Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

A Reptér

A sofőr értetlenkedve és mit sem sejtve nézett ránk, aztán felbúgott a motor. Elindultunk. A reptéren kiszálltunk majd így szóltunk:-Már nyomon vagyunk hamarosan jövünk!-e szavak után elviharoztunk a reptér kapui felé. Amikor berontottunk mindenki csak nézett ránk mint két idiótára akik semmi cucc nélkül itt teremtek. Nem foglalkoztunk ezzel és be is álltunk a hosszú kígyózó sorba, majd egy 10 perc után Zoé így szólt hozzám:-A kivetítő azt írja, hogy a Miamiba repülő leghamarabbi gép 20 perc múlva felszáll.. Mi legyen? Ha kivárjuk a sort nem érjük el és lehet akkorra már Alex nem lesz ott.-mondta majd a készülékre mutatott. A szivem elkezdett gyorsabban lüketetni... "Nem fogjuk elérni" Azon pillanatban amikor erre gondoltam a lábam akaratlanul is megindult előre. A sor elejére tolakodtam magam ahol egy borostás úr ült, és csodálkodva ezt kérdezte:-Mit szeretne? Mi ilyen sürgős hölgyem?-ekkor átfutott az agyamon, hogy nem hoztam útlevelet.. ámde, valami mást hoztam! Fel is mutattam nyomban egy C.I.A.-s jelvény féleséget amit még a nadrágom zsebében találtam aznap amikor megérkeztem. Ezt követve így szóltam:-C.I.A. titkos ügyben vagyunk, engedjenek át a Miamiba induló repülőhöz!-ekkor a férfi rögtön hívott egy nála bőven idősebb már "bácsit" aki intett, hogy kövessük. Máshogy nem is tettünk a férfi elvezetett minket egy hatalmas ablakokkal teri "folyosóra" ahonnan már a repülőgépek voltak láthatók. Az úr kinyitott egy ajtót majd előre engedett bennünket Zoéval. Amint kiléptünk az ajtón ezt kiáltotta ránk:-Ti két kamasz! Hogy képzelitek, hogy csak úgy beállíthattok a reptérre!? Most azonnal kotródjatok!-mondta mint holmi kóbor kutyáknak, és kizárt bennünket a reptér épületéből. Még hallottuk a távolodó lépteit, ahogy távozik.. Ekkor egymásra néztünk teljesen értetlen tekintettel, mintha azt kérdeznénk a másiktól:-Most mi lesz?-ezt a gondolatsort követte az, hogy elhatároztam, csak azért is elérjük azt a gépet! Mögöttünk ugyebár a csukott ajtó volt ott biztos nem tudtunk volna visszamenni. Elöttünk a reptér kijárata ami szintén egy kevésbé kecsegtető ötletnek minősült. Viszont melletünk mindkét oldalt rács volt a bal oldali mögött egy kukákkal teli kis sarok, ámde a jobb oldalt ott voltak a repülők. A kerítés naggyából kétszer volt akkora mint mondjuk én. Megkértem Zoét, hogy tartson bakot. Először nem értett, de aztán látta amit én. Rögvest a kerítés mellé állt, hogy tartsa a bakot. Én bólintottam majd a ball lábam a tenyerébe helyeztem és elkezdtem mászni. Megfogtam a rács tetejét és áthúztam magam rajta. Átértem! Hogy mi lesz kis bajtársammal? Jó kérdés! Elkezdtem nézelődni hátha találok valami hasznosnak mondhatót. Amit először megláttam az az volt, hogy az emberek már szálltak be a vasmadárba. Ezek szerint már alig van időnk.. elkezdtem ide-oda kapkodni a fejem, hátha meglátok valami értelmeset.. De a közelem teljesen üres volt. Ekkor észrevettem, hogy Zoé zörög valamivel. A bal oldali rácson volt egy ajtó, hogy néha napján kitolják onnan a kukákat. Barátocskám épp ezt csinálta. Tologatta a kukákat amíg az egyik a kerítés mellé nem került. Felmászott rá majd átjutott ő is. Nem lepett meg az esze járásával. Tudtam, hogy kitalál valamit, habár eléggé pánikban voltam.. Amint mellém ért ő is meglátta, hogy a repülőgép már be is van kapcsolva és tolatásra kész. Elindultunk rohanva a jármű felé. Már majdnem ott voltunk amikor csatolták volna le róla a csövet (amin keresztül fel-le tudnak szállni az emberek). Odaordítottam hátha beválik:-Állj!!-ordítottam el magam majd megálltak a munkával. Megbámulták a két feléjük futó gyereket majd.. folytatták a dolgukat. Erre elkezdünk méggyorsabban futni. A cső lekerült a gépről.. nem tudtuk elérni. A csomagberakodók még az utolsó adagot rakták fel a gép oldalába. Ez volt az utolsó esélyünk. Rohantunk mint az őrültek. Már pár lépésnyire voltunk amikor a csomagberakodók végeztek is a munkával és már csukódott be a gép oldala. A berakodók már a repülő másik oldalán voltak így nem láttak minket. Lélekben visszaszámoltam:"1..2..3!! Ugrás!!!" Egy gyönyörűnek kicsit sem mondható ám hiteles fejessel beérkeztem a csomagok közé. De Zoét sehol se láttam..:-Zo..-ordítottam volna de nem volt alkalmam mert egy kisember épp rám ugrott. Zoé volt. Viszont amint megláttam rögtön sötétségbe borult a környezetünk és már nem láttuk a napot. -Minden rendben?-kérdeztem társamtól. -Igen köszi, persze minden rendben jól vagyok de ezt ne ismételjük el kérlek többször.-mondta már félig nevetne de amint befejezte kiengedte a nevetést, és vele együtt én is. Felkapcsolt egy halvány fény. Biztos elindultunk. "Igen már gurulunk." Éreztem a minimális sebességet amivel kitolattunk majd elindultunk egyre gyorsabban. Valami halvány érzés nyomni kezdte a fülem.. "Felszálltunk!"-gondoltam örülve. "Sikerült!"-ezt az információt Zoéval is megosztottam, habár teljesen tisztába voltam vele, hogy már ő is szembesült ezzel. -Te nem fázol Detti?-kérdezte kissé sziszegve. -De.. Úgy tudom itt nem fűtenek.. "Ajjaj"-gondoltam. Csak reménykedni tudtam, hogy nem fogunk megfázni. Ezzel a kevésbé inponáló gondolattal indultunk Miami felé.