöli. Hogy tehet ilyet egy Apa? Legyintett, és elment, a fogoly minden tiltakozása ellenére.

Johnson a két túszhoz ment. Vagyis az őreikhez.
-Végezzék ki őket, nincs rájuk már szükség.