CAN YOU LOVE ME RIGHT? || kaisoo ꪜ

꧁19.

LUHAN szemszöge:

Elgondolkozva meredtem magam elé, miközben ütemesen doboltam a combomon. Minseok nagyban ecsetelte a napja legapróbb részleteit a vállamnak dőlve, ám ez esetben egyáltalán nem tudott lekötni a csacsogása.

Sehun körül járt az agyam.

A tegnapi akcióm még engem is kikészített lelkileg, hát akkor ki tudja ő mit reagált rá. Ráadásul úgy bevágtam az ajtót, hogy ma meg kellett javíttatnom, mert kijött a helyéről.

- Figyelsz te rám, Luhan?

Helyeslően bólogattam, azonban ma már vagy ezredszerre játszódott le a fejemben a Sehunnal való szakításom. Miért hiányzik ennyire?

Tényleg ilyen sokat jelentett nekem?

- Sehunon agyalsz ennyire?

Újabb bólintás, mire Minseok azonnal felállt mellőlem.

- Most meg mi van?

- Hazamegyek. Ja és szerintem ezt most hagyjuk abba, mielőtt még rosszabb lesz a helyzet. Menj vissza Sehunhoz!

- Várj Minseok, ne haragudj! - siettem utána, majd pont mielőtt kilépett volna az ajtón, erőteljesen megragadtam a karját.

- Nem haragszom, inkább csak csalódott vagyok - motyogta, de nem volt hajlandó visszafordulni.

- Kezdjük újra, most már rád fogok koncentrálni! Kérlek, ne hagyj el te is...

- Luhan, én-

- LUHAN! - ekkor hirtelen egy ismerős kiáltás hasított a levegőbe, pár pillanattal később pedig Hyunjin vágódott be az ajtón - TE OLYAN HÜLYE VAGY, HOGY MÉG A HÁTSÓM IS ELŐBB DIPLOMÁZNA LE, MINT TE!

Értetlenül meredtünk az előttünk lihegő srácra, aki további csodálatos jelzőkkel illetett engem.

- Neked meg mi bajod?

- INKÁBB NEKED MI BAJOD! KOMOLYAN SZAKÍTOTTÁL SEHUNNAL?!

Idegesen az egyik lábamról a másikra álltam, Minseok karját szorongatva, aki kíváncsian figyelte az eseményemet, de nem szólt közbe, amíg nem érezte szükségesnek.

- Igen, és neked ehhez semmi közöd.

- Oké, megértem, de mondd csak, miért szakítottatok? - dobbantott türelmetlenül a lábával, miközben gyilkos tekintettel illette azt a kezem, amivel a páromat fogtam.

- Azért, mert megcsalt. Hyunjin állj le, fogadd el, hogy ez van.

- Ugye, hogy szerinted is Sehunnal kéne lennie? - nézett Minseokra a barátom. A mellettem álló bátortalanul bólintott egyet, mire Hyunjin győzedelmesen a levegőbe bokszolt.

- Luhan, megsúgom neked a világ legnagyobb titkát. Sehun és Jackson nem feküdtek le. Én tudom a legjobban, hisz' egy szobában voltam velük azon az estén!

Hitetlenkedve pislogtam magam elé, feldolgozva az előbb elhangzott mondatokat. Zavartan néztem hol Minseokra, hol Hyunjinra, de mindketten csak szótlanul bámultak rám.

- Ne falazz Sehunnak.

- NEM FALAZOK NEKI, AZ ISTEN ÁLDJON MEG!

- Jó, jó, nyugi Hyun. Különben sem tudom, mit vársz tőlem - rántottam meg a vállamat, mire Minseok erőteljesen lapockán csapott.

- Indulj már meg, vagy kétszer kell mondani?!

Megvilágosodva kaptam fel az utcai cipőmet, hogy útnak indulhassak, ám az ajtóból még egyszer visszanéztem.