Egy nyár Vancouverben | Finn Wolfhard fanfiction

| 4. |Séta Egy Magyar Lánnyal

Finn szemszöge

Éppen live-oltam, mikor valaki csöngetett.
-Nick, kinyitnád? - ordítottam le bátyámnak az emeletről.
-Nem érek rá! Különben is, elegem van a hülye fanjaidból, akik mindig megtalálják a házunkat! - hiába színész ő is, őt valamiért soha nem keresték ennyien. De ő Nick. Féltékeny lesz mindig.
-Nick nem igaz, hogy nem tudod egyszer az életben kinyitni! Mindjárt megyek!
Lementem és kinyitottam az ajtót. Két lány állt ott.
-Szia! Újak vagyunk a szomszédban és egy ideig itt fogunk lakni, ezért gondoltuk bemutatkozunk. Én Nat vagyok, ő pedig itt Emily - és ezzel tekintetem a mellette ácsorgó lányra vezettem. Alig tudtam megszólalni. Nem tudtam levenni a szemem a természetesen hosszú, szép sötétbarna, szinte már fekete hajáról ; dús ajkairól és kreolos bőrszínéről.
-Sziasztok! Finn vagyok. Finn Wolfhard - bár ezt gondolom tudtad édes, mivel Stranger Thingses pólóban jöttél - gondoltam magamban.
Miután befejeztem Emily bámulását úgy éreztem mondani kéne már valamit nekik.
-Ritkán látni erre ilyen szép lányokat!
-Hoztunk sütit! Remélem ízleni fog - mondta Emily, és esküszöm, ilyen szép mosolyt még soha nem láttam.
-Gyertek beljebb, együk meg együtt!
Elvezettem őket a kertbe, megettük a sütit és utána elhívtam őket várost nézni. Titkon csak kettesben szerettem volna menni Emily-vel, de egyébként Nat is szimpatikusnak tűnt, őt is szívesen megismertem volna.
-Öhm, khm, nagyon kedves vagy, de nekem mennem kell, nem érek rá. Meg kell néznem a bátyjám és fel fogom hívni a szüleimet. De Em teljesen ráér és szeretne veled menni! - látszott Naton, hogy ezt azért találta ki, hogy ketten legyünk, de nem bántam.
Így történt, hogy Emily White-tal elindultunk Vancouverben sétálni. Ketten.
Annyira izgultam, azt se tudtam mit mondjak. Nem könnyített a helyzetemen, hogy az első utcasarkon megláttam Oleff barátom, aki pár hétig nálunk van a nyáron.
-Finnie baba! Neked nem kellene otthon anyucinak segíteni?
-Wyatt, fogd be! Ő itt Em és most elmegyünk sétálni. Szia! - el is húztam onnan Emilyt, mert Wyatt emberek előtt nem tud viselkedni. Nem szúrhatja el az esélyeimet.
-Ez meg mi volt? - törte meg a csendet Em.
-Ő volt itt Wyatt, nálunk van pár hétig. Nem veszélyes, csak hülye.
-És merre vagyunk amúgy? Csak mert Finn Wolfhard eddig nem sok mindent mutattál.
-Mit szeretnél? Bármit megmutatok neked, amit csak szeretnél - néztem le rá egy kacsintás kíséretében. Imádtam, hogy ilyen kicsi, legalább 1 fejjel kisebb volt nálam.
-Finn Perverz Wolfhard! Én a városra gondoltam, nem másra...
A nap további részében megmutattam neki mindent, amit Vancouverben lehet látni. Már éhesek voltunk, ezért meghívtam egy étterembe. Egy probléma volt csak. Annyira csodáltam Emilyt, hogy elfelejtettem azt az aprócska tényt, hogy akármerre megyek letámadnak a fanok. Ezt elfelejtve léptünk be a helyi plázába, ahol azonnal több tinilány jött oda hozzám képet kérni. Emilyt elsodorta tőlem a tömeg, és nem láttam merre ment. Miután eloszlott a tömeg, elindultam megkeresni, de akkor megláttam az egyik padon telefonálni.
-Nézd Em, én megértem, ha ezek után nem akarsz majd velem lógni. Nincs szívem elküldeni egy lányt sem, mikor odajönnek hozzám.
-Finn, persze hogy van kedvem! Nem várhatom el, hogy megváltoztasd az életed - azt hiszem, magamban erre a válaszra vágytam. Vagyis nem a válaszra vágytam. Hanem Emily White - ra.
Este együtt mentünk haza, és régóta gondolkodtam egy kérdésen.
-Em, lenne kedved eljönni velem moziba?