Arctalanok

C O R A

Az ablakom előtt álltam és az éjszakai eget néztem. Képtelen voltam elaludni azután, ami a könyvtárban történt.
Mióta elviharzott onnan, nem láttam Zachary-t. Egyszerre örültem neki, hogy nem kell a szemébe néznem, a lelkiismeretem mégis azt súgta, hogy beszélnem kellett volna vele.
Nem tettem, még csak nem is kerestem. Túl gyáva voltam hozzá.
Az üvegnek nyomtam a homlokom és próbáltam nem tudomást venni az összeszoruló torkomról.
Zachary eszement tettekre határozta el magát, egyre többet mutatott a sötétebbik oldalából, ráadásul meg akarta öletni a saját testvérét. Itt ő volt a nagyobb bűnös, nem én. Nem kellett volna bűntudatot éreznem, mégis fájt, hogy így kellett megtudnia, mit tettem. Mit tettünk.
Halk kopogást hallottam. Mikor megfordultam, Aeront pillantottam meg az ajtóban.
– Tudom, hogy későre jár, de... Bejöhetek?
Vállat vontam. Már úgyis mindegy volt, mit hisznek mások. Bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam és amit az érkezésemtől kezdve el akartam kerülni.
Aeron kissé bizonytalanul lépte át a küszöböt, majd becsukta maga után az ajtót. Egy fekete bőrtáska lógott a vállán, amit az ágyam mellé helyezett.
– Sajnálom, ami történt – mondta halkan.
– Nem te tehetsz róla – vágtam közbe. – Már úgysem lehet változtatni rajta.
Aeron az ágy túloldalán maradt, onnan nézett végig rajtam. Az álarcom az éjjeliszekrényemen hevert. Csak egy halvány hálóruha és egy kék köntös volt rajtam, így megértettem a zavarát.
Megköszörülte a torkát.
– Holnap hajnalban el kell menned innen – tért át a témára, ami miatt valószínűleg eredetileg jött. – Hoztam néhány holmit, ami hasznos lehet – biccentett a táska irányába. – Van benne pénz, térkép és néhány ruha, ami megfelelő egy hosszabb útra. Felteszem, nem szeretnél az itteni holmikban elindulni.
Némán néztem őt, aztán visszafordultam az ablakhoz. Talán jobb is, ha megszököm innen a mai után. Ki tudja, mi lenne itt a sorsom az árulásom miatt.
Csak azt nem tudtam, hová mehetnék. Talán Killian el tudna rejteni egy ideig, de ha a Gárda keresni kezd, nem lesz hová bújnom.
– Hová menjek, Aeron? – tettem fel a kérdést elhaló hangon. – Nem tűnhetek csak úgy el, észre fogják venni, és előbb-utóbb meg is találnak majd.
– Az emberek birodalmába.
Megdermedtem, de mielőtt felháborodhattam volna, Aeron folytatta.
– Ma este megszöktettem a hadvezért és Lyssát, akinek sikerült ellopnia Curiótól Zachary féltve őrzött szilánkját. Visszaviszik az emberek birodalmába, oda, ahová való és ahol az öcsém nem érheti el újra.
A szavai hallatán hátrapillantottam rá.
– Te megőrültél? – fakadtam ki döbbenten.
Keresztbe tette a karját a mellkasa előtt.
– Valószínűleg – sóhajtotta. – Viszont ez volt az egyetlen esélyünk arra, hogy cselekedjünk és megállítsuk Zachary-t.
Még mindig nem bírtam felfogni.
– Hol vannak most?
– Egy régi épületben a kikötő mellett.
– Hogy hagyhattad ott vele Lyssát? – Dühössé vált a hangom.
– Nincs oka bántani őt, sem elárulni minket. A saját érdeke is, hogy visszavigye a szilánkot a királyának, hisz ezért jött ide – magyarázta Aeron nyugodtan.
A fejemet csóváltam, nagyon nem tetszett ez az egész.
– Szükségük van rád, hogy védelmezd őket a mágiáddal az úton – jelentette ki. – Lyssa a gyógyításhoz, nem a harchoz ért, Damien pedig alig áll a lábán.
– Azt sejtettem – motyogtam. Csodálkoztam, hogy egyáltalán még él azután, amit Zachary művelt vele. – Na és te? Nem maradhatsz itt, ideje belátnod végre!
– Muszáj lesz.
Egy heves mozdulattal levette az álarcát és az ágyra dobta.
– Nem tehetsz semmit – vágtam vissza élesen. – Hogy gondoltad, majd szépen elbeszélgetsz az öcséddel, hogy milyen csúnya dolog lenne megölni az Úrnőt és átvenni a hatalmat Ararenben? – Még én is meglepődtem, milyen gúnyosan cseng a hangom. – Megszöktettél egy foglyot, azt hiszed, nem fognak rájönni, hogy a te kezed is benne volt a dologban? Zachary tűkön ülve várja, hogy mikor szabadulhat meg tőled, szerinted kihagyná ezt a lehetőséget?
