Hajlongó fatörzsek mutatnak utat,
halovány féknyom fenn az égen,
elnyűtt zsebkendő víz után kutat,
de egy könny csepp sincs az ég szemében.
Lassan felragyog egy pislogó csillag,
halkan duruzsló bogárka kacsint rá,
Ohh' Szerelem, de jó így vígan,
ha fényecskék szállnak a fellegek alá.
S felhangzik a harang,
megzörren a csend,
elfújja a szél a sok port idelent
és megcsobban a patak,
csörög a kis csikó,
csíkos pizsamájában útnak induló,
elsuhanó kis csörlő,
csápolva fűszálat meg őrlő,
virágot szerető, dalolva rajongó,
vidáman zümmögő, kicsike csapongó.
Zümmög az élet hajjaj, idelent.
Nappal, vagy éjjel, mindegy mit jelent.
Elfújja a szél a szürke felleget,
s vígan zeng a szent bogár, míg oda fenn lehet,
ódája csengő csillag fényben ég,
míg szeretetet rejthet idelent az ég.
Szepes Zoltán. 2013.07.30
YOU ARE READING
Versek - Megszólít Az Erdő
PoetryEgy ideje irogatom őket. S bár nem feltétlenül fényes nappalok költeményei, időnként felkerülnek a felszínre. Kitörnek a lélek kénköves barlangjából, hogy figyeljenek. Mert amíg mi olvassuk őket, addig a szavaik belénk ivódnak és megismernek minket...
