Reversed Clock

20. Est Pendragonban

Egy egészen kicsit meglepődöm, mikor Pendragon úr egy szobába tesz Márkkal, de Eduard azonnal meg is adja az okát, elmondása szerint ezek ilyen összenyíló szobák, egy kicsi nagyon szegényes a szolgálónak és egy díszes az úrnak. Persze azt már Mr. Pendragonnak nem kell tudni, hogy mi osztozni fogunk a szebb szobán. Az első esténk így tényleg nyugodtan is telt el. Másnap pedig reggeli után kérünk egy kastélytúrát Pendragon úrtól, amit készségesen meg is ad nekünk.

- Szóval, tudja miért akarják magát megölni? - Kérdezem a kastély urától az ebéd közben.

- Valószínűleg ugyanazért, amiért Christiant is idehívtam. - Mondja nyugodtan.

- Gondolom azt nem akarja velünk megosztani, hogy mi is ez pontosan. - Mosolyodom el halványan.

- Köszönöm a diszkréciójukat. A vacsora vendégeink pár órán belül elkezdenek megjönni. Arra kérném önöket, hogy az estély alatt védjenek meg az esetleges támadásoktól. - Mi Márkkal csak biccentünk egyet. - Oh, és ha nem lenne nagy kérés valami illőbb öltözetet húzzanak. Ha érti, hogy értem.

- Nyugodjon meg Lordom, világosabban nem is fogalmazhatott volna. Akkor mi vissza is vonulunk a vacsoráig. - Állok fel, párom pedig követi a példám. - Lordom! Christian! - Biccentek feléjük.

- Lord Pendragon! Herr Rosenkrautz! - Bólint Márk, mielőtt követne ki az ajtón, majd fel a szobánkba. - Nem tetszik nekem ez a bálos dolog. Valami bűzlik benne. - Fúj egy nagyot, én meg kiterülök az ágyon.

- Valószínűleg rózsakeresztes találkozót tart majd. Abból kiindulva, hogy Christian is itt van, meg én is. - Hunyom le a szemem.

- Mit számít, hogy te itt vagy-e? - Lép az ágyhoz.

- Este megtudod! - Mosolygom fel rá. - Na, te ledőlsz ide, vagy álldogálni akarsz? - Kérdezem, oldalra billentve a fejem. Természetesen nem kéreti magát, így szinte azonnal be is veti magát mellém az ágyba, én meg majdnem kiesek az ágyból ettől. - Óvatosan Alastorom! - Kuncogom felé fordulva és megölelve őt.

- Bocsánat, kapitány! - Nevet ő is, ahogy visszaölel és így töltjük el a délutánt egymás karjaiban. Mikor közeledik a vacsora átöltözünk és teljesen kiöltözve állunk a tükör előtt. - Hiányzik a kalapod! - Fintorog Márk, én meg elnevetem magam, ahogy megigazítom az ingem ujját.

- A kabátom se vehetem fel. Tudod nem nézhetünk ki kalóznak. - Forgatom meg a szemem.

- Azért így is jól nézel ki! - Kacsint rám.

- Te se panaszkodhatsz! - Mosolygom rá, ahogy végignézek rajta. Most nagyon egyformák vagyunk. A fekete vászonnadrágban, fekete csizmában és elegáns fehér ingben. - Készen vagy? Figyelnünk kell, hogy senki se támadja meg Pendragont. - Igazítom meg a hajamat is.

- De régen voltam már testőr! - Húzza végig kezét az arcán. - Na, menjünk. - Lép az ajtóhoz, amit ki is nyit.

Én pedig kilépek rajta, mikor Márk utánam jön együtt megyünk le az ebédlőbe, ahol már ott van Pendragon úr és Christian is. Mi az ablak mellé állunk és várjuk, hogy jöjjenek a vendégek, akik hamarosan el is kezdenek megérkezni. Alig egy óra múlva már mindenki a vacsoraasztalnál ül és miután végighallgatjuk a ház urának beszédét neki is látunk az evésnek. A vacsora után a lord bejelentette, hogy a találkozó két óra múlva folytatódik a kriptában, addig pedig mindenki pihenjen, iszogasson, beszélgessen, táncoljon.

Mi Márkkal ketté váltunk, hogy a szoba két feléről figyeljük a vendégeket. Keresem a gyanús alakokat, de csak egy páros látok, akik furcsán viselkednek. A ház urának unokatestvérét és annak a lányát, akik gyanúsan sutyorognak. Azonban, amíg nem mozdulnak gyanúsan a lord felé, addig nem szólok hozzájuk. Ebben azonban pont ők akadályoznak meg, mikor mellém lépnek.