– Van valami azon a helyen, ahová a rejtvény vezeti. Követhetem és ha kell, közbeavatkozom.
Értettem, mire célzott.
– Nem lennél rá képes – suttogtam. – Nem bántanád.
– Túl gyengének hiszel.
– Ez nem gyengeség. Egyszerűen csak nem vagy olyan, mint ő.
Hallgatott. Lehunytam a szemem és mély lélegzetet vettem, hogy egy kicsit lenyugtassam magam. Talán még nincs veszve minden. Legalább végre elhagyhatom ezt a helyet, nem kell többé a papnők imáit mormolnom és Zachary sem fenyegethet többé. Legalább szabad leszek Lyssával.
A hideg üvegre tettem a tenyerem, és elképzeltem, hogy a csillagokat érintem meg.
Boldognak kellett volna lennem, hogy van esélyem eltűnni ebből a káoszból és végre saját magam alakíthatom a sorsom. Mégsem kavargott bennem más, csak félelem és bizonytalanság.
Egy kezet éreztem a vállamon. Felpillantva megláttam, hogy Aeron idesétált hozzám és mögöttem állva szintén a csillagokat nézte.
– Bíznod kell bennem – súgta. – Tudom, mit csinálok.
– Félek – vallottam be az ujjaimra szegezett tekintettel.
Aeron elvette a kezét a vállamról és az üvegre tett kezemre fektette.
– Nem kell – válaszolta. – Minden rendbe fog jönni.
Olyan közel állt hozzám, hogy éreztem a teste melegét. Az érintése és a gyengéd szavai megnyugtattak.
– Én soha nem hittem ebben – préseltem ki magamból. – Hogy létezhet.
Egy kicsit közelebb hajolt, hogy a vállamra támassza a fejét, a másik keze a csípőmre siklott. Várta, hogy folytassam.
– Apám azt tanította, hogy minden csupán érdek, vonzalom, vagy szükség. Azt hittem, velem nem történhet meg ilyesmi. – A szavaim kezdtek elapadni, egyre nehezebben jöttek.
– Talán egy ideig nem látjuk egymást – súgta a fülembe, amitől átjárt a borzongás. – De ne hidd azt, hogy valaha is elfelejtelek. Ha rendeződtek itt a dolgok, meg foglak keresni.
Elvettem a kezem az ablaktól és Aeron felé fordultam.
– Bűnösök vagyunk? – kérdeztem csendesen.
Aeron a hajamhoz nyúlt és egy tincset finoman a fülem mögé igazított.
– Itt senki sem ártatlan – dünnyögte.
– Találkoznunk sem lett volna szabad – mondtam félig elfordulva. – Azt állítottad, tudod, hol a határ. Én is tudtam, és mégis...
Az ajkamhoz érintette egy ujját.
– Jelenleg egy kicsit sem érdekelnek a határok – mordult fel halkan, aztán az egyik kezével felfelé fordította az arcomat és megcsókolt.
Elakadt a lélegzetem. Csak egy pillanatig tartott, az ajka épp csak megérintette az enyémet. Elhúzódott és rám tekintett, de az arca még mindig nagyon közel volt az enyémhez.
Halványan elmosolyodtam, aztán az inge gallérjához nyúlva visszahúztam magamhoz és viszonoztam a csókját.
A keze lecsúszott az arcomról, végigsimított a vállamon, majd a derekamon állapodott meg, hogy végül szorosan magához vonjon. A csók nem akart véget érni.
Lecsúszott a vállamról a köntös, a bőröm az ablaküveghez ért. Oldalra billentettem a fejem és hagytam, hogy Aeron végigcsókolja a nyakam ívét. Becsuktam a szemem. Erre a kis időre mindent elfelejtettem. A lelepleződésünket, a menekülést, azt, hogy talán már soha nem látom többé...
Talán ez tett ilyen merésszé.
– Maradj – leheltem.
Bólintott, de egy pillanatig sem eresztett el.
Melegség terjedt szét bennem, miközben hozzá bújtam. Minden csendes volt, csak a lélegzetvételeink hangja hallatszott.
Aeron orra a kulccsontomhoz ért, én pedig az inge alá nyúlva megéreztem forró bőrét. A csókjai elfeledtették velem a bűntudatot, ami eddig a szívemet nyomta.
Most végre nem féltem, mert tudtam, hogy itt van velem. Kezdtem elhinni neki, hogy valóban minden rendben lesz. Egyszer.
Belekapaszkodtam ebbe az érzésbe, amiről soha nem hittem el, hogy valós. Mellé kuporodva aludtam el, a karjait körém fonta, mintha még álmomban is védelmezni akart volna.
Talán azt is tette. Napok óta először ezen az éjjelen végre nem voltak rémálmaim.