Arctalanok

C O R A

Másnap a reggeli ima után belevetettem magam a Szent Könyvtárban rám váró könyvek tengerébe. Már az első néhány oldal után zúgott a fejem a kacifántos megfogalmazásoktól, az őrületbe kergetett, hogy szinte minden bekezdés ugyanarról szólt. Már kezdtem azt hinni, hogy elalszom a könyv fölött, amikor halk kopogtatást hallottam. Az ajtó felé pillantottam, amin éppen Lyssa dugta be a fejét.
– Nem akarok sokáig zavarni – szabadkozott, – de gondoltam, elköszönök.
Becsuktam az előttem heverő könyvet.
– Máris elmész?
Bólintott és elém sétált. Egyszerű, sötét lovaglóruhát viselt, a karján egy bundás köpeny lógott. Furcsa volt őt így látni, már hozzászoktam, hogy mindig elegánsan öltözködik.
– Apám azt mondja, jót tesz nekem egy kis pihenés. Olyan rég voltam már otthon – sóhajtotta. – Az Áldozat Napja után úgyis visszatérek a kastélyba, csak néhány napig leszek távol.
– Még soha nem jártam Caske várában.
– Teljesen más, mint ez a hely. Sűrű erdő veszi körül, és ha kinézek a toronyszobámból, a távolban látni lehet a Határ-hegység csúcsait – mesélte lelkesen. – Amikor még apámmal éltem, sokszor kilovagoltam a fenyvesbe.
– Biztosan szép hely.
Hallani lehetett a hangján, mennyire szerette az otthonát. Én nem voltam olyan hosszú ideje a kastélyban, mint ő, most hirtelen mégis honvágyam támadt. Vajon mi lehet a bátyámmal? Eljön az Áldozatok Szigetére, hogy végignézze az esküvőmet?
– Te sem fogsz ám unatkozni! Annyira sajnálom, hogy nem lehetek ott a szigeten – hajtotta le a fejét Lyssa szomorúan. Mintha érezte volna, mire gondoltam éppen. – Olyan sok mindent tettél értem, Cora. Azt hittem, nem bízol bennem és elhiszed, hogy én mérgeztelek meg, de amikor megjelentél a cellámnál Aeronnal... Nem tudom, hogyan háláljam meg, hogy megmentettetek.
– Aeron érdeme – mondtam. – Különben is, te végig mellettem voltál, mióta itt vagyok. Tartoztam ennyivel.
Lyssa a kezét nyújtotta. Habozva elfogadtam, mire ő felhúzott a székből és szorosan magához ölelt.
– Azt mondtad, nem szoktál hozzá az ilyesmihez. Hát tessék, én majd hozzászoktatlak. Higgy nekem, néha nem árt, ha kimutatod az érzelmeid.
A homlokomat ráncolva néztem magam elé, aztán óvatosan Lyssa köré fontam a karom. Jó érzés volt. Mintha nem lennék egyedül. Soha nem voltak barátaim. Lyssa a húgomra emlékeztetett, aki pontosan tudta, milyen vagyok, mégis rajongott értem. Sosem értettem: nem adtam neki okot arra, hogy szeressen, mindig elzavartam magam mellől, amikor bele akarta ütni az orrát a dolgaimba. Ő mégsem gyűlölt meg.
Lyssa jólelkű volt, tiszta és ártatlan.
Nem olyan, mint én. 

×××

Néhány nappal Lyssa elutazása után úgy gondoltam, megérdemlek egy kis pihenőt. Az ebéd utáni ima után semmi kedvem nem volt a Szent Könyvtárban ücsörögni, így a másik könyvtár felé vettem az irányt, ahol találkozgatni szoktunk Zachary-vel. Csodálkoztam rajta, hogy segítség nélkül sikerült eltalálnom idáig.
Ez a hely sokkal izgalmasabb volt a Szent Könyvtár apró, félhomályos zugához viszonyítva. Képes lettem volna egy teljes napig a polcok közt kanyarogni és a legkülönfélébb könyveket összegyűjteni, most azonban nem volt ennyi időm. Már rég elhatároztam, mit akarok, így céltudatosan közeledtem a vérmágiával foglalkozó könyvek felé.
Már akkor felkeltette az érdeklődésemet az a könyv, amikor legelőször találkám volt a vőlegényemmel. Az asztalkán ezúttal nem feküdt egyetlen könyv sem, de most is ugyanúgy ott sorakoztak a vérrel teli üvegcsék. Nagy volt a kísértés, hogy újra megvizsgáljam őket, de legyűrtem a kíváncsiságom és inkább a polc felé fordultam. Kerestem azokat az aranyozott, cirádás betűket a könyvek gerincén, amelyek korábban úgy belevésődtek az emlékezetembe. Nem kellett sokáig kutatnom, a polc egyik sötét sarkában hamar rábukkantam a könyvre. Lassan kihúztam a többi kötet közül és a kezembe vettem. Súlyosabb volt, mint amire emlékeztem.
Önelégült mosollyal magamhoz öleltem és kiléptem a könyvtárból. Remélem, senkit sem fog zavarni, ha egy ideig magamnál tartom. Annyi könyv van még, miért pont ezt keresné bárki is?
A szobámba érve már alig vártam, hogy leheveredjek az ágyamra és fellapozzam a legújabb szerzeményemet. Amikor azonban az ágyamhoz értem, meglepetés fogadott. Egy levelet találtam a párnámon.
A takaróra fektettem a könyvet, majd a levélért nyúltam. Amikor kihajtottam a papírt, ismeretlen kézírás fogadott.