Egy nyár Vancouverben | Finn Wolfhard fanfiction

| 27. | Vacsora

Emily szemszöge

Visszamentünk a házunkba, hogy ott folytassuk a szülinapom ünneplését, de nem számítottunk arra, ami ezután történt.
Az ajtó nyitva volt, először azt hittük valaki betört, merthogy egyedül voltam itthon. Finn láthatta rajtam mennyire ideges voltam, hiszen egy esetleges rablás most nagyon nem hiányzott az életembe. Viszont azt nem gondoltuk volna, hogy a végén ő lesz ideges.
Bementünk a házba és egy magas, sötét barna hajú nő volt ott. Mivel nyomokban hasonlított Finnre, ezért gondoltam, hogy az anyukája lehet. Nem találkoztam korábban vele, mivel amióta kint voltam Kanadában ők üzleti úton voltak. Vagyis, még most is ott kellene lenniük, ezért nem tudom mit keresnek Budapesten az én házamban, annak ellenére, hogy nem is ismernek.
Kicsit ideges lettem ettől, mikor realizáltam, hogy mi történik, de Finn még nálam is idegesebb lett.
-Anya... Hát te... Mit keresel itt? - kereste a szavakat Finn.
-Jajj, hát nem is örülsz nekem?Gyere ide! - próbált az anyukája úgy viselkedni, mintha ez egy teljesen természetes szituáció lenne. Pedig nem volt az.
-Bemutatom neked Emilyt. Emily, anya. Anya,Emily.
-Jó napot kívánok! - nyújtottam kezet a nőnek. Annyira meg voltam ijedve tőle, hogy nem mertem letegezni, csak miután majd felajánlja.
-Jajj drágám, nyugodtan tegezhetsz ám! - nyújtott kezet, miközben hamis mosollyal nézett rám.
Lehet nem vagyok gazdag, de azért azt én is látom ki az, aki őszintén mosolyog és ki az, aki nem.
- És anya, hogyhogy itt vagy? - próbálkozott újra felhozni a témát Finn, aki még mindig ugyanannyira nem értette mi történik, mint én.
-Ez igazán egyszerű. Viszont azt nem értem te miért nem szóltál nekünk, hogy eljössz egy másik országba, csak mert úgy tartja kedved?
-Szóltam. Hívtalak, de nem vetted fel. Írtam, de gondolom nem nézted meg. Hagytam üzenetet az asszisztensednek. Valahonnan csak meghallottad hogy itt vagyok, ha már itt is jöttél.
-Hát, igazad van. Az asszisztensemtől tudom, hogy itt vagy.
-És akkor mondd csak el légyszi végre, hogy kerültél ide?!
-Valahogy egészen véletlen úgy alakult, hogy amúgy is budapesti átszállással mentem volna haza.
-Anya. Nem is ismerted eddig szerintem Budapestet. Megint csak le akartál követni,igazam van?
-Dehogyis. Budapest egy gyönyörű város, gondoltam miért ne futhatnánk itt össze. Így legalább még többet tudunk együtt lenni.
-Több időt tölthetnénk együtt, ha nem lennél annyit üzleti úton - vágott vissza Finn.
Kezdtem kicsit feszengeni, mivel úgy éreztem nem kellene itt lennem, annak ellenére, hogy ez az én házam. De ha már így alakult, jobb lenne, ha hagynám őket nyugodtan és kettesben megbeszélni a problémájukat. Egy az, hogy nem is tartozik rám, kettő pedig, hogy a születésnapomat nem vitával szeretném eltölteni. Három pedig, hogy elég dráma jutott mostanában az életembe, nem kérek többet.
Miközben ezeken filozofáltam, addig Finn és az anyukája még mindig folytatták a vitát.
-Nem akarok senkit félbeszakítani, de én most felmegyek, ti nyugodtan beszélgessetek csak! - mosolyogtam rájuk legalább olyan őszinte és szép mosollyal, ahogy pár perccel ezelőtt Finn anyukája rám.
-Jaj, drágám nagyon köszönjük, igazán kedves vagy! - válaszolt vissz a nő.
-Nem! Emily nem megy sehova! - húzott vissza Finn, mikor elindultam a lépcső felé.
-Ma van a szülinapja, nem fogja ezt a kiabálást hallgatni. Most pedig, ha megbocsátasz, éppen vacsorázni készültünk Emmel - fordult felém a fiú.
-Ez egy remek ötlet! Megyek én is! Ha már úgyis szülinapod van. Ez egy remek alkalom. Nincs is jobb lehetőség megismerni egymást, ugye?
A hirtelen jött programtól kicsit megilletődtem, mert nem így képzeltem tölteni az estémet, de nem akartam udvariatlan lenni, annak ellenére, hogy ő jött ide engedély nélkül.
