Reversed Clock

5. Semmi?

Gondolatban már felkészülök a szemem bizsergésére, hogy azonnal vissza is tudjam fogni, ahogy kezet fogok a művész úrral. Azonban legnagyobb meglepetésemre nem érzek semmit. Szó szerint semmit. Még csak egy apró bizsergést se, még csak az ingert se, hogy sírjak. Semmit.

~ Oh, ritka pillanatok egyike, hogy ez az első élete? ~ Hallom meg Cornelius hangját, de valahogy olyan érzésem van, hogy nem ez a helyzet.

~ Reméljük, hogy tényleg ez az első élete és nem megint valami baj van velem! ~ Válaszolom magamnak.

- Üdvözletem uram! Gratulálok az előadáshoz, igazán... - Itt hatás szünetet tartok. - Megkapó volt a játéka! - Fejezem be, amivel elérem, hogy a férfi szélesebben kezdjen el mosolyogni.

- Köszönöm, kicsit aggódtam, hogy a közönség nem fogja jó néven venni a változtatást, de be kell vallaniuk, hogy nagyot ütött. - Engedi el a kezemet, de a tekintetünk még mindig egymáson van.

- Mari! Peti! Hát te is eljöttél?! Olyan régen láttalak Petike! - Jelenik meg Mari nagybátyja.

- Laci bácsi! - Ugrik a férfi nyakába a lány, pont úgy, mint mikor kilenc évesek voltunk.

- Üdvözletem Laci bácsi! - Mosolygom a férfira. - Gratulálok az előadáshoz. - Folytatom, de az idős úr csak fintorogni kezd.

- Igen, igen nagyon jó volt. - Bólogat.

- László mi a baj? - Húzza fel a szemöldökét a színész mellettem, Laci bácsi körbe pislog, majd fúj egyet.

- Ezt ne itt! Kövessetek! - Vezet be minket az irodájába, ahol úgy rogy le a székébe, mint akiben összetört egy világ. - Oda az őszi szezon! - Pillant fel az asztaláról, majd ősz hajába túr. - Ákos itt hagy minket! - Mondja végül meglepő lassúsággal.

- De ő játszotta volna a főszerepet! Hogy csináljuk meg így a musicalt? - Tágulnak ki Tárnoki úr szemei.

- Ha nem találok helyette valakit nem nagyon tudjuk megoldani. - Rázza meg a fejét a színház igazgató.

- Laci bácsi? Ez az a musical lesz? - Teszi fel Mari a kérdést.

~ Nem szeretem ezt a tekintetet! Mari kitalált valamit! ~ Mordul fel Ivan.

~ Valamit ami nekem nagyon nem fog tetszeni! ~ Helyesel Eduard.

- Persze, hogy az! Hát melyik lenne? - Emeli ég felé a kezeit a bácsi, mire barátom arcára széles vigyor szalad.

~ Határozottan hátborzongató és rossz előjel ez a mosoly! ~ Száll be az aggódásba Cornelius is.

- Meg van a helyettesed Laci bácsi! - Itt a lány hátba ver. - Peti kívülről tudja az egészet!

- Mit tudok kívülről? - Nézek gyanakvón a lányra, de helyette Laci bácsi szólal meg és mond el egy rövidebb dalrészletet az István, a király című műből, majd várakozó tekintettel rám néz. Én végül egy nagy sóhaj után folytatom a szöveget, egyetlen egyszer sem megbotolva. Mire végzek már Laci bácsi szemei is izgalomtól szikráznak.

- Te László! Ő lesz István! Ha nem ő lesz, nem játszom el Koppányt! - Mutat rám Tárnoki, én pedig hitetlenül pislogok rá.

- Megmenekültünk! - Lelkendezik Mari nagybátyja.

- Tudsz énekelni? - Néz rám kérdőn Tárnoki. Nemmel akarok válaszolni, de Eduard kitörik belőlem és azonnal helyesel, hogy persze.

~ Bocsika! A kalóz énem maradéka! ~ Szinte érzem az idétlen vigyort a hangjában.