Egy nyár Vancouverben | Finn Wolfhard fanfiction

| 34. |Egy Átlagos Nap Extrákkal

Finn szemszöge

Mostanában minden nagyon jól alakul az életemben. Most először igazán nyár-érzésem van. Tudok találkozni a barátaimmal, a forgatások is rendben haladnak és a legjobb, hogy lehet Em ide fog költözni.
Éppen a kerti hintánkban élveztem volna a kilátást és a napsütést, amikor valaki eltakarta a Napot. Nyilván ki más lett volna, ha nem az én drága bátyjám, Nick Wolfhard.
-Elállod a Napot - szóltam rá unottan.
-Elfoglalod a hintát - közölte szórakozottan.
-Miért jöttél pont most pont ide, amikor itt van ez gyönyörű nagy ház, tele más szabad helységekkel. Amúgy is csak ketten vagyunk itthon.
-Igen, pont emiatt jöttem.
-Jön haza anya? - csillant fel a szemem a hír hallatán.
-Nem, apa jön haza. Ne mondd, hogy nem örülsz... Nem volt itthon már vagy 3 hete.
-Épp ezért. Nem is érdekli mi van velünk - forgattam a szemem unottan.
-Anya hányszor is hívott az elmúlt 1 hétben?
Hát igen, erre nem tudtam mit mondani, ezért inkább csendben megvitattam magammal, hogy részben igaza van Nicknek, mert mind a ketten folyton üzleti úton vannak. Csak valahogy én anyáról nem annyira tudtam elképzelni, hogy nem fog hívni majd egy hétig. 17 éve minden egyes napot együtt töltöttünk, nem gondoltam, hogy lesznek olyan napok, mikor eszébe se jutok.
Apa már kiskorunkban is folyton üzleti úton volt, ezért az ő távollétét már megszoktam. Azt hiszem, ezért is van köztünk állandó vita Nickkel, mert ő próbálja a szülők pártját fogni, hogy példát mutasson nekem.
-Na látod. A lényeg, hogy ma este jön haza apa.
-Szuper...
-És, hogy a lelkesedésedet tovább fokozzam elmondom, hogy még ma este elmegyünk vacsorázni.
-Egyre jobb...
-És most jön a legjobb része! Elhozhatod Emet.
-Mi van?! Komolyan? Imádlak bátyó!- ugrottam rá Nickre.
-Milyen jó kedve lett hirtelen valakinek.
-Miért, te nem örülsz ennek? Sokkal jobb, mintha apával hárman full csöndben ülnénk egy puccos étterem sarki asztalánál.
-Így is egy puccos étterem sarki asztalánál fogunk ülni - gondolkozott hangosan Nick.
-Igen, de ott lesz Em.
-Nagyon imádod Emet, tesó! - dobott meg egy chipssel. Úgy látszik mi állandóan egymáshoz dobáljuk a feleslegesnek vélt kaját.
-Féltékeny vagy?
-Miért lennék?
-Mondjuk azért, mert 5 éves korodban volt utoljára barátnőd?
-Egy: ne kritizáld az ovis kapcsolataim, kettő : nem is volt az olyan régen.
-Oké, oké, én elhiszem - tettem fel védekezően a kezem.
-Egyébként nem vagyok féltékeny - jelentette ki magabiztosan.
-Akkor jó.
-Sőt, igazából örülök. Nagyon összeilletek. Kiegészítitek egymást.
-Mi lett veled Nick? Mióta vagy te ilyen érzelgős? Hahó, kérem vissza a bátyjám! - ráztam meg azzal a szándékkal, hogy visszatér belé a lelke.
-És régebben is összejöhetettek volna, ha nem vagy ilyen béna - fejezte be.
-Rendben, visszatért a régi éned. Megyek is, felhívom Emet.
Elővettem a telefonom és a képernyőmre nézve nem tudtam nem mosolyogni. A háttérképem egy 2 hónappal ezelőtti, a repülőgépen készült kép, pontosan azon a napon, amikor összejöttünk. Miután megcsodáltam a képet, felhívtam Emet.
-Em, szia!
-Szia! Na mi az, nem tudsz nélkülem élni?
-Én? Dehogy. Csak azt akartam kérdezni, hogy van-e programod estére.
-Attól függ, miről van szó... - gondolkozott el.
-Apukám hazajön ma este, és elmegyünk vacsorázni. Szeretné, ha te is velünk tartanál, persze csak ha van kedved.
-Persze, hogy van kedvem! Hol találkozunk?
-Gyere át 7-re.
-Rendben ott leszek.
