Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

Egy váratlan személy

Felköhögtem egy nagy adag vizet. Éreztem a torkomban a friss levegőt. -"Levegő, végre!" Megnyugtatott a tudat, hogy élek. Próbáltam kinyitni a szemem, mint egy koraszülött kiskutya. Az első valami amit megpillantottam egy oldalrafésült vizes fekete hajkorona volt. -"Ismerős ez a haj..."-miközben ezt gondolataim kimomdták, már suhant is lejebb a tekintetem. Azokra az éjszakát megszégyenítő szemekre. -"Tudom ki vagy!"-szalad volna ki a torkomon a hang, de a maradék víz meggátolta. A vizet felköhögtem, a fiú pedig megszólalt:-Minden oké?-hangja mint egy gyönyörű és ritka madáré, úgy csengett végig a tudatomon. Megse tudtam szólalni, mivel éppen a szemeivel voltam elfoglalva. Nem tudtam elszakítani róla a tekintetem és a gondolataim ezreit. Csak bámultam bele abba a végtelennek tűnő, sötét fekete lyukba. Már épp elég vörösnek éreztem a fejem, ígyhát megszólaltam én is:-Jobban... De téged ismerlek! A reptéren rádestem.-igaz szavaim egészen megleptek még engem is, hogy megtudtam szólalni a fiú jelenlétében, és pont hozzá. Elgondolkodó fejet vágott, majd így szólt:-Nincs harag!-és odavetett egy mosolyt. Amikor felhúzta száját azthittem angyalt látok a mennyben. Elképesztően jó érzés volt látni egy őszinte mosolyt. -Egyébként, hogy kerültél a tenger aljára?-kérdezte csupa érdeklődéssel a tekintetében. Valóban szerette volna tudni, és nem tudtam ellenálni az aranyos angyal és vagány démoni arcának. -Egy jachtot követtünk a társammal, de az úszó tudományom megadta magát, ígyhát elsüllyedtem.-a fiú meglepetten nézett rám, mintha csak egy sárgaházból szöktetett leányzó lennék-De most én kérdezek.. Hogy kerültem ide?-igazán jó kérdést tettem fel szerintem, hisz ezt valóban nem tudtam és annál inkább tudni szerettem volna. -A víz alján aludtál. Én hoztalak fel.-válasza nem volt meglepő, így nem is tükrözött meglepődést az arcom..-De csak egy jó tanács: ne a víz alján szunyokálj.-elmosolyodott saját kis "tanácsán" majd egy kicsit kacsintott is mellé. A fiú látta az arcomon, hogy az ő szemébe mélyedek. Ő is belenézett az enyémbe. Mint egy álom ahogy jön, úgy ment ez a varázslatos pillanat. -Az én nevem egyébként Lantos László de a barátaimnak csak Laci.-
A neve úgy suhant végig a tudatomon mint egy szép álom. Gyönyörű név.. -Egyépként én Detti vagyok.-odavetettem hozzá még egy közepes kis mosolyt is. Kölcsönös volt, de ekkor egy hangos nyikorgás ütötte meg a fülem. A hang irányába néztem és rögtön eszembe jutott miről vagy inkább kiről feledkeztem meg. Hát persze, hogy Zoéról! A vízibiciklivel kötött ki éppen... Vagyis.. próbált kikötni. A "hajó" épp a tengerpartot érte és annak volt olyan erős nyikorgó hangja. Már futott is felénk amikor... "Elesett?"-majdnem kitört belőlem az örök időkig tartó nevetés. Kis ügyetlen  bajtársam elnyelte a tenger sós homokja, majd feltápászkodott és mintha mi sem történt volna folytatta útját hozzánk. Amikor már szinte előttem volt, megszólalt:-Erről nem beszélünk ami az imént történt.. De egyépként.. Légyszives többet ne nyeljen el a víz. És ki a szép fiú?-mintha csak egy betanult szöveget játszott volna le az agyában, majd mutatott a fiúra. Laci már válaszra is nyitotta száját:-Én hoztam ki a parta. A tenger alján találtam ájultan, a bókot pedig köszönöm.-hangja egyben komolyan egyben gyermeki szépséggel csengett. Amikor csak megszólalt meleg érzéssel töltötte el a szívem. -De Zoé mi lett a hajóval és Alexel, aki feltehetően ugye rajta volt?-hallottam immár a saját hangom, víz felköhögése nélkül. A mellettem ülő fiú egyértelműen nem értette most miről beszélünk pontosan. De szerintem nem is érdekelték feltétlenül a részletek. Zoé hangja törte meg a csendet, mint általában:-Amint elsüllyedtél, próbáltalak keresni de a sötét homályos vízben, szemüveg nélkül ráadásul, nem láttam sokat, így esélyem sem volt megtalálni téged. Gondoltam már kisodródtál a partra, vagy valami, ezért jöttem ki ide.-amint mondandója végére ért, nagy levegőt vett, mintha csak egy szuszra mondta volna el ez az egészet, de rögtön folytatta is kérdés formájában:-De most hogyan tovább, ha nincs meg a hajó? Menjünk haza.. vagy mi?-teljesen értetlen és tanácskérő hangnemben tette fel a nekem is idegen kérdést. Egy csöppet én is elgondolkodtam, de aztán megéreztem magamon a gyengeséget.  A sok nyomás amit eddig a víz terhelt a testemre most tünedezik el.-Szerintem pihenned kéne erre egyet Detti. Azért mégis csak egy pár percet tötlöttél el elég nagy mennyiségű nyomás alatt.-Laci mintha csak a látná a gondolataimat, úgy vetette fel a lehetőséget. Éreztem, hogy egy kicsit felmelegedett a fejem és kipirultam. A fiú látta rajtam majd lehunyt szemmel rámmosolygott. Aranyos mosolya mint egy csodálatos gyémánt csillant meg az arcán. Zoé teljesen értetlenkedve nézett kettőnkre, majd megtörte a már kissé kínos csendet:-Akkor indulnunk kéne.-vetette fel az ötletet-Fel tudsz állni?-kérdezte szinte irritálóan anyai gondoskodással bíró hangon. Amikor próbáltam lábaimra helyezni a testsúlyom, összeestem.-Ne haragudj, de nem megy.-bocsánatkérő szemeimmel méreggetem partnerem tekintetét. Ekkor egy mélyebb hang szólt közbe:-Majd én hazaviszlek gyere!-ekkor Laci felemelt a földről mint egy kismacskát vagy kutyát, és már kérdezett is:-Merre is laktok?-teljesen vörös arcal vigyorogtam a fiú kezében. Azthittem álmodok vagy csak mindjárt elájulok. Egyik se következett be. Zoé mutatta az utat az én hősöm pedig őt követte. A szemhéjam kezdte megadni magát. Nagyon fárasztó és hosszú nap volt a mai, de egyben életem legizgalmasabbja is. Az utolsó dolog amit még láttam az az elöttem sétáló Zoéról lehulló vízcseppek voltak.