Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

Azúrkék Tenger

Reggel mintha csak egy varázslatosan megrajzolt Disney filmben lennék, úgy sütött le rám a nap. Zoé még nagyban szunyókált, de én úgy döntöttem, hogy nem alszom már vissza. Elsétáltam a mosdóig. Széles fehér csempék ékesítették a falakat, a plafonon pedig egy hatalmas fehér színű mennyezethez simuló ledlámpa foglalt helyet. Miután úgy nagyjából kész lettem, bajtársam ágyához lopakodtam. Amikor már egész közel jártam először finoman elkezdtem szólongatni. Nem igazán akart sikerülni. Kicsit erőteljesebben próbáltam újra. Ez sem jött be. Ekkor már elegem lett és visszamentem a fürdőbe. Egy pohár vízzel tértem vissza. Lélekben visszaszámoltam: "1,2,3!!!"-és ráöntöttem a pohár hideg vizet. Kiugrott az ágya melegéből és elkezdett úgy zihálni mint aki nem kap levegőt. Amint kicsit megnyugodott és feldolgozta a történteket, rám nézett a gyilkos pillantásával és már akkor éreztem, hogy ezt a mai nap során még visszakapom.. Szinte már megölt a nézésével amikor hátat fordított nekem és unott, álmos fejjel kisétált a mosdóba. Amikor visszatért már erőteljes és éber volt a tekintete. Mintha már pár órája ébren volna, különben pedig most ébredt. Bevetette az ágyát és elindult az ajtó felé. Amint odaért hátranézett rám és így szólt:-Menjünk le reggelizni.-mondta rám mosolyogva mintha mi sem történt volna. Lent a recepción megkérdeztük hol találjuk az ebédlőt. Kiderült, hogy a terasz amit láttunk az volt az étkezde rész. Ahogy kinyitottuk az ajtót megcsapott minket a reggel friss melege. Otthon Európában ilyet még sose éltem át. Meleggel töltötte el a testem minden egyes porcikáját. Szinte már majdnem el is felejtettem, hogy valójában miért is vagyunk itt. A teraszt egy asztalsor vágta ketté, rajtuk vastálcák és azokon pedig különböző finomabbnál finomabb ételek sorakoztak. Azt hittem a mennyekben vagyok. Szereztünk magunknak tányért és indult a "vadászat". Én sikeresen szereztem egy csokoládéval töltött croissant, Zoé tányérján egy gyümölcslevest szúrtam ki. Helyet foglaltunk egy tengerhez közeli, terasz végi kis sarokban. Az asztal lapja átlátszó volt, de szinte már annyira, hogy messziről azt hiszed lyukas a keret. A székek valami különleges fából készültek, ezért még csak tippelni sem tudok milyen fajta. Ahogy elfogyasztottuk a jól megérdemelt reggelit, visszavittük a tányérunkat, majd fellifteztünk a szobánkba. Zoéval megbeszéltük, hogy a mai pihenő nap lesz. Délután kipihenjük magunkat este pedig kimegyünk majd fürdeni. Ahogy telt múlt az idő eltelt a dél, aztán a délután, az uzsonna, majd elérkeztünk a vacsorához. Amint végeztünk az étkezésünkkel. Felfigyeltünk arra, hogy elég hamar sötétedett be. Nem különösebb volt gond. A tengerparton homokvárak maradványai voltak elszórtan. Sorokban voltak elhelyezve a napernyők amiket most már így sötétedés után nem igazán fogunk használni. A vízben már alig voltak. Itt-ott néhol egy idős ember tűnt fel csak. A horizonton mintha egy delfin ugrott volna ki a vízből. A pálmafák illatát és a tengert lehetett érezni mindenütt. Kiterítettük a törölközőnket, majd elindultunk a vízbe. Már lemenőben volt a nap és látni lehetett ahogy a távolban eltűnik a tenger felszínén. A víz elég hideg volt és mi inkább a meleg vizet szerettük de szép lassacskán bejutottunk. Már ott voltunk ahol épp leért a lábunk, úgyhogy nem merészkedtünk beljebb mert tudni illik kicsit víz iszonyom van.. Mármint félek a mély vízben ahol nem ér le már a lábam. Mindig attól féltem, hogy egyszer egy cápa leharapja a lábam. Sokan mondták, hogy ez baromság de épp elég ilyen filmet néztem, hogy legyen okom félni. Egy cseppet hullámzott is. Nem túl nagyot csak olyat ami pár centivel volt magasabb nálunk. Zoé elkezdett csak úgy kedvtelésből áttörni a hullámokon. Egy darabig csak figyeltem az ügyetlenkedését, de aztán én is beszálltam. Olyan volt ez a nap mintha csak nyaralni jöttünk volna ide, de közben meg lehet, hogy egy ember élete múlik rajtunk. Ám ezekben az örömteli pillanatokban mint a mostani