Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

A hír

Kezdjük az elején. Egy 16 éves lány vagyok. A szüleim elváltak, aztán az anyukám meghalt amikor én még csak 4 éves voltam... Apukámmal nevelkedtem egészen idáig. Eddig a napig. Amikoris reggel arra keltem, hogy apukám szól mint mindig:-Reggeli!!!
Ez az a szó amire rögtön ugrik az ember. Meg persze az ebéd az uzsonna a vacsora és legfőképp a nasi! Kikelek kényelmes ágyam melegéből és a lépcső felé veszem az irányt. Lebattyogok kis rózsaszín nyuszis papucsomban, meglátom, hogy apukám épp a reggeli gabonapelyhemet dobja össze. Leülök az ebédlőbe, megvárom amíg apukám elkészíti nekem mindenidők legfinomabb műzlis reggelijét. Ekkor a bejárati ajtó alatt egy idegen kinézetű levél csusszan be. Apukám felnéz amikor szóltam neki arról amit láttam. Odaslattyog a maga aranyos kis papucsában és felveszi a borítékot, majd kibontja és megszólal:-Ez neked szól..Tessék.
Elveszem a levelet és figyelmesen olvasom:

                                                                        Kedves Detti!

Jegyet mellékeltünk ehhez a levélhez, ami Amerikába szól, és természetesen egy "Zöldkártya" is jár mellé. Szeretnénk ha a C.I.A. tagjává választhatnánk önt. Egy ideje figyeltük a tevékenységeit, hogy karate vizsgákat tesz le, box-ol, és még más küzdősportokban jeleskedik. Különleges kiképzőprogramot biztosítunk önnek itt nálunk az Egyesült Államokban. Nagyon reméljük, hogy csatlakozik hozzánk.
                                                                                     Szeretettel várja: Robert Hadnagy

Ettől a levéltől hirtelen nem is tudtam, hogy örüljek vagy se. Jól hangzott maga a szó is "Amerika". Én egy 16 éves az Államok szárnyai alatt. Jó lenne. De itt kéne hagyni apám, a barátaim és rokonaim is. Igazából egy új életet kapnék ezzel a "Zöldkártyával" vagy mivel. Miközben én ezen elmélkedtem apukám megszólalt:-Ezt szerette volna Anyád is. Még ő íratott be hajdanán karatéra. Tudta, hogy elérsz majd az Államokba. Igazából ő akart volna menni... De tudod a baleset..-ekkor elkezdett zokogni. Elkezdtem nyugtatgatni, hogy nincs baj és ha nem akarja nem megyek el. De amint kimondtam azt, hogy "nem megyek" felkapta a fejét és így szólt könnyes szemekkel:-Neked menned kell! Fejezd be Anyád munkáját, amit elkezdett. Kérlek...
-Rendben Apa.. Legyen így. Befejezem!-mondtam eltökélten és közben már észre se vettem de én is könnyeztem.. Hiányzott Anyám.. De tudtam már mit kell tegyek. Megvolt a célom. És csomagolni kezdtem.