Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

Amerika

Megszólalt a bemondóban a repülőgép kapitánya:-Kedves utasaink, leszállásunkat megkezdjük, kérem csatolják be öveiket. Így is tettünk a Hadnaggyal. A repülő leszállt, majd egy lépcső közeledett felénk. A repülőgép mellé állt koccanásig, aztán értesítettek minket, hogy leszállhatunk a repülőről. Kicsatoltam az övem és fogva a kézipotygyászom lefele elindultam a lépcsőn, le a repülőről. Hátrafordultam, és megláttam, hogy Robert is kiszáll a gépből, majd a sztyuárdeszek utánunk integetnek. A lefele vezető bezárt lépcsősor végén fényt láttam, és gyorsabban megindultam felé, hogy hamarabb láthassam Amerikát. Kiértem. Nem olyan volt mint amire számítottam. Nagyon hasonló volt mint Euróbában otthon: repülők, egy hangár, szerelőállomás és a repülőtér főépülete. Egy volt más, és az is a zászló. Mindig is szerettem az Amerikai zászló csillagait, mert arra emlékeztetett amikor Anyámmal néztem este a csillagokat, és mindig mesélt egy szép történetet közben. De most nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy bejussak a városba! Mögöttem egy hang szólalt meg, a Hadnagy volt az:-Ez már Amerika. Erre vágyott mindig Anyukád is. "Ismerte Anyukám, és honnan?" De most nem akarok itt regélni neked, hanem inkább induljunk el végre a C.I.A. felé. Ez pontosan így is történt, a Hadnaggyal célbavettük végállomásunk. Amikor beértünk a reptél központjába, a nevemet, és Robertét halottuk:-Deac Detti és Reak Robert fáradjon a 20-as pulthoz, ott eligazitást kapnak! Egy darabig lestem, hogy hol lehet az a 20-as pult, de végül csak meg láttam. Amikor odaértünk útbaigazítottak minket, és kiengettek az épületből. Kint egy igazán magas limuzin és jeep keverék autó várt ránk. A csomagjaink már az autóban voltak. Betessékelltek minket a járműbe, aminek nagyon menő sötétített fekete ablakai voltak. Bent megtalálható volt elég látványosan elhelyezve rengetek nassolnivaló. Legszívesebben azonnal befaltam volna mindet, de nem akartam rossz benyomást kelteni Robert Hadnagy elött. Az autó elindult, majd halk zene hallatszott és beindult a légkondi. Tudni illik nyár felé közelített az idő, és itt Amerikába főképp melegebb volt mint oda haza. Meglepően rövid volt az út, olyan 10-15 percig tartott. Beértünk Chikagoba. Amikor leállt az autó motorja, a sofőr kiszállt majd kinyitotta nekünk az ajtót. Abban a pillanatban mintha belevilágított volna a szemembe egy világítótorony fénye, annyira erősen csapott meg a nap. Amint elmúlt ez a hatás megláttam a hatalmas épületet amint ez a szó díszelgett: C.I.A. Nagyon megörültem, végre itt vagyok. Megjöttem! Anya ezt érted tettem! Remélem büszke vagy rám... Valami azt súgta, hogy most jön a dolgok nehezebb része. A kiképzés.