Reflections

Kommenthuszárok

Azt hiszem lassan másfél-két hónapja annak, hogy arra kértünk titeket, küldjetek nekünk random szavakat, amik köré történetet alkothatunk. Jelentem megtettük, mindkettőnknél olvasható a Komment huszárok. ;) 

Fix szavak: bundáskenyér, tornazsák, szódabikarbóna, óvóbácsi, domolykó , narancshéj, poszter

****

Elcsigázva másztam be az iskola nagy ajtaján. Tényleg nem sok kellett volna hozzá, hogy négykézláb tegyem meg az előttem álló utat, ugyanis a késő estig tartó akuma hajkurászás minden maradék energiámat leszívta. De legalább kivételesen nem késtem el, csak épp a szememet sem bírtam nyitva tartani. Meg sem lepődtem, mikor a padló bambulása közben nekimentem valakinek, hisz ez nálam már mindennapos jelenség volt. Azonban ahogy a fájdalomtól kissé több adrenalin érte testem, némileg az agyam is kitisztult. 

-Bocsesz! - válaszolta a baleset másik elszenvedője, de telefonjából fel sem pillantva már ment is tovább, miközben ujjaival olyan villámsebesen mozgott az érintőképernyő felett, hogy azt bármelyik szuperhős megirigyelhette volna. Azonnal utána eredtem.

-Hé, Alya, várj! Valami baj van? - kérdeztem tőle, miközben már vállánál fogva fordítottam magam felé. Végre rám pillantott.

-Hmm? - nézett először gyilkos tekintettel, majd ahogy észrevette kivel is beszél, azonnal váltott - Jajj ne haragudj csajszi, csak belemerültem a blogba.

-Megint elcsúszott a sablon? Vagy a SEO-beállítással van gond? - kérdeztem, hisz tudtam jól mennyi munkaórája van már a Katiblogban, amit mindig éjjel szerkesztgetett pihenés helyett. A szakszavakat pedig már annyiszor hallottam miközben mérgelődött, hogy már álmomból felkelve is tudtam mik azok a sütik és pluginok. 

-Ó, ha csak az lenne! Megoldanám pár óra alatt. De mondd, hogy lehet neten keresztül észt verni valakinek a fejébe? - tette fel a valószínűleg költői kérdést. 

-Öööö. - húztam el a szót, hisz nem igazán értettem most miről is fogunk csevejt folytatni. 

-Ne is agyalj rajta, tudom, hogy halva született dolog. Pedig én megpróbáltam kisanyám! Nino a megmondhatója, hogy tényleg igyekeztem! - váltott elkeseredettre, mire azonnal átkaroltam a vállát. Ugyan még mindig nem voltam mindennel tisztában, de Katica létemtől függetlenül végre itt voltam, hogy támasza legyek. 

- Nagyon sajnálom Alya. De.. tulajdonképpen most miről is beszélünk? 

- Az éretlen csitrikről Marinette, hát mi másról? - horkant fel, mire valószínűleg bamba arcot vághattam, mert rögtön folytatta is - Na nem! Ne akadj ki te is ezen a szón! Mikor apám először nevezett annak én is felkaptam a vizet, de rájöttem, hogy bizonyos szavaknak ugyan van negatív vonzata is, de nem kell mindig azt látni mögéjük. De ezeket én már nem tudom jobban körülpakolni emojikkal! Segítséget kérnek! Érted? Ott írják, hogy segítség kell nekik abban, hogy miről posztoljanak, vagy, hogy mivel tudnak látogatókat bevonzani. Erre mi van?? Ha az ember veszi a fáradtságot, hogy energiát nem kímélve jó szándékkal üzenjen nekik, akkor rögtön azt hiszik, hogy a hátukba akarok kést állítani! - lett egyre hangosabb a hangja, miközben a suli udvarán ballagtunk, csak hogy egyre több szempár figyeljen fel ránk. 

- Oké, asszem már értem mi a helyzet. Megint jött pár fiatal, akik nem értik meg amit írsz. Ugye? - kérdeztem óvatosan, hisz mellettem egy kitörni készülő vulkán sétálgatott két lábon.

- Domolykók! Ezek domolykók Marinette! Legalábbis némelyik tényleg azon a szinten van. - mondta tovább hangosan, közben karjaival is hadonászott, hogy még nagyobb nyomatékot adjon szavainak.