Versek - Megszólít Az Erdő

Másvilág

Vért ont a zivatar,
ha eljön a had.
Könnyek közt lángoló
égszínkék harag.

Magányos bűnbak
a szállongó hó,
vakfolt az ámítás,
ha minden fakó!

Vándorló a mező
s várfal a kő,
arany az ezüst,
s üveg az idő.

Nem várt a csábító,
de számító halál,
szárny nélkül landol
a szárnyaló madár.

De vigyázz ha elfutsz,
s nem találsz haza.
Vég nélkül siklik
a lendülő kasza.

S, elveszve kúszik utánad odáig.
Az üveg hegyen túl a másvilágig.

S nem találsz, nyugalmat,
nem kérhetsz, irgalmat,
mit számít olykor
az éltető vágy.

Nem éltet, csábító,
nem talál, ámító,
nem kérhetsz többet,
ha kihűlt az ágy.

De volt miért felállni,
egyszer volt kívánni,
máskor csak szeretni
mindenki mást!

Ideje inteni,
mindent meg köszönni,
szívünkbe bezárni
a szép látomást.