Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

Üdv Nálunk!

Még aznap jött értem a Taxi. Elbúcsúztam Apámtól és levelet írtam a barátaimnak, akiktől legszívesebben hosszú könnyes búcsút vettem volna, de ez nem így alakult most sajnos. Beszáltam a sárga fekete csíkos autóba ami igaz hosszas, unalmas dugózás után eljutatott a reptérre. Kiszáltam a járműből és az azonnal el is hajtott. Igyhát már végképp nem volt más választásom célbavettem a csomagleadó helyet. Amikor odaléptem és tettem volna fel a bőröndömet rámszóltak, hogy nekem nem itt kell leadnom a cuccom. Pontosan így hangzott el a pult mögött ülő hölgy szájából:-Kérem legyen szives odébbfáradni a magánrepülők csomagleadójához. Egy másodpercre csodálkoztam amikor meghalottam ezt a szót "magánrepülő". Már kezdtem volna tiltakozni, hogy nekem nincs is gépem amikor két udvariasnak tűnő úriember felmelte a cókmókom es átvitte azokat a másik leadóhelyhez. Én pedig utánuk eredtem, de ekkor megszólalt a nő a bemondóban:-A következő Amerikába induló magánrepülő fél óra mulva indulásra kész lesz. Elkezdtem sietősebben felpakolni a csomagom a futószalagra. Az új pult mögött most egy szemüveges idős úr ült unottan. Amíg én az urat tanulmányoztam addig ő a jegyemet, majd átengedett. A következő állomásom egy ellenőrző pont volt ahol majd átvilágítanak engem és a kézipotgyászom. Feltettem a futószalagra a hátitáskám ami aztán eltűnt egy fekete gépben ami biztos átvizsgálta. Majd felszólítottak, hogy nekem most át kell sétálnom az ellenőrzőgépen. Nem csipogott be. Ez jó jelnek vehettem, és ráadásul a potgyászom is biztosnágban átért a másik oldalra. Itt egy bolt volt és rengeteg mennyiségű szék és kanapé. Az óriási panorámáról még nem is beszélve ami a kifutópályára nézett. Épp egy méretes gép szállt fel. Arra gondoltam, hogy pár perc és én is ugyan így hagyom el az országot. Egy kijelzőn mutatta mikor indulnak a járatok, köztük ott volt az enyém is. Pirosan világított és mellette a felirat: NOW! "Uram Atyám!" Gondoltam. "Ez most indul!" És szaladni kezdtem a beszállóajtóhoz. Nem volt se sor se emberek. Najó egy nő állt és várta, hogy az az egyszem utas megérkezzen. Én. Odarohantam hátamon a szürke, kék pálmamintás táskámmal. Odaadtam a beszállókártyám, felengedtek és már bent is voltam a hatalmas vasmadárban. Bent 2 sztyuárdesz fogadott kedvesen. Utána ahogy bementem elképesztő látvány várt. Mintha csak az 1. osztályra érkeztem volna. Mert ez így is volt. Egy fekete bőrű úr fogadott engem:-Ha minden igaz te vagy Detti. Örülök, hogy találkozunk, ugyanis én küldtem neked a levelet. Az én nevem Robert Hadnagy. De mostantol már csak Hadnagy. Foglaljon kérem helyet. Remélem tudja, hogy a C.I.A.-s élet nem egy álom! De ne aggódjon maga bírni fogja, talán még szeretni is. Amint megkapja első lecke óráit addig is megismerkedhet majd a társával. "Társ, valyon ki lesz? Egy helyes srác? Remélem.." Még mielött azthinné valami házastársa vagy egy joképű bajkeverőre gondolok előre elárulom, hogy ilyenről szó nincs mert akkor nem tudna a gyakorlásra koncentrálni. "Én pedig már reméltem.. Nyajj" Majd megismeri. Mostpedig, élvezze az utat ügynök.

Ez nekem így első benyomásra nem vészes de ugyan semmi jót se ígér a kapitánytól. Felvettem a fülhallgatóm és úgy tettem ahogyan azt a Hagnagy kérte. Élveztem az utat.