Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

Miami

A fülemből kezdett eltűnni szép egyenletesen a nyomás és egyre tisztábban hallottam. "Leszállunk.."-gondolkodtam el. "De mi lesz ha észrevesznek majd?"-fogamat csikorgatva ingerülten gondoltam a későbbiekre. -Te is érzed?-kérdezte érdeklődve Zoé. -Igen én is érzem. Megérekeztü...-mielőtt végigmondhattam volna a mondandómat meglökött bennünket a talaj érzése. Szó szerint lerakták a gépet a földre. Már csak gurultunk. A jármű betolatott a helyére és egyre könnyebbnek éreztük a vasmadarat. Az utasok elkezdtek leszállni, és idők kérdése mire kinyitják majd a csomagteret és észrevesznek minket.
-Katt!-hallatszódott ahogy nyílik szép lassan a csomagtér. Volt egy tervem.. Egy rettenetesen rossz tervem. Zoénak mutattam a kezemmel egy hármast. Majd egy kettest.. végül egy egyest amikor kínyilt a csomagtér már nem mutattam semmit csak nekiugrottam a fénynek. -Áucs! Mi a..-mondta egy fiatal férfihang. Amikor kinyitottam a szemem láttam, hogy ráestem egy srácra. Elnézést kérő pillantásommal méregettem csillogó de megis éjsötét szemeit. Amikor kikerültem ebből a sokkból felálltam és elkezdtem keresni kis társam. A szemem sarkából megláttam, hogy ő is engem keres. Intettem neki egyet, majd odaszaladtam hozzá. Láttam semmi baja. Megkönnyebültem. A fiú viszont még mindig sokkoltan ült a földön és bámult maga elé. Ő nem került ki a sokk hatása alól. Zoéra pillantottam és tudtam, hogy ő lát valamit. Valamit amit én még nem. Megláttam a minket figyelő embereket, akik mintha csak egy filmet néznének, úgy méregettek bennünket. Nem foglalkoztunk vele, ígyhát elhagytuk a repteret. A reptér előtt hajléktalanokra hasonlítva álldogáltunk, és vártunk mintha hamarosan történnie kéna valaminek.. Vártunk 5 percet aztán 10-et, és még mindig semmi. Egy fél óra múlva is semmi. Ígyhát fogtunk egy Taxit. Amikor beültünk a hátsó ülésre egy 40-es éveit író sörhasas férfi ült a volán mögött. Hátranézett ránk és szemével kérdezte hova szeretnénk menni? -A legközelebbi szállodához legyen szives!-törte meg a már kicsit kínos csendet Zoé. A sofőr előrefordult majd lenyomta a gázpedált. Elmentunk csupa szebbnél szebb látványosság mellett. "Miami. Gyönyörű"-gondoltam. Az utunk vége felé elfogott egy érzés, hogy nézzek ki a jobboldali ablakon. Kinéztem. Csodálatos látvány tárult a szemem elé. A kék színek pompája volt ez a hely. A tenger varázslatos kék színei. Elbűvőlt a táj, a látvány. Mintha csak egy álomba csöppentem volna. De felébresztettek:-Megjöttünk. Ez volt a reptérhez legközelebbi hotel. 20 dollár lesz.-szólt a sofőr majd amikor odaadtuk a pénzt, már el is robogott a sárga kis autójával. Amikor megfordultunk tökéletesen szemben álltunk a szállodával. Hatalmas volt. Mint egy felhőkarcoló. Ezer meg ezer ablaka volt, némelyik tárva de van amelyik csukva. Egy elég tágas terasza is volt ami a vízre nézett. Az az érzés amikor ott voltam, amikor ott lehettem az óriás méretű hotel mellett, meleggel töltötte el a szivem. Amíg ezen elmélkedtem Zoé már célba is vette az ajtót, ami fölé a hotel nevét rakták ki élénkkék világítós betűkkel: Azúr. Illett a helyhez. Hisz a tenger a világ összes kék árnyalatában fürdött. Társammal beléptünk a kapun, majd egy kellemes szintén kék színekben pompázó váró fogadott bennünket. Az idő tökéletes volt a teremben, se nem volt izzasztó meleg, se nem volt hideg. Egyszóval pont jó volt. Következő állomásunk a pult volt, ahol nekünk háttal egy coffba fogott aranysárga hajú hölgy állt. Amikor odaléptünk mintha csak tudta volna, hogy beléptünk az aurájába, megfordult, majd kérdezett is:-Szépjónapot! Mivel szolgálhatok?-kérdezte már szinte ilyesztően nyájasan. Én meg mintha csak egy jókor elindított lemezlejátszó lennék vágtam is rá:-Egy szobát szeretnénk lehetőleg 2 ággyal.-amint mondtam a nő hátrafordult majd egy kulcsot nyújtott felénk és így szólt:-Esetleg egy kártyaszámot kérhetek a hölgyektől?-tette fel nekünk a látszólag utolsó kérdését. Zoé előkotorta a zsebéből a tárcáját majd diktálta is a számokat. Amint ezzel megvoltunk sok szórakozást kívánt és elmondta, hogy amit vásárolunk a szálloda területén azt majd a kártyára terhelik. Nagy boldogan és megkönnyebbüléssel indultunk el a kulcson megadott számú szobát keresni. A 222-es szobát kaptuk. A liftben ki volt írva, hogy hol találhatóak a szobák: 

