Reflections

LADYBUG WEEK - DAY 1. First Date

Szép jó napot kívánok mindenkinek, itt az első wattpados magyar Ladybug week! 😎

Induljon a mandula! 

****

"Változtass célpontot." Járt fejemben már hónapok óta ez a mondat. Még a középiskola alatt hallottam először, majd több évre rá, most a tél folyamán újra. Mindkétszer ugyanazon lány, vagyis inkább már nő szájából hangzott el.

Változtassak célpontot? De mégis hogyan? Hogyan tudnám elfelejteni Katicát, hisz heti rendszerességgel találkozok vele. Amikor pedig épp nem járt akuma a közelben, akkor szenvedélybetegek módjára nyomogattam a híres Katiblogon a frissítés gombot, hátha Alya kitett egy újabb interjút a hősnővel.

Évek teltek el. Évek! Amik alatt Bogárkám egyszer sem adott nekem lehetőséget arra, hogy bizonyítsam a megingathatatlan szerelmem felé, hisz ő már valaki másba volt beleesve. Mikor vége lett a középsulinak és ünnepelnem kellett volna frissen kapott szabadságom, én akkor is egy tetőn ültem álarcom mögé rejtőzve, hogy a szakadatlanul, kétségbeesve síró mindenemet átkarolva vigasztaljam. Vigasztaljam egy másik pasi miatt, aki volt annyira idióta, hogy észre sem vette őt, holott Bogárkám szerint naponta találkoztak. Ez a barom pedig nem látta meg ezt a csodálatos lányt, aki bátorságával, kedvességével és önfeláldozásával mindenkit levehetett volna a lábáról. Hiába örültem neki, hogy legalább így egy riválist felszámolhattam az érte tolongó rajongók listájáról, egész szívem sajgott, mikor szomorúságban elmerengett pillantását, vagy épp egy-egy legördülő könnycseppjét vettem észre.

De hiába voltam ott minden jó és rossz percében mikor csak tehettem, hiába próbáltam meg ezer és egy módon elcsavarni a fejét, hiába kértem, hogy randevúzzon velem, ő sorra kikosarazott. Az egyetemi évek megkezdése ugyan kicsit őt is felvidította letargikus állapotából, de hiába telt el másfél év a gólyatábor óta, még most karácsony előtt is azt mondta, csakis egy valakié a szíve, még ha az a valaki már azt is elfelejtette, hogy ő egyáltalán a világon van. El sem tudtam képzelni hogyan volna lehetséges, hogy valaki őt elfelejtse, most mégis én voltam az, aki ezzel akart megpróbálkozni.

Ideje volt randira hívnom egy lányt. Egy lányt, aki nem Katica volt. Egy lányt, aki határozott jellemével szinte utasított erre. Két olyan nőnemű ismerőssel is rendelkeztem, akik felkeltették már a figyelmem. Mindkettőjüket még a középiskolai évek alatt ismerhettem meg, majd tudhattam barátomnak. Egyikük az aranyos Marinette volt, aki az egész osztály lelkeként kreatívkodta végig az éveket hol a színi előadásokra készített jelmezekkel, hol a különböző dekorációkkal, hol pedig a nézeteltérések rendezésekor csillogtatta meg ötletekben gazdag tudását. Nem egyszer elgondolkoztam már azon, hogy ha nem lett volna Katica, lehetett volna e köztünk valami, hisz Nino is mindig utalt rá, hogy bulis lenne dupla randikra járni. De mivel szerelmem, és az említett osztálytárs eléggé hasonlítottak egymásra, inkább elvetettem a dolgot. Féltem, csak Katicát látnám benne, és nem akartam átverni szegény lányt, hogy hiú reményeket keltve benne végül dobnom kelljen, és úgy toljuk végig a suli hátrelévő részét. Kínos lett volna.

Most mégis itt vagyok, és egy szintén hozzá hasonló lányon agyalok. Hasonló magasság, hasonlóan rövid, sötét haj, kedves, bár karakteres kisugárzás. Vívópartnerem és egyben Apám befektetésekbeli társának lánya ugyanis nem rég ismét közölte velem, hogy ideje célpontot változtatnom, hisz még mindig nem mutattam fel barátnőt. Sőt, azt is tudtomra adta, hogy lehetőleg ő legyen az, mert ha így megy tovább elhiszi, amit a sajtó pletykál. Ugyanis mivel nem volt nyilvános viszonyom, egyre többször hoztak hírbe, hogy titkos kapcsolatom azért fedi homály a nagyközönség előtt, mert egy velem azonos neművel vagyok együtt. Na persze, mintha lett volna egyáltalán bármiféle titkos kapcsolatom...