Víta - Éld az életed

XVII

Víta settenkedve lopakodott az aranyajtóhoz, ami a Földre vezet. Asta elmondta neki a varázslatot, ami nyitja az ajtót, bár Vita biztos volt benne, hogy valami gubanc lesz a tervben. Túl simán ment volna minden. Elmormolta az igét, de az ajtó nem nyílt. Elmormolta még egyszer, de az utolsó szót már nem ejthette ki, mert a levegőbe nagy csattanás, és „Megállj!" parancsszó hasított. Víta fájdalmasan hunyta be a szemeit, és fordult meg. Kész vége, lebukott, itt fog megrohadni egy börtönben, ha van ilyen. Odin állt előtt a teljes harci díszben.
-Mit akarsz ott, a Földre vezető kapunál? – kérdezte vádlón.
-Asta megbízott. – felelte Vita.
-Hogy merészelsz hazudni?? – gerjedt haragra. – Az én bele egyezésen nélkül senki nem válhat Valkürré! – harsogta. Víta még levegőt venni sem bírt. Valamit gyorsan ki kell találjon.
-Nem mondtam, hogy Valkűr vagyok. – szolt csendesen. – De le kell jutnom a Földre. – emelte fel a fejét. Odin csak most jött rá kivel is áll szemben. A fattyú, aki napokig próbált beszelni vele.
-Miért akarsz lemenni a Földre? – tette fel újra a kérdést.
-Meg kell akadályozzák valamit. Ezen kívül nem idevaló vagyok. Nem vagyok Asgardi, csak egy ember. – mondta.
-Ekkor hát hogyan kerültél ide? – vonta kettőre Odin.
-Meghaltam. – remegett meg a hangja, ahogy bevillantak az emlékképek. Frigga egy oszlop mögül figyelte őket, reménykedve, hogy Odin átengedi Vítát.
-Ki volt a gyilkosod? – mennydörögte az istenség.
-Loki. – suttogta. – Loki Laufeyson. – préselté ki magából. Frigga erre felsikkantott. Az lehetetlen. - gondolta. De hát a kislánya! Az egyetlen gyermek! Hogy volt képes erre? Nem, itt valami tévedés van! Az nem lehet.
Odin a feleségére kapta tekintetét. Rosszallóan nézett rá, de az asszony ezzel nem foglalkozva Vítához lépett. A lány ennek megfelelően lesütötte lépéstét, és egy lépést hátrább lépett.
-De hát.... – akadt el Frigga. – Hisz ő az apád!
-Attól még így történt, Felség. – mondta csendesen Víta, miközben összeszorította a szemét, hogy ne sírja el magát. A királyi pár összenézett. Odin meg hű maradt az állásához, miszerint egy fattyúval nem kell foglalkozni, ráadásul nem is az ő népébe tartozik. Frigga erre nagyon csúnyán nézett a férjére. Dühösen fújtatott párat, majd megfogta Víta karját.
-Menj a Földre, ha úgy kívánod, de ne ma. Nem jó az együtt állás. Most csak Vanaheimbe jutnál. – vezette el az ajtótól Frigga.
-Köszönöm Felségek. – hajolt meg Víta, és elsétált onnan. Visszament a szobájába.
-Meddig makacskodsz még? – kérdezte dühösen Frigga.
-Én ugyan nem! – ellenkezett Odin. – A lány nem is kéne itt legyen! Nem, hogy pátyolgassuk! – háborodott fel.
-Ha tetszik, ha nem, az unokád! – kiabálta Frigga. – Úgyhogy átrendezed a viselkedésed, és elhozod a szobájából, hogy végre olyan körülmények között legyen itt, ami megilleti! - mutatott a kapu felé. Odin úgy megdöbbent kedvese kirohanásán, hogy kérdés nélkül ment a lány után.

A tárgyalás után, mindenki ment a saját szobájába. Buckyban remény érzése uralkodott, hogy visszahozhassák Vítát. Nagyon elképzelhetetlen és furcsa volt számára, amit Thor mondott, miszerint nem halt meg, csak a lelke egy másik világba került. Fel alá járkált a szobájában, nem bírt egy helyben maradni.
-Kilómért hiányod van? – kérdezte az ajtóban álló Steve. Erre nem válaszolt, csak egy megsemmisítő pillantást küldött a barátja felé. – Ne nézz így rám, én inkább lehetnek rád dühös.
-És mégis miért? – akadt ki.
-Az ellenségem lányával szűrted össze a levet. – poénkodott a kapitány.
-Ne, ezt ne most. – rázta a fejét Buck. – És ha mégse sikerül? – kérdezte kétségbe esetten. – Mi lesz vele? Ott fog ragadni a Valhamiban?
-Az Valhalla. – javította ki Steve.
-Tök mindegy. Vítának nem ott a helye. – jelentette ki.
-Sikerülni fog. – biztatta a kapitány. – Ahogy láttam, talpraesett lány.
-Az. – rogyott le Buck az ágyára. – És makacs. No meg persze teljesen idióta.
-Hú, ez erős. Mire fel mondod? – ülte le mellé.
-Mégis milyen lenne az, aki fogságban szerelembe esik, ráadásul a kínzójába? - kérdezte suttogva.
-Olyan, aki tudja, hogy igazából milyen vagy. – válaszolta Steve.