1.emelet_0-100
2.emelet_100-200
3.emelet_200-300
...(és így tovább ezerig).

Megcéloztuk a 3. emeletet. Ahogy a lift megérkezett egy idős házaspárral találtuk szemben magunkat. Mi kiszálltunk, ők beszálltak. A folyosó három felé ágazott. Először elmentünk jobbra. Ez nem talált ott nem volt a szobánk. Aztán balra, de ott se volt a szoba. Végül az utolsó folyosóra sétáltunk be.... De ott se volt. A jobboldali folyosón épp egy takarító suhant át. Egy fiatal srác volt és épp zenét hallgatott. Az tükröződött a lelkességén, hogy egy jó számot hallgat. Érezte a ritmust és valószínűleg erre mosott fel. Viszont amint látta, hogy közelítünk mint két tudatlan, kivette a fülhallgatóját és megszólított minket:-Segíthetek?-kicsit Justin Bieber-es hangja volt, de nagyon szépen csengett. Megkérdeztük hol találjuk a 222-es szobát, de ekkor nagyon elámult valamin. Megkérdezte kik vagyunk és honnan jöttünk, de mi csak annyit felelhettünk neki, hogy különleges ügyben, de látszott rajta, vágja a témát. Elindult a lift fele majd lenyomta a hívógombját. Mi csak néztük értetlenül a lift mellett váró fiút. Amikor kinyílt az ajtó ő belépett majd odaszólt nekünk a bambulóknak:-Mire vártok? Elvezetlek titeket a szobátokhoz.-kitörtünk a bambulás csodálatos világából és mi is beszálltunk a liftbe. Elkezdünk felfele menni. Még mindig mentünk... és még mindig. Nagyából egy percet emelkedtünk a liftben, pedig nem volt lassú. A 11. emeleten voltunk. A srác azt mondta neki ide nincs bejárása, de mi nyugodtan menjünk csak itt lesz a 222-es. Amikor kiszálltunk egy elég érdekes tény fogadott. A C.I.A. logója volt az ajtó fölött. "Honnan tudta a portás, hogy kik vagyunk?"-gondolkodtam ezen de nem jöttem rá már késő volt.  Amikor beléptünk az ajtón teljesen elállt a lélegzetünk. A belmagasság az egekben. Hatalmas gyémántcsillár a plafonon. Mindenfelé hatalmas és gyönyörű festmények. Fehér modern bútorok tömkelege. Bambuszok itt-ott elszórva a sarkokban hófehér cserépben. Ha egyetlen egy szóval kellett volna jellemeznem az elém terülő teret, csak ennyit mondtam volna:-Modern. Zoéval szép lassan összeismerkedtünk az ideiglenes lakásunkkal, majd nyugovóra tértünk. Még éjszaka az ágyban amíg páztáztam a csillagos eget a panoráma ablakon keresztül, gondolatok százai suhantak át a fejemben mint sok apró hullócsillag. "Ki volt az a fiú? Miért volt olyan furcsa? Miért gondolok erre? Mi lesz holnap? Hol kezdünk neki a nyomozásnak?"-igen. Csak kérdések halmozódtak az agyamban. De aztán kaptam egy választ. "Amikor Zoé a kártyaszámot diktálta a nő biztos látta a C.I.A.-s igazolványt. Így már világos."-egy fél órát zakatolt még a fejem a gondolatvasúton aztán egyszer csak lesiklott a vágányról és belezuhant az alvás mélyére.