Reflections

Zoé - sétáltatás

Ezennel kezdetét veszi a 2021-es MLB week, amit a hagyományok szerint minden évben megrendezünk.
Hálásan köszönjük, hogy üzenőfalainkon velünk játszottatok (bár még egy szereplőt és egy címet még várunk tőletek, hogy teljes lehessen a szett - hajrá, hajrá!), valamint vártatok arra, hogy végre nekifogjunk a sztorik megírásának.
Türelmeteket HitoriHanabi-val együtt nagyon köszönjük, hiszen tudjuk, jól elhúztuk a dolgot. De remélem, örültetek a nemrégiben lefutott, MeaCaptain által megálmodott MLB Kink Weeknek, amit hárman is toltak nektek.

Na de lássuk az első fecskét, melyhez a címet és a szereplőt is az olvadozásra okot adó kommentjeivel örvendeztető MiyaouArt -tól kaptuk. Elsőre észre sem vettük, hogy mindkét helyen leadta rendelését, de utat adtunk a kérésnek, lássuk hát melyikünknél kit/mit sétáltat a döngicsélő szőke.

***

Meglepődve szemezgetett a félmaréknyinak is csak jóindulattal mondható tálkában elhelyezkedő valamivel, melyet az imént tettek le elé. Nézegette, vizsgálgatta, próbált visszaemlékezni, mit is mondott ez előtt csupán alig egy perccel az a felettébb furán mosolygós pincér, aki szervírozta a nem is kért ételt. Párizsban egyébként is mindenkit furcsának tartott. Jobb volt erre gondolnia, mint arra, hogy ő maga az igazi amerikai UFO a sok normális, ízig-vérig európai ember között, bár a felszolgáló még a mindig udvarias franciák között is valahogy túl rámenősnek hatott.

Zoé Lee ugyanis életében először vette rá magát, hogy a Grand Paris zárt ajtajai közül, azon belül is a személyzeti konyha eldugott sarkából kimerészkedjen és egy helyi kisvendéglő kerthelyiségében fogyassza el szombati ebédjét. Jó néhány szabad órája volt még, mielőtt az egyik állandó hotellakó, Mrs. Bleuvert macskáját vitte volna sétáltatni. Másfél éve még álmában sem gondolta volna, hogy némi önerővel megkeresett zsebpénzért vörös pórázon fog egy elhízott szőröst sétáltatni, azt pedig pláne nem, hogy mindezt Párizsban teszi majd. Persze nem csak ez volt az oka annak, hogy erre vetemedett. Egyrészt sajnálta azt a szerencsétlen jószágot, hogy egész nap csak eszik és fekszik, aztán majd egy infarktus elviszi, másrészt örült, hogy addig is talál indokot arra, hogy Chloe ne tudja őt ugráltatni. New Yorkban anyja az asszisztense által megírt listát nyomta az orra alá, mondván, bármennyire is eltér ettől, az befolyásolja az ő hírnevét, nem hozhat rá szégyent. Igyekezett a lehető legjobban viselkedni, próbált mintagyermek lenni. Semmi drog, dohányzás, késő éjjelekig italozás a Central Parkban, sőt, még egy nyamvadt füves cigibe se szívott bele egész életében, mondván, a jó gyerekek nem csinálnak ilyet. Persze ennek ára is volt, hiszen a legtöbb osztálytársa kirekesztette őt. Ő volt a fura csodabogár, aki mindenhez nyuszi, holott csak jól akart viselkedni. Meg volt kötve a keze, pedig ha akarta volna, el tudja szakítani a láncait. De valahogy annyira mélyen gyökerezett benne a megfelelési kényszer, hogy inkább csak mint egy enyhe szellő, libbentette meg pórázát, a helyett, hogy sokszor inkább eltépnie kellett volna. Most pedig alig, hogy a városba ért, máris ismét csattant torka körül a nyakörv, melynek végét jelenleg anyja helyett testvére tartotta a kezében. Mindig igyekezett távolabb húzódni Chloétól, így például amíg a tősgyökeres szőkeség a hotel éttermében fogyasztotta kaviárját, addig ő a személyzet között húzta meg magát, hogy a konyhán talált hétköznapibb alapanyagokból magának készítsen valami ehetőt. Ma viszont úgy döntött, ideje kibújni a csigaházából és nagylánynak lennie.

Elindult hát, hogy kicsit bejárja a várost, közben pedig meglátta az apró kerthelyiséggel rendelkező vendéglőt. Kényelmesnek tűnő, vastag párnákkal ellátott fonott székek, csak pár, átlagos öltözetű vendég, néhány zöld növény és kellemesen halk zene. Megállt hát a kis fa léces, derékig érő kerítés szélénél lévő tábla tövében, mely fehér alapon világos fűzöld francia és angol szavakkal is hirdette, hogy amennyiben itt kíván fogyasztani, kéretik megvárni az egyik alkalmazottat.