Ha éjfélt üt az óra
a telihold fénye a mutató körül ragyog,
s elfeledni vágyná kedvem,
hogy éjjel nem farkas vagyok.
Erősebben verne szívem,
te is hallanád, hogy dobog.
De elfutnék az erdőben
előled, mert farkas vagyok.
S arra kérném a holdat
adja meg nekem,
ne érezzem, ne is lássam
milyen is a szerelem.
De, ha nem érezném
csak azt kérném,
ha nem látnám,
a holdat nézném.
Nem hallanám,
könyörögnék
ha eresztene,
kapaszkodnék.
S bámulnám a holdvilágot
ezt a kialudt pilácsot,
ami itt van bennem.
Egy összetört álomvilág,
a halovány vékony lelkemben.
De nem vagyok farkas,
pedig üvöltenék
és kérném dalommal a holdat,
utoljára had ugorjak.
És üvöltenék, ha lenne hangom,
de álmaimban
nincs már arcom.
Elrabolták, elüldözték,
belérugtak, leköpködték,
s közben csak a szemedet néztem.
S kértem,
hogy nézz rám ugyanúgy mint régen.
De nem vagyok farkas,
és lassan éjfélt üt az óra.
S a legkissebb mutató pillant már csak a teliholdra.
Érzem, ember vagyok.
S vérző szíven halkan dobog.
Lelkem sír és könnyben áll,
mellettem a holdsugár.
Hol lábnyomomban árnyékom jár,
árnyékomban két madár száll
hisz, meglibbenni szárnyat láttam,
mellettem a holdvilágban.
ESTÁS LEYENDO
Versek - Megszólít Az Erdő
PoesíaEgy ideje irogatom őket. S bár nem feltétlenül fényes nappalok költeményei, időnként felkerülnek a felszínre. Kitörnek a lélek kénköves barlangjából, hogy figyeljenek. Mert amíg mi olvassuk őket, addig a szavaik belénk ivódnak és megismernek minket...