-Várlak. És mégegy dolog!
-Igen?
-Szeretlek, Em.
-Én is téged.
Letettem a telefont, és az órára néztem.
Még csak délután 2 volt. Van kb 5 órám elkészülni. Nyilván nem fogok ennyi ideig készülődni, tehát maradt egy csomó időm. Nyáron a legnehezebb eldönteni, hogy mit csináljunk, mert mindent szeretnénk, de közben meg semmit sem. Azután eszembe jutott, hogy mi az, amit régen csináltam, mert nincs rá időm.
Szóltam Nicknek, hogy lementem a garázsba. A garázsban próbáltunk a Calpurnia-val, amíg fel nem oszlott a zenekar. Mostmár leginkább csak magamban gitározgatok, már amikor van időm. A gitározással el is ütöttem az időmet, mert azt vettem észre pár óra múlva, hogy hamarosan itt lesz Em.
Gyorsan kiválasztottam miben megyek és pont készen lettem, mikor becsöngetett Em.
-Sziasztok!
-Szia! Nagyon szép vagy! - mondtam őszintén. Mikor Emre nézek, azt látom, hogy büszke vagyok, hogy ő az én barátnőm.
-Nézzétek pont most hívott apa, hogy késik a gépe és nem jön ide, hanem mi menjünk az étteremhez, majd ott találkozunk - sétált le kiabálva Nick.
-És mennyi időnk van addig? - kérdeztem.
-Kb fél óra, miért?
-Arra gondoltam, hogy addig lejátszhatnánk azt a kör Uno-t, amit tegnap félbehagytunk.
-Ha azt akarod, hogy újra legyőzzelek- mondta Nick.
Lejátszottuk a kártyamenetet, utána pedig pár perccel később már az étterem előtt álltunk. Láttam Emen, hogy ideges.
-Em, minden oké?  - néztem rá aggódva.
-Igen, persze, csak tudod... Kicsit ideges vagyok, mert mikor utoljára együtt vacsoráztunk az nem éppen jól sült el... - emlékeztetett arra, hogy milyen veszekedés lett az anyukámmal való vacsora eredménye.
-Nem kell félned. Apa és anya nem hasonlítanak egymásra egy kicsit sem. Ha pedig bármi baj lenne csak egyszerűen eljövünk. Nem lesz semmi baj - néztem rá.
-Megígéred?
-Meg.
-Nem akarlak újra elveszíteni - kulcsolta össze kezeinket.
-Nem is engedném.
Pár másodperc múlva meg is jelent az apánk. Szokásosan úgy nézett ki, mint egy naprakész üzletember. Tökéletesen biztosra zselézett haj, fekete öltöny és lakkcipő.
-Szia apa! - köszönt neki elsőként Nick.
-Sziasztok! Végre megismerhetlek, már sokat hallottam rólad - fordult Em felé.
Bemutatkoztak egymásnak, utána pedig bementünk az étterembe és elfoglaltuk az egyik, természetesen sarki asztalt.
-És milyen volt az utad? - próbálkoztam feldobni egy viszonylag semleges témát.
-Nagyon jó lett volna, ha nem késik a gép abszolút. De ezt leszámítva minden teljesen úgy történt, ahogy kellett.
-Ez nagyon jó! És meddig leszel itt?
-Ami azt illeti fiam, most egy ideig itt leszek. De hagyjuk a vendéget is szóhoz jutni - célzott Emre.
-Hogy tetszik Vancouver? Sikerült már megszokni?
-Ami azt illeti, igen. Nagyon tetszik a városi élet, teljesen más mint otthon.
Ekkor kezdett csörögni a telefonom. Nem akartam illetlen lenni, de lopva a telefonomra pillantottam. Láttam, hogy a menedzserem az.
-Ne haragudjatok, de ezt muszáj felvennem, mert a menedzser az.
-Szia Finn! Tudunk beszélni? Nagyon fontos.
-Szia! Mondd csak, miről lenne szó?
-Nemrég hívott egy filmes cég. Az új sorozatuk első évadához keresnek szereplőket és úgy gondolják, az egyik szerep testhez álló lenne számodra.
-Ez remek hír! És akkor mi ebben az olyan fontos?
-Még ma várják a választ arra, hogy elvállalod-e, mert ha nem, akkor keresnek mást a helyedre.
-Ez eddig nagyon jól hangzik. Nem kérdéses eddig, hogy vállalom.
-A forgatás Ausztráliában van - mondta ki a hírt, amit nem akartam hallani.