- Jó estét uram! Magát nem ismerem! Engedje meg, hogy bemutatkozzak! Sebastian Eden vagyok, ő pedig a lányom Camilla. - Mutatkozik be.

- Örvendek a találkozásnak. - Biccentek feléjük illedelmesen.

- Mondja csak, nem érdekli magát egy jó házassági ajánlat? Hallottam Owentől, hogy maga kifejezetten ügyes a fegyverekkel és tanult is. Nem gondolja, hogy csodás lehetőség lenne bekerülni a Pendragon családba? És tudja az én édes kislányom pont eladó sorban van. - Erre a lány szépen el is pirul, én pedig fejet hajtok.

- Sajnálom uram, de higgye el nem akar engem a rokonának. - Mosolyodom el.

- Egy okot mondjon, hogy miért ne akarnám! - Legyint egyet.

- Kettőt is tudok! - Húzom ki magam. - Először is. Engedje meg, hogy bemutatkozzak. Eduard Timewalker vagyok! A Timewalker kalózhajó kapitánya. - A férfi egy pillanatra meglepődik, de nem hatom meg nagyon.

- Áh! Egy kalóz is letelepedhet! Ne utasítson el egy ilyen lehetőséget. - Tárja ki a kezeit.

- A másik! A nagyobb ok pedig az, hogy azzal ellentétben, amit ön hisz uram. - Itt szélesen elvigyorodok. - Én nem favorizálom a hölgyek társaságát és a társam nem repesne az örömtől, ha elfogadnék egy ilyen ajánlatot. - A nemes előttem kínosan kuncogni kezd.

- Ez jó vicc volt kapitány úr. Már majdnem elhittem. Ha igaz is nincs itt a párja nem tudja meg. - Erre én kezdek el kuncogni.

- Honnan veszi uram? Hiszen ott áll a szoba másik felében és éppen a szemével próbálja magát megölni. Úgyhogy megyek is és lenyugtatom. További kellemes estét. Lord Eden! - Lépek el mellette és indulok meg Márk felé, aki amint mellé érek nekem is szegezi a kérdést, természetesen magyarul, hogy más ne értse.

- Mit akartak tőled azok a valakik?! - Még mindig szikrázó szemekkel néz a szoba másik felén álló párosra.

- Ők az én Arthur barátom ősei és Owen Pendragon rokonai is. Hogy mit akartak? - Ismétlem meg a kérdést. - Házassági ajánlatot adtak, de természetesen nem fogadtam el. Végül is hozzád tartozok. - Mondom mosolyogva, amivel elérem, hogy az ő morcos vonásai is megenyhüljenek.

- Nem engedtelek volna át neki. - Hajol hozzám, én meg kuncogni kezdek.

- Tudom, kedves, tudom. - Alig, hogy ezt befejezem Christian lép ide mellénk és elhív magával.

- Szóval, meg akartam kérdezni, hogy megmutatnád-e magadat? - Kérdezi és látom, hogy zavarban van, mert piszkálja a ruhája ujját.

- Legyen! Megmutatom magam nekik. - Látom, hogy felragyog az arca. - Oh, Christian, jut eszembe. Vigyázz Lord Edennel és a lányával.

- Mi a baj velük? - Pislog rám értetlenül.

- Nem vagyok benne biztos, de valami nincs velük rendben. Úgyhogy kérlek, légy óvatos. - Nézek komolyan a szemébe.

- Rendben. Megteszem neked. - Biccent egyet. - Akkor most megvárjuk, amíg mindenki lemegy a kriptába, aztán majd bemutatlak. - Erre most én bólintok egyet. - Aggódsz Eduard? - Kérdezi, gondolom rajta kapott, hogy pislogok kifelé a szoba felé.

- Csak kicsit, nem szívesen hagyom Mattyt egyedül egy olyan helyen, ahol egy gyilkos járkál. - Fújok egy nagyot.

- Ő már biztos lenn van a kriptában. Mivel téged elkaptalak, így Owen csak őt tudta elkapni. - A szoba lassan teljesen elcsendesedik és mi is elindulunk a kripta felé. - Készen állsz Eduard?

- Soha jobban! - Mondom komolyan, mire a férfi biccent és előttem belép a pincébe, amiből a felszűrődő hangok el is hallgatnak.

~ Menni fog ez! ~ Mondjuk mindