Versek - Megszólít Az Erdő

Az Idő

Megszülettem!
Életem még mit sem ér,
hisz jövőm,
midig egy lépésnyire előttem,
S a múlt akarva, akaratlan nem fakult,
erőtlen tőrt előre,
hullámsírba fektetve a jelent!

Hogy elhiszem-e mit záporként zúdít rám?
Nem tudom, tudhatom?

De közvetve létezik jelenemben minden múlt,
hol lábnyomom járt,
s kéznyomom hagyom!

Keresve és keresetlen,
talán, helytelen helyzetemben
gondolatok a fejemben,
azt mondják- léteztek emberek,
róluk kép, s nyomuk van.

Kézirat, vagy emlékezet?
- hisz mindegy, ha létük van.

Mert van!

Van, aki elhiszi, hogy létezett a múlt.

Van olyan viszont, kinek elméjében hűlt helye
már elmúlt.

Hogy lényeg-e a változás, mi változatlan marad?
10-30-100 év, eltelik egy másodperc alatt.

Generációk nőnek fel úgy, hogy idejük csak „mozzanat”
s az, kinek neve megmarad, tovább él?
Gondolat marad?

De a múlt az, ami támaszt ad,
s követi a jövő.
Kézen fogva vándorolnak,
s nem számít az idő.

Minden, ami változás volt, mára csak egy pillanat.
S a jövő, e pillanatban mi vagyunk,
mi változás marad.