Egy nyár Vancouverben | Finn Wolfhard fanfiction

| 23. | Videóchat

Finn szemszöge

A repülőút hosszú volt, de megérte abszolút. A reptéren szerencsére hamar végeztünk, tudunk gyorsan menni Emilyékhez. Nagyon szép és nagy házuk van, és nagyon örülök amiért nem kell hotelba mennem. Nem anyagilag, azt megoldanám. Csak egyrészt soha nem voltam Magyarországon, másrészt pedig így legalább tudom mikor hol van Em.
Minden jónak tűnt, azt hittem már semmi nem zavarhat bele a dolgokba.
De aztán kaptam egy hívást, ami módosított a programon. Sőt, nem csak a programon, de az életemen is.
Éppen már indultunk volna, ezért gondoltam nem veszem fel az egyébként ismeretlen számról érkező hívást, mert ha fontos majd úgyis hív mégegyszer. De mivel már 3 egymást követő nem fogadott hívás volt ugyanerről a számról 10 percen belül, gondoltam lehet mégis fontos.
-Bocs Em, de muszáj felvennem. Menj előre nyugodtan, majd megyek utánad - szóltam előre a még mindig türelmetlenül rám váró lánynak.
Kicsit bunkónak éreztem magam amiatt, hogy egy ilyen fontos pillanatban egyedül hagyom, mert tudom mennyire ideges most.
Megvártam amíg eltűnt a nagy épületben, majd elővettem a telefonomat, ami azóta is megállás nélkül csörgött.
Tanácstalanul néztem a számomra ismeretlen számot, de továbbra sem jutott eszembe semmi, ami arra utalna, hogy ismerném korábbról.
-Haló. Finn Wolfhardot keressük.
-Jó napot! Én vagyok az.
-Azért hívom, mert a keresztapja keresi magát. Ha szeretne vele találkozni, akkor ma este 6-kor legyen a Hősök terén.
-Honnan tudják, hogy hol vagyok?
-A keresztapja kérésére egy ideje figyeljük.
-Ezt most nem értem. 7 éve nem találkoztam vele, nem értem miért szeretne velem éppen most, itt Budapesten találkozni.
-Ez egy bizalmas információ, nem mondhatom el.
-És miért nem ő hív fel?
-Mert nem tud. Nincs jelenleg telefonja.
-De... - kezdtem volna bele egy újabb kérdésbe, de a barátságtalan, kicsit eltorzított hang a vonal másik végéről félbeszakított.
-Nincs több kérdés. Ha bármit meg akar tudni az üggyel kapcsolatban, akkor ma este 6-kor ott lesz a Hősök terén.
Ezzel úgy gondolta a beszélgetésnek vége, mert lerakta.
Ezzel a hívással sikerült teljesen összezavarniuk, mert nagyon nem értem mi történik most.
A keresztapám a válásakor drogfüggő lett, és az állását feladva átállt a "másik oldalra". Utoljára 7 éve láttam, azóta semmit nem hallottam róla. Nem tudom hol lakik, mit csinál vagy mibe keveredett. A családom minden kapcsolatot megszakított vele, mert féltettek. Egy részről megértem a döntésüket, viszont másrészről pedig nagyon mérges vagyok.
Kiskoromtól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. Ő volt az egyik legjobb barátom, rengeteg időt töltöttünk együtt, bár nem egy városban laktunk. Aztán hirtelen, egyik napról a másikban eltűnt az életemből.
Időbe tellett, de hozzászoktam az ürességhez, amit a hiánya okozott.
Nagyon haragszok rá amiatt, hogy feladta a családját, és ezt az életet választotta. Valamiért mégis az a gondolat volt a fejemben, hogy én ma este 6-kor ott leszek a Hősök terén.
Elindultam Em után a nagy kórházi épületben, de mivel nem találtam, ezért felhívtam.
-Szia Em. Merre vagy?
-Bent a büfénél, mert várnom kell egy kicsit. Még vizsgálatok folynak, ezért majd körülbelül fél óra múlva mehetek be. Te?
-Itt vagyok bent, de elvesztem - mondtam nevetve.
-Mondd mit látsz.
-Tudod, minden magyarul van kiírva, ezért nem túl sokat értek belőle. De a bejárattól szerintem nem lehetek messze.
-Oké, maradj ott, ne mozdulj. 5 perc és ott vagyok.
5 perc múlva tényleg ott is volt Em.
-Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de mostmár itt vagyok - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
-Semmi baj - mosolygott rám vissza.
-És, mit mondtak?
Próbáltam terelni a témát, mert nem akartam beavatni még Emet. Nagyon szeretem, és majd idővel el fogom neki mondani, de most még nem szeretném. Nem azért, mert titkolni akarnék bármit is, hanem azért, mert még én sem tudom mi lesz ezen a találkozón, és nem akarom, hogy aggódjon.
