CAN YOU LOVE ME RIGHT? || kaisoo ꪜ

꧁25.

KYUNGSOO szemszöge:

- Hagyj békén Jongin! Még ha rám szakadna az ég, akkor sem engednélek be! - kiabáltam ki az ajtóm előtt álldogáló srácnak.

- Ne csináld már Kyungsoo! Nyisd ki az ajtót!

- Szűnj meg létezni! - makacsul támasztottam a hátammal a falapot, továbbra sem engedve Jonginnak a bejutást, azonban egyre inkább kezdett az agyamra menni a kialakult helyzet.

- Gyere ki, és beszéljük meg normális felnőttek módjára!

- Jongin, nem mondom még egyszer! Tűnj el végre!

- Rendben Kyungsoo, te nyertél, elmegyek. - szorosan az ajtóhoz lapulva kezdtem hallgatózni, hogy biztosra mehessek a távolodó lépések hangjában, majd nagyot sóhajtva, arccal a paplan felé, bedőltem az ágyamba.

Miért nem tud békén hagyni?

Lassan lehunytam a szemeimet, melyek már régóta pihenésre vágytak, csak eddig nem tudtam eleget tenni a követelésnek. Szórakozottan gyűrögettem a párnám sarkát, miközben arról gondolkoztam, hogy ki kéne iratkoznom ebből az iskolából. Sőt, ha már itt tartunk, esetleg el is szökhetnék innen.

Keserűen mosolyogva fordultam át a hátamra, tekintetem pedig a hófehér plafonra vezettem. Én komolyan képes voltam ilyen gondolatokkal előállni, csak azért, mert az elmúlt hetekben megváltozott közöttünk minden?

Bár, ami azt illeti... Szeretném visszakapni azokat a napokat, amikor még rá sem hederítettünk a másikra.

Most meg...

Akaratlanul is azt várom, hogy megszólítson,
rám mosolyogjon vagy megérintsen...

Nagyot sóhajtva fújtam ki az összes levegőt a tüdőmből, mintha ezzel képes lettem volna megszabadulni az összes bennem kavargó érzelemtől. Ki gondolta, hogy ez ilyen nehéz lesz?

Csak részeg vagyok, nem is érzek semmit... Ezek csak a hormonok műve!

Az ajtó hirtelen megnyikordult, ám már túlságosan is fáradt voltam a vitatkozáshoz, így ahelyett, hogy kérdőre vontam volna a hívatlan vendéget, sértődötten elfordultam felőle.

- Te most komolyan bevágtad a durcit? - hitetlenkedett, miközben hirtelen besüppedt mellettem az ágyam - gondolom helyet foglalt.

Makacsul hallgattam, hátha ő majd mond valamit, de neki sem volt sok kedve, erőltetni ezt a beszélgetést. Jongin halkan sóhajtott egyet, majd szinte már-már suttogva, de társalgást kezdeményezett.

- Én tényleg nem értem, mi rossz van abban, ha testvérek leszünk... Szerintem jó fej vagy a magad módján, és még viszonylag normális személyiséged is van, szóval érted... - lassan hátrafordultam, ahol nyomban a szemem elé tárult Jongin zavarodott arca, ahogy összeráncolt homlokkal meredt maga elé.

- Felejtsd el. Sosem lennék a testvéred - jelentettem ki, duzzogva.

- De miért nem? Pedig a kirándulás alatt olyan jóban lettünk!

- Hát épp ez a bajom!

- Kyungsoo - kezdett bele lassan - mire szeretnél kilyukadni?