Én és Te Amerikában [BEFEJEZETT] ✓

Irány haza

Hatalmas csörömpölés és zaj kezdett elhatalamsodni a szobában. Zoé ágya felé fordultam, de még nem voltam hajlandó felülni, a szemem azonban kinyitottam. Kis barátnőm arckifejezése idegességet és dühöt mutatott. Felült majd elüvöltötte magát:-Elég legyen már! Fent vagyok, köszi!-a szobában végre csend lett majd ezt én törtem meg ahogy megpillantottam a szobában álló Lacit és Alexot. Kezükben serpenyő és poharak égtelenkedtek. -Miért adtál nekik kulcsot?-súgtam oda az immár álmos tekintetű társamnak. Az elgondolkodó tekintetéből azt szűrtem le, hogy már ő maga sem tudja. Szemem forgatva néztem ahogy a két fiú visszapakolja a "hangszereket" a helyükre, majd felénk vették az irányt. Laci az én ágyamhoz érve elkezdte lerángatni rólam az immár tökéletesen befűtött takarómat. Próbáltam magamontartani, de lerántotta rólam és szép gondosan összehajtogatta amíg velem nem is törődve vacogtam a reggel hidegétől. Ahogy elnéztem Zoénak jutott a torta habja, mivel Alex egy bögrét tartott neki, tele valami gőzőlgő finomsággal. Számból még a nyál is kicsordult az italt elnézve. Kicsit kellett csak elgondolkodnom, azon, miért is érdemelte meg kis pajtásom ezt a féle kedvességet. -"Ja igen, ő mentette meg."-értettem meg Alex észjárását. Laci látta, hogy őket nézem és ekkor letette az összehajtogatott takarómat az ágyam végébe majd, helyet foglalt mellettem. Rámnézett és éles tekintete keresztülszelte a lelkem. Fekete hullámzó tengert láttam a szemében. Nemtudom mit láthatott az enyémben, de ő is úgy figyelte az enyém, mintha csak varázslatot mormoló valós jósnőt látna a régmúltból. Egy erős hang szakította meg a csodás pillanatot:-Csókot, csókot, csókot!-kántálta megunhatatlanul Zoé. Én elvörösödött fejem félrehúztam, hogy ne lássam Laci csillogó tekintetét és ne érezzem annyira kínosan magam, de ennek ellénre is az volt. -Ö.. Kh.. Izé, most elmegyek megmosom az..az arcom, igen, igen az arcom.-habogtam valami kifogást gyorsan, hogy kivfnszabaduljak az ijesztően kínossá vált helyzetből. Valóban megmostam a fejem, hogy sikerüljön végre teljesen felébredjek. Elvégeztem a szükségleteim, majd kinyitottam a fürdő ajtaját és egy Flash-re emlékeztető sebességgel rohant be valaki, majd hasonló sebességgel vágta be maga mögött az ajtót. Én már sejtettem ki lehetett, és el is találtam, hisz a szobában márcsak a két fiú maradt. Éppen egy beszélgetésnek vetettem véget az érkezésemmel. A négy szem rám meredt és arra várt, hogy valamiféle jelet adjak. -Most mi van?-kérdeztem karba tett, értetlenkedő tekintettel-Valamit megzavartam?-haloványan ez már-már bocsánatkérő hangnemben is értelmezhető lehetett. Pár másodperc múlva sem kaptam választ, ígyhát visszafáradtam Laci mellé. Ő ismét ugyan azzal a gyilkos ám mégis angyali szemekkel szúrta át a lelkem. Elfordultam gyorsan, hogy ne legyen megint olyan kínos számomra. Alexra néztem ezúttal akinek akkor épp megláttam a mocsaras, sötétzöld szempárját. Egész helyes fiú volt, de Laci mellett eláshatta volna magát. Most jutott eszembe, hogy még valójában ki is kéne kérdezni az ügyről, de nem szabad túl tolakodóan sem mert a végén azthiszi valamiféle bíróságon van vagy igazságvizsáláson. -Alex, nem bánnád ha érdekelne, hogy is kerültél arra a hajóra?-kérdeztem a lehető legtöbb udvariasságommal. -Szeretném ha a...-mielött végigmondta, kis pajtásom nyitotta ki a fürdőszoba ajtaját, majd felénk fordította a tekintetét, de közben eloldalazott az ablakig, hogy felhúzza a redőnyt némi fény érdekében. -Már semmi.-zárta le az elkezdett mondatát Alex, majd egy újat kezdett meg-Nagyon egyszerű az egész magyarázat. Röviden csak annyi, hogy egy régi álmom volt ez az egész Miami már nagyon rég óta, és végre lehetőségem nyílt elszökni otthonról és itt folytatni amit elkezdtem az életemben, vagy pont, hogy új életet kezdeni. A nővéremet kivéve. Ő sokszor jár le hozzám. Tegnap is ott volt a hajón. Nem láttátok?