-Még az orvosa van bent nála, ezért egy nővér jött ki. Ő azt mondta, hogy körülbelül fél óra múlva többet tudnak mondani, addigra befejezik a vizsgálatokat. Szóval, most várok.
-Oké, szeretnéd hogy maradjak? Mármint, hogy menjek veled.
-Persze, ezért hívtalak.
-És, mit fogunk ebben a fél órában csinálni? - kérdeztem, mert nem nagyon láttam, hogy mit lehetne ezen a helyen csinálni.
-Hát, várunk.
-Nemár,ez tök unalmas.
-Miért Finn? Mondd már el nekem légyszi, mit szeretnél egy régi, koszos és unalmas kórházi folyosón csinálni?
A választ már nem tudtam elmondani, mert a Stranger Thingses csoportban valaki behívott a videóhívásba.
-Úristen! Ez az? Az igazi Stranger Things csoport?
-Igen Em. Nem olyan nagy dolog.
-Nem olyan nagy dolog? Igen, nem nagy dolog, végülis csak több millióan néznek titeket, és én, egy random csaj egy országból, amit az emberek 90%-a nem ismer, éppen melletted ülök egy kórház folyósján, téged pedig a Stranger Things cast tagjai hívogatnak. Tényleg nem nagy dolog - hadarta. Nem tudtam nem nevetni az előadásán.
-Ha így folytatod, lassan te is a cast tagja leszel - állítottam le.
-Nem tudok lenyugodni.
Hát igen, ő egy igazi fan.
-Felvegyem? Szeretnél benne lenni? - ajánlottam fel neki.
-Miiii? Komolyan? Te azt akarod, hogy benne legyek a videóchatben?
-Jó, ha nem akarod, akkor nem muszáj - tettem el a telefont.
-Ne! Nem azért mondtam, csak szerintem elájulnék.
-Nyugi Em. Nem lesz semmi - öleltem meg röhögve.
-Huh, ez nekem túl sok történés egy napra - fújta ki a levegőt.
Nem akartam mondani, hogy nekem is, mert azzal lebuktattam volna magam, így csak mosolyogva néztem, amíg lenyugszik.
-Jó a hajam? Nem akarok nyomin kinézni egy ilyen videóchatben.
-Em, tökéletes a hajad.
-Azért mondod, mert bírsz. De ha nem így lenne nem mondanád.
-Nem. A hajad tökéletes. Nem sok embernek van ilyen szép haja, mint neked. Sőt, nem csak a hajad tökéletes. A szemed, a szád, te magad. Csak te ezt nem látod, mert... Én sem tudom miért, de nem látod. Van még kérdés?
Ez a hirtelen rögtönzött, béna, de annál őszintébb vallomás engem is meglepett, ezért reakció nélkül inkább csak rányomtam az elfogadás gombra, és úgy fordítottam a telefont, hogy mind a ketten látszódjunk.
-Sziasztok - integettem elsőnek a kamerába.
Most csak Noah és Millie volt hívásban, a többiek már gondolom elmentek.
-Finn. Ki a szép lány melletted? - kacsintott Emre Noah.
-Noah, Millie hadd mutassam be nektek Emet. Em, már úgyis ismered őket.
-Sziasztok - köszönt mostmár Em is.
-Ó, hogy te vagy a híres Em. Már sokat hallottunk rólad - mondta Millie.
-Nem is igaz - próbáltam tagadni azonnal.
-Dehogynem - szólaltak meg szinte egyszerre a vonal túlsó végén.
-Oké, nem ez a lényeg. Miért hívtatok? - tértem a lényegre.
-Na igen. Pont ezért. Mi az, hogy te csak úgy elutazol nyaralni, és nem szólsz nekünk?
-Először is, nem nyaralok, csak elkísértem Emet. Másodszor pedig, én szóltam Calebnek. Azt hittem,hogy ő majd mondja nektek.
-Hát, nem mondta.
-Na, mostmár tudjátok.
-És meddig leszel ott?
-Körülbelül 1 hetet, de majd kiderül. Nézzétek az Insta sztorijaimat.
-Oké, de miért vagy ott?
-Figyelj, én nagyon szívesen elbeszélgetnék veletek, de mennünk kell, ugye Em? - néztem segítségkérően Emre.
-Öhm, miért is? Még van időnk - nézte meg a telefonját.
-Na látod Noah, ő a mi emberünk! - csapta össze a tenyerét Millie.
-Igen, nagyon szimpi a csaj - értett egyet Noah.
Én csak egyre idegesebb lettem, amiért mindenki rajtam röhög.
-Na, de csak hogy örülj Finn, nekünk tényleg mennünk kell - szólalt meg Millie.
-Nagyon örülünk, hogy megismerhettelek, Em - köszönt el Noah is.
-Én is - mosolygott vissza Em.
Mindenki elköszönt mindenkitől, és mindenki lerakta.
-Nem hiszem el. Millie Bobby Brown azt mondta, hogy szimpatikus vagyok neki.
Em percek óta nem tudja elhinni, hogy mi történt, ezért megfogtam és arrébb húztam, hogy induljunk.