Egy nyár Vancouverben | Finn Wolfhard fanfiction

| 37. | Érkezés

Emily szemszöge

Bár nagyon foglalkoztatott a dolog, hogy jó döntést hozok-e, mással is kellett foglalkoznom. Például az apám ma este érkezik meg, de még semmit nem találtam ki, például azt se, hogy hogy megyek el a reptérre, ahol még soha nem voltam korábban.
Bár Finn felajánlotta a segítségét, aminek nagyon örültem is, mégis arra gondoltam, hogy nem vele kellene mennem, hanem egy másik emberrel. Végül arra gondoltam a legjobb választás Nati lenne.
Otthon ültünk éppen a konyhában, a fogadó anyukánk sütit sütött. Nagyon sok sütit tanultunk el tőle, aminek majd később biztos hasznát vesszük. Azért is jók az ilyen lehetőségek, mert nem csak nyelvet tudsz gyakorolni, hanem új szokásokat, hagyományokat láthatsz, amiket otthon nem.
-Mára nincs valami programotok? - érdeklődött Chloé sütés közben.
-Úgy érted, a vidámparkon kívül?
-Jaj tényleg, el is felejtettem, hogy ma voltatok ott. Pedig még csak pár órája volt reggel. Lehet kicsit feledékeny vagyok - tűnődött el.
-Nem baj, annyi mindent csinálsz, nem csoda, hogy nem tudsz ennyi felé koncentrálni - nyugtattuk meg.
-Szóval, milyen volt? - tért vissza az eredeti témára.
Mind a ketten elővettük a telefonunkat és elkezdtük mutogatni a több száz képet, amit készítettünk, meg persze elmeséltünk pár sztorit.
-Érdekes. Én is sokszor voltam a vidámparkban, de soha nem történt velem ennyi érdekes dolog, mint most veletek - alapította meg nevetve.
-Szerintem nálunk ez a társaságon múlik - mondta Nati.
-Az biztos, hogy nagyon jó a csapat.
-Egyébként igen, lenne mára egy program még - szakítottam félbe a beszélgetésüket.
-Nekem nem is mondtad, Em! - háborodott fel Nati.
-Senkinek sem mondtam, azért nem tudod.
-Még Finn se tudja? - forgatta a szemét Nati.
-Most nem az a lényeg, hogy ki tudja. A lényeg, hogy ti nem tudjátok. De ezen gyorsan változtatunk is.
Szóval a lényeg, hogy ma hívott fel apukám, hogy ma este száll le a gépe itt Vancouverben, mert sikerült hamarabb repülőjegyet foglalnia és gondolta minél hamarabb jön. De én soha nem voltam a repülőtéren és Nati sem, szóval gondoltam, hogyha mára nincs más programod Chloe, akkor kijöhetnél velünk a reptérre, apa is biztosan szívesen megismerne.
-Persze,szívesen elmegyek veletek! Hány órakor érkezik?
-Este 7.
-Rendben, akkor 6-ra legyetek készek.
Chloe lent maradt, hogy befejezze a sütit, mi pedig felmentünk Natival a szobáinkba, de hamar rájöttünk, hogy 6-ig még van egy pár óra, amit el kellene valahogy tölteni. Finnék dolgoznak, a fiúk videójátékoznak, szóval mi ketten maradtunk egymásnak.
-Mit kellene csinálnunk? - kérdeztem Natitól.
-Nem tudom, Pesten mindig olyan jól elütjük az időt. De itt ötletem sincs. Minden olyan más.
-Hát igen, minden más. Ha már itt vagy és van egy kis időnk, akkor el is mondom, amit csak este akartam.
-Ajaj, félek.
-Szóval, apa ide fog költözni Vancouverbe. És megkérdezte, hogy én is maradni akarok-e vele, vagy pedig hazamegyek anyához, aki igazából otthon sincs, mert mindig utazik ugye.
-És te nem tudod hogy dönts...
-Nagyon jó lenne itt, és sok minden szól amellett, hogy maradjak, de sok amellett is, hogy ne maradjak itt. Szóval szerinted?
-Ha én a helyedben lennék...
-Igen?