is, nem gondoltunk ilyesmire. Csak vágtunk át a hullámokon. Amikor kifulladtunk, halkan egy szám csapta meg a fülünk. Ismerős volt. Egy közeledő hajóról szűrődött ki a hang amin valószínűleg fiatalok tömörültek. Egyre közelebb ért hozzánk, majd elkezdtük érteni a szövegét a zenének. Nem hittünk a fülünknek hisz ez Jonas Blue-tól a "Mama" volt. Oda vissza tudtuk ezt a számot. A hajó épp mellettünk ment el. Egy jacht volt valószínűleg. Ahogy mondtam hozzánk hasonló korú gyerekek töltötték újra egymásnak újra és újra a poharaikat, borral vagy pezsgővel. Ahogy elnéztem jól érezték magukat. Arra lettem volna kíváncsi ki vezette a járgányt. Talán lehet a sofőr is ittas. A hajó már tőlünk megtett pár métert amikor megláttam valami vagy inkább valaki érdekeset. Ebben a pillanatban elkezdtem a part felé kapálózni. Amikor kiértem a törölköző alól kivettem a képet Alexról amit mindenfele magammal cipeltem hátha meglátjuk valahol és azonosítani kell. Majdnem elállt a lélegzetem. Nem hittem el de ő volt a hajón... Egy kék pulcsiban és fekete farmerben ropta a zenére. Úgy mozgott mint egy giliszta. Ide-oda dölöngélt mint aki nagyon be van rúgva. Zoé ilyenkorra már kiért a vízből és értetlenkedve nézett rám. Amikor a tekintetem találkozott az övével kirázott a hideg, pedig nem is nézett rám úgy mint reggel. Amikor meglátta, hogy a fényképet szorongatom a hajóra pillantott és láttam rajta, hogy ő is felfogta. A szeme az igazságtól csillogott. A jacht távolodni kezdett és már megötlött a fejemben, hogy utánaúszok de eszembe jutott a vízfélelmem.. A parton futva pedig sose érném utol. Ekkor zörgésre lettem figyelmes a hátam mögül. Találékony kis bajtársam épp egy "Spider Man"-es vízibiciklit próbált elkötni amin mégis Superman "S" betűje volt látható. -"Ki volt az a rokkant elméjű aki ezt kitalálta?"-gondoltam fancsali képet vágva. Igyekeztem segíteni neki. Végül vízre tettük a műanyag masinát és felszálltunk. Zoé bal én pedig a jobb oldalra ültem. Elkezdtünk tiszta erőnkből tekerni. A jármű igen nehézkesen de elindult a jacht után. Mintha lassabban mennének már a hajóval.. -"Miért lassítanak?"-kérdeztem magamtól, szerintem teljesen jogosan, de igazából az is meglehet, hogy csak képzelem a jármű lassulását. Egyszer csak Zoé megszólal:-Ez nem egy autós üldözés. Ez hajós üldözés!-jelentette ki nagy boldogan. Nagyjából már 5 perce hajtottuk magunk mögé a vizet, és hajtottuk magunkat, amikor már úszó távolságba értünk. Lefordítva ez annyit tesz, hogy ha kiugrunk a magunk kis szerzett járműjéből, akkor elérjük a hajót. Ezt a tényt rögtön közöltem Zoéval is. Megbeszéltük, hogy háromra befejezzük a lapátolást és kiugrunk, majd elúszunk a hajó létrájáig, és ott bevárjuk egymást. Nem túl hangosan csakhogy mi halljuk úgy számoltunk:-1...,2...,3!-és beugrottunk. Elhagyva a "hajónk" fedélzetét, szembesültünk a víz hideg hőmérsékletével. Ahoz képest, hogy kint kellemes volt az idő, a kék mélység mégiscsak kellemetlenül borzongató volt. Az volt a cél, hogy elérjük a jachtot. Zoé már bele is kapaszkodott a létrába mire én felfogtam ő már nyújtotta is fél kezét felém. Próbáltam utolérni de nem ment... Rájöttem, hogy alig tudok úszni. Süllyedtem. Zoé utánam kapott, de félig még a hajóba kapaszkodott így nem érte el a kezem. Egy hullám csapott le rám és elsodort. A felszínre törve küzködtem levegőhöz jutni. Köhécseltem és próbáltam minél több vizet felköhögni. A cél egyre csak távolodott újdonsült barátommal együtt. Ekkor észrevettem, hogy még egy hullám készül lecsapni rám. Én próbáltam fenttartani magam de a víz mélyre sodort. Láttam a felszínt, de olyan messzinek éreztem. Kezdett minden homályos lenni. A napfény egyre csak sötétedett. Még mielött minden elzárult előlem az merült fel bennem, hogy vajon ízletes cápaeledelként fogok e szolgálni? Már nem tudhatdam meg, mert minden elsötétült. Éreztem, hogy a testem a talajhoz érkezik. A tenger alján feküdtem ájultan, mozdulatlanul. Az utolsó gondolatom az volt, hogy:-"Vajon megúszom ezt élve?"-és ezzel zárult le a lelki szemem is végleg.