Csak egy díjugrató [JenLisa ff.] BEFEJEZETT

$13. Fejezet$

- Ajánlom a te érdekedben hogy ugyan úgy ahogy kihoztad a kocsit, olyan feltűnés mentesen csempészd vissza, és talán nem kerülsz bajba. - Figyelmeztettem Felixet -

- Hát.. Tuti észre vette... - Nézett rám zavartan -

Mivel nem tudtam semmit hogy mi is történt, ezért tök nyugodtan kezeltem a helyzetet.

- Miért venné észre? Valószínűleg most is keresnek engem. - Fordítottam felé a fejem -

Erre már nem volt hajlandó válaszolni ezért az összes figyelmem az általam imádott tájnak szenteltem.

Még akkor is alig akartam a fiúra figyelni amikor vissza értünk, hiába szólongtatott, bökdösött gyengéden, akkor is csak egy öt perc múlva voltam hajlandó a tekintetem rá szegezni.

Egy hümmögő hangot adtam ki, jelezve hogy most végre figyelek és mondhatja mit szeretne.

- Megjöttünk. - Szállt ki a járműből -

- Gondoltam.. - Mondtam ezt inkább már magamnak, majd követtem Felix példáját és én is kiszálltam -

Alig hogy kitettem a lábam már rögtön a talajjal találtam magam szemben. Össze szorítottam szemeim, az eséstől.

Amikor felültem egy felém rohanó szőke hajú fiút láttam, innen már következtettem hogy Felix az.

- Jól vagy? Nem lett nagy bajod? Mid fáj? Menjünk orvoshoz? - Tette fel a sok kérdést aggódva -

Már nyitottam a szám szólásra, de a fiú megragadta a kezem és felhúzott, így a sok kérdésre tervezett válaszaim helyett csak egy köszönömöt nyögtem ki.

- Vigyázz magadra! - Porolta le helyettem a ruhám -

- Én mindig - Nevettem fel kínosan -

Megindultam Rosé anyukájának az irodája felé, hogy megkérdezzem miért is kellett vissza jönnöm, de valami vagyis inkább valaki a hátamra ugrott.

- Úgy hiányoztál! - Ölelgette a nyakam Rosé -

- Nekem is de... Megfolytasz - Néztem fel rá -

Abban a pillanatban egyensúlyom elvesztve megint jó barátomhoz lekerültem.. a talajt ölelgettem megint..

De hogy miért?

Rosét még elbírtam, de valaki társult hozzánk és ugyan úgy a hátamra akart ugrani..

Ezúttal Jennie ölelgetett úgy hogy mozdulni sem tudtam.

A másik lány már rég felállt viszont Jennie még mindig szorongatott.

- Mikor állunk fel? - Néztem a lányt -

- Soha. Többet nem engedlek el. Így maradunk - Nézett rám -

Tíz perc után sem mozdultunk sehova ezért már tényleg kezdtem azt hinni hogy a lány nem viccelt, és nem fog elengedni.

Végülis Kim Jennieből mindent ki tudok nézni..

Egyszer csak felpattant az engem eddig ölelő lány és elkezdett húzni a szobája felé, Rosé pedig követett minket.

- Megyek én magamtól is.. - Mondtam kissé halkan de úgy tűnt mintha nem hallotta volna a lány -

Amikor pedig beértünk, Felix a postából próbált valamit kiszedni, de amikor észre vett minket el is hussant onnan.

- Mit kerestél ott? És miért is vagy itt a szobámban? - Vonta kérdőre Jennie a fiút -

- Semmit! - Vágta rá gyorsan -

Jennie csak felvonta egyik szemöldökét és Felix én tartva szemét oda sétált a postaládájához.

Viszont amikor elfordult, a fiú szupergyorsasággal lökte el onnan és nem engedte felkelni.

- Ha semmi akkor megengednéd hogy a saját postaládám megnézzem! - Nézte szúrós szemekkel a fiút  amiközben próbált szabadulni. -

Ezúttal én léptem oda a postaládához és kivettem egy borítékot.

- Felix nevére szól. - Torpantam meg. -

- Nem baj, nyisd ki! - Mondta Rosé -

Szép lassan óvatosan felbontottam a borítékot, és egy számlával találtam magam szemben.

- Gyorshajtás miatt kapott egy számlát. Elég szép kis összeg van rajta.. - Néztem meg jobban a számlát -

- Lee Yongbok! - Kiáltott fel Jennie -

- Tudod hogy utálom azt a nevet! - Háborodott fel Felix -

A fiú amikor észbe kapott felpattant és elkezdett kifelé futni. Jennie pedig utána.