-Akkor tuti, hogy azon kívül, amiket te is már biztosan végiggondoltál, lennének más kérdéseim is. Igen, maradj itt, mert itt van Finn. De lehet, hogy ez a kapcsolat nem tartós. Nem tudjuk, de te sem tudhatod meg, ha nem próbálod ki. Na de a lényeg, hogy én tuti azt mérlegelném, hogy lesz-e az életemben mégegy ilyen lehetőség. És valljuk be, hülye vagy ha ezt a lehetőséget kihagyod. Magyarként nem sok ilyen alkalom adódik.
Átgondolva tényleg sokkal logikusabbnak hangzik így gondolkozni.
-Utálom, hogy mindig igazad van!
-És azt is tudom mi még a bajod- tette fel a mutatóujját, jelezve, hogy még nem fejezte be.
-Mostmár gondolatolvasó is vagy?
-Remélem nem. Az para lenne. Szóval, attól félsz, hogy ezek után hogy fogunk minden nap beszélni, de ezzel se lesz baj. Emlékszel, mikor elmentünk a szüleimmel egy hónapra Afrikába?
-Azt hiszem...
-Akkor is simán beszéltünk. Minden nap. Ma már ez megoldható. Igen, nem olyan, mintha ott lennél minden nap a másikkal, de épp ezért néha sokkal viccesebb.
-De ha nem leszek ott Pesten, akkor le fogsz cserélni.
-Dehogy foglak! Nyilván fogok másokkal beszélgetni, de attól még te maradsz a legjobb barátnőm. És ha meghívsz ide, akkor ha tudok jövök.
-Basszus, 20 percünk maradt elkészülni! - szakítottam félbe ezt a nagyon megható beszélgetést, merthogy a telefonom előre beállított ébresztője már jelzett, hogy nem sok időnk maradt. Még jó, hogy mindig állítok be előre ébresztőket időpontok előtt, de persze csak a biztonság kedvéért.
Gyorsan kiválasztottuk miben megyünk : Nati egy sima farmersortot vett fel egy Calpurnia-s felsővel (azért csak maradjunk stílusosak), én pedig egy csíkos egyrészes ruhát.
Mivel körülbelül 40 fok lehetett, ezért a hajunkat nem hagyhattuk kiengedve, mert már az első másodpercben leizzadtunk volna. Ezért simán felkontyoltuk, amit természetesen Nati csinált, mert én béna vagyok az ilyen "egyszerűnek tűnik, de mégis nehéz" hajak elkészítésében.
Chloe már a lépcső alján várt minket indulásra készen, mikor leértünk mi is.
A repülőtérre vezető út nem volt annyira hosszú, körülbelül 10-15 perc alatt oda is értünk.
Az épület egyébként nagyon szép és stílusos, sokkal nagyobb, mint azok a repterek, amiket eddig láttunk. Nem sokáig tudtam ezt azonban megcsodálni, ugyanis már oda kellett mennünk a fogadásra kijelölt helyre.
Pár perc múlva le is szállt a gép, és az embertömeg elkezdett kiönzönleni. Szerencsére azonnal felismertük apát, aki a baleset óta sokkal jobban néz ki, aki nem tudja mi történt vele, annak talán fel se tűnik.
-Apa! - futottam felé, mikor már belátható távolságban volt.
-Emily, Nat!
-Apa, ő itt Chloe, a fogadó anyukánk. Chloe, ő itt apa - mutattam be őket egymásnak.
-És hol lesz a szállása? - kérdezte Chloe apát.
-Nyugodtan tegeződjünk, nincs köztünk annyira sok év. És egyébként egy közeli hotelben foglaltam le egy szobát pár napra, utána fogom megkapni a lakásom kulcsait.
-Ha akarod maradhatsz nálunk is. A lányok szobája mellett van egy üres szoba.
-Nem, köszönöm. Megleszek. Viszont ha nem baj, most mennék is oda, mert nagyon fáradt vagyok és sok a cuccom.
-Rendben, menj csak!
Elbúcsúztunk egymástól, apának hívtunk egy taxit, ami elvitte őt a hotelhoz.
Azzal, hogy apa ideért kezdetét vette valami izgalmas időszak. Egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy vancouveri lakosok legyünk.