Finn próbált tiltakozni és egyértelműen elküldeni onnan az anyukáját, de szóltam neki, hogy nekem nem baj.
-Igen, teljesen egyet értek. Csak adjatok egy kis időt, amíg felmegyek és átöltözök.
-Látod Finn? Ő is szeretné, ha én is mennék - örült meg az anyuka.
Amíg fent voltam, azon gondolkoztam, mit kellene felvegyek. Ha csak Finn-nel mennék most is, akkor nem lenne kérdés, hogy nem egy olyan ruhát vennék fel, amiben futni szoktam menni. Viszont így, hogy itt van az anyukája, aki ráadásul szemmel láthatóan nem kedvel (egyelőre) annyira engem,így nem tudom mi mellett kellene döntsek.
Végül arra a következtetésre jutottam, hogy csak egyszer 17 az ember, és nem hagyom, hogy Finn anyukája vagy bárki miatt ne az legyen, ami én szeretnék. Legalább ezen a napon, ha már a többin nem is annyira tudok érvényesülni.
Amikor kész voltam, lent már vártak rám indulásra készen.
-Nagyon jól áll ez a ruha - mondta Finn nekem halkan, mikor az anyukája előre ment, hogy kinyissa az autót.
-Köszi - köszöntem meg én is suttogva.
Az éttermet Finn anyukája választotta. Kicsit ideges voltam, mert a mi családunk nem nagyon szokott éttermekbe járni, de ha igen, akkor sem ilyen drága és kiöltözős helyekre.
A pincér érkezéséig nem nagyon beszélgettünk, viszont amikor elkezdődött a várakozás Finn anyukája próbált beszélgetést kezdeményezni.
-És Finn, mikor jössz velünk végre el egy üzleti útra? - kérdezte miközben belekortyolt valami furcsa színű italba, amiről inkább nem is akarom tudni mi.
-Anya, mondtam már. Engem nem nagyon érdekelnek az ilyen üzleti dolgok.
-És akkor mit fogsz csinálni? Egész életedben színészeskedsz meg játszogatsz a gitárodon?
Látni lehetett Finnen, hogy nagyon megbántották az anyukája szavai, mégis nyugodt próbált maradni, tekintve, hogy egy étteremben voltunk.
-Nem lehetne, hogy inkább másról beszélünk? - próbálta terelni a témát Finn.
-És te Emily? Mik a terveid? - fordult felém a nő, figyelmen kívül hagyva fia szavait. Úgy látszik elég hajthatatlan ezzel a témával kapcsolatban.
Őszintén nem tudtam mit válaszoljak. Tudtam, hogy valami olyat kell mondanom, hogyha meg akarok neki felelni, amit ő is értékel. Viszont ha őszinte akarok lenni, még én magam sem gondolkoztam nagyon azon, mit szeretnék csinálni. Van még előttem 2 év a suliból +ez a nyár és úgy voltam vele, nem szabad görcsösen egy szakmát keresnem. Majd jön az ötlet magától. Ha viszont ezt mondom, akkor elég felelőtlennek tűnnék a szemében, aki nem gondol a saját jövőjére.
-Egyelőre a nyelvtanulás a célom. Tudja, itthon nem túl sok lehetőség van a nyelveket igazán gyakorolni, ezért is örülök, hogy kint lehetek most nyáron is Kanadában.
-Már mondtam, hogy ne magázz. De egyetértek veled, a nyelvtanulás fontos. Van valami konkrét terved vele?
-Konkrét tervem nincs egyelőre, de biztos vagyok benne, hogy valami olyat szeretnék majd dolgozni, amihez kell több nyelv ismerete és változatos munka.
Úgy éreztem magam, mintha nem egy baráti beszélgetésen lennék, hanem legalább egy felelésen vagy egy állásinterjún.
Néha úgy érzem, nem vagyok ebbe a családba való. Finn gazdag, híres és népszerű. Én ezek közül egyik sem voltam. Az anyukája hatására kicsit kevésnek és feleslegesnek gondoltam magam, de próbáltam nem erre koncentrálni, akármennyire is lehetetlennek tűnt az este során.
Szerencsére nemsokkal ezután hozták is, amiket rendeltünk, ezért egy időre abbamaradt a kínos témák sorozata.
Lehet kicsit érdekes volt ez a szülinap, és sokan nem értik miért maradtam ott, vagy egyáltalán miért mentem el, de nekem mindent megért. Azzal tölteni a szülinapodat, akit szeretsz, ennél nincs fontosabb. És ha ahhoz, hogy Finn-nel legyek, el kell viseljem az anyukáját, akkor ezt fogom tenni. Érdekes család, de én semmire nem cserélném el, mert így szeretem Finnt.