-csak most rendeződtek el a fejemben a gondolatok. A szőke lány volt a nővére, vele találkoztunk a szüleinél, és ezért volt olyan nagyon ismerős. De az még kérdés maradt, hogy miért tűnt el. -Habár a nővérem egy igazán érdekes eset. Mindig ő hozta nekünk a... Hát... Igen, a nővérem egy drogkereskedő, de kérlek ne bántsátok!-imára kulcsolta a kezeit és kérő tekintettel bámult ránk, mint két rossz zsarura. A még mindig az ablakoknál állo Zoé a könnyeivel küzdött, míg én csak próbáltam feldolgozni a kapott információt. A velem szemben ülő fiú meghallotta kis barátnőmet a sírás szélén, majd odament hozzá és átölelte és mintha halkan azt súgta volna oda neki:-Semmi baj.-nem tudtam kivenni tisztán de minden bizonnyal ezt mondhatta, mert elkezdtek felszáradni Zoé könnyei. Laci és Én csak figyeltük a pillanatot, majd a jobb vállamon éreztem egy érintést, majd szép lassan rámnehezedett a kéz. Meleg nyugtató hatással bírt ez a kar. Egyértelmű, hogy azé a fiúé volt aki nemcsak jelenleg a legközelebb áll hozzám, hanem azé is aki a szívem mellett várakozik közvetlen. Megható pillanatok egyike volt a jelenlegi, de egyszer vége kellett legyen ennek is. -Alex? Miért hagytad ott a szüleidet csak úgy? Aggódnak érted odahaza.-tettem fel a kérdést a srácnak aki ismét velem szemben ült. -Oh.. Hát rájuk még nem volt alkalmam gondolni. Nagyon szeretem őket, de muszáj volt ezt tegyem.-ezek a szavak akár az igazság szó alapjai is lehettek volna, olyannyira csengett benne az igaz és a hamist kiutáló dobbanás. -Kint az ajtónal, már biztos láttátok a C.I.A. logóját, ígyhát nincs mit titkolnunk.-társam folytatta a gondlatmenetem-A küldetésünk a Te megtalálásod volt. Felhívom a Hadnagyot, hogy haza kell -e vigyünk vagy majd magasabb rangú emberek jönnek érted.-már vette is elő a telefonját amikor Alex karja érte finoman az övét, és így könyörgött:-Kérlek ne vigyetek el innen!-szavai azt tükrözték mintha az otthon vagy a haza szó bántaná a fülét. -Még az is lehet, hogy maradhatsz. Ne aggódj.-bajtársam ismét felemelte a telefont és pötyögni kezdett valamit, majd a füléhez emelte és el kezdett csörögni. A vonal túloldalán felvették, majd Zoé belekezdett. Elejétől végéig mindent beleköltött röpke kis novellájába. Valami halvány motyogást lehetett érteni a hívás túloldaláról. Egy jóideig mind csendben ültünk, amíg Zoé le nem tette a telefont, majd jelentette a helyzetet:-Hazaviszünk a szüleidhez. Bocsánat, de nekünk ez parancs. Ami Téged illet Laci, Robert beszélni akar veled, az alapján amit hallott rólad. Detti Téged és Jómagam szóbeli dícsérettel ruházott fel a Hadnagy.-amint befejezte sírí csend lett majd, ezt egy hangosan csattanó pacsi zárta le, amit Zoéval hoztunk össze. Laci láthatólag örült, hogy velünk jöhet, Alexon viszont nem tükröződött semmi, de ezt nem is vártuk el tőle. -Megnézem mikor indul a legközelebbi gép.-jelentettem be a többieknek, majd a magam kis mobilját kerestem elő. Miami repteréről a következő információkat tudhattam meg:

Miami-Tokyo ≈ hajnali 3
Miami-Szlovákia ≈ 22:10
Miami-Egyiptom ≈ 17:30
Miami-Chikago ≈ hajnali 1
Miami-New York ≈ 14:40

-Srácok még van egy egész napunk! Este hajnali 1-kor indul a legközelebbi Chikagoba.-a bejelentésemnek mindenki örült, hisz ki ne szeretne még egyszer megmártózni Miami sugárzóan gyönyörű tengerében?! Egy egész napon keresztül együtt voltunk, mi így négyen. Este a repülőgépen Zoé könyörögte ki az ablak melletti ülést. Közvetlen mellette Alex foglalt helyet, majd Laci és végül Én a szélén. Egy jó ok amiért a szélén jó ülni. Téged kérdez meg mindig a Stuardes (légiutas kísérő) mit kérsz enni. Többnyire az úton mogyorót tömtem magamba és vizet ittam a sok sóra. Az utolsó emlékem még akkor a repülőn nem is a folytonos étkezésem volt hanem Laci simogató keze a combomon. Mint egy kisbabát amikor álombaringatnak, úgy altatott el engem is.