Arctalanok

C O R A

Magamra zártam a szobám ajtaját. Azt hittem, ez majd segít megnyugodni, de a zakatoló szívem még akkor sem csillapodott le, mikor az ágyra roskadva már percek óta a falat bámultam. Ha lehunytam a szemem, Aeron arcát láttam magam előtt. Emlékeztem az érintésére, a heves mozdulatra, ahogy magához húzott. Ösztönösen tette, és biztos voltam abban, hogy ha nem állítom meg őt, még tovább is merészkedtünk volna.
Megrémisztett a viselkedésem, hiszen én általában képes voltam tisztán látni minden helyzetben és soha nem hagytam, hogy az érzelmeim átvegyék felettem az irányítást. Aeron azonban egyetlen mosollyal elérte azt, hogy képtelen legyek eldönteni, hol húzódik a határvonal köztünk. Mert igenis ott volt az a határvonal: akármennyire is kedveltem őt, az öccse volt a vőlegényem.  
Ó, jóságos istennő, ha apám most látna – a föld alá süllyedne szégyenében. Soha nem ezt tanította nekem. Hová tűnt az elővigyázatosságom? Már akkor el kellett volna tűnnöm a toronyból, amikor megmutatta a rólam készített festményét. Tudtam, hogy kockázatossá válhat a helyzet, mégis maradtam.  
Azzal már eddig is tisztában voltam, hogy nem tudom elfojtani magamban az érzést, ami a közelében elfog, de abban reménykedtem, hogy idővel talán elmúlik majd. Ha Aeron ügyet sem vetne rám a továbbiakban, talán még lenne is esély erre. Valamiért azonban nem tudtam elhitetni magammal, hogy Aeron így fog tenni. 
Fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Lehet, hogy apámnak mégsem volt igaza? Még soha nem éreztem ilyesmit. Vissza akartam menni Aeronhoz, hagyni neki, bármit is akart volna tenni. Vágytam arra, hogy megérintsen, beszélgetni akartam, együtt nevetni vele, elmondani neki mindent, amit eddig senkinek sem mertem. Nézni, ahogyan fest, ahogyan életet teremt az üres vászonra. Ezért pedig megvetettem magam – képesnek kellett volna lennem arra, hogy uralkodjak a gondolataimon, főleg, ha ilyen veszélyes gondolatokról volt szó. 
Mi lenne, ha valaki tudomást szerezne arról, mi történt ma odafent? Ez árulás, esküszegés. Kitagadnának a papnők közül, kidobnának talán még a kastélyból is. Ha nem még rosszabb... még az is lehet, hogy börtönbe kerülnék. A vőlegényem megcsalása hatalmas vétek a Fehér Úrnő ellen. Talán Aeron még megúszná valahogyan, de még az is megeshet, hogy ő is hasonló sorsra jutna. Ha ezt folytatjuk, előbb-utóbb végünk. 
Ideje volt végleg elhatárolódnom tőle, akármilyen nehéz is lesz. Zachary hamarosan hazatér, talán végre eltereli a figyelmem a bátyjáról. Apámnak annyiban mégiscsak igaza volt, hogy az élet kíméletlen velünk: soha nem képzeltem volna, hogy ebben az átkozott kastélyban fogok rátalálni arra a férfire, akihez szívesen hozzámennék, azt meg aztán végképp nem, hogy ez az ember nem a vőlegényem lesz. Ha nem rólam lenne szó, talán még ironikusnak is találnám ezt az egészet. 
Felkészültem arra, hogy az Áldozat Napjáig az imákon és az étkezéseken kívül a szobámba zárkózom majd. Az ágyam szélén fekvő könyvre pillantottam, amit ma szereztem a könyvtárból – legalább unatkozni nem fogok.  
Még volt néhány órám vacsoráig, így az ölembe húztam a nehéz kötetet. Végre gondosabban is áttanulmányozhattam, mint az első alkalommal. Ráérősen lapozgattam, minden oldalon végignéztem a kiemelt címeket és az ábrákat. Lesz mit olvasnom, annyi szent. Ki tudja, milyen ősi varázslatok lapulhatnak ebben a könyvben.  
Amikor a könyv közepe tájékához értem, egy papírt találtam az oldalak közé préselve. Óvatosan vettem ki, mert éreztem, milyen leheletvékony. Első ránézésre szabálytalanul kanyargó vonalak voltak rajta, kusza firkának tűnt csak az egész néhány színes csíkkal díszítve. Ám ahogy jobban megnéztem, felismertem a rajzon a kastély felszín alatti szintjének alaprajzát: a templom, a Sikolyok Terme, a Szent Könyvtár, a börtön, az edzőterem – minden ott virított a lapon. Az alaprajzot egy rakás össze-vissza tartó vonal vette körül, mindegyik külön színnel jelölve: vörös, sárga, lila, kék és zöld. A templomot jelölő négyzetre egy apró csillagot firkáltak.  
A térkép réginek tűnt, ezen kívül pedig érintetlennek is. Ha valaki sokat forgatta volna, biztosan tele lenne gyűrődésekkel. Már épp vissza akartam tenni a papírt a könyvbe, amikor a hátulján írásra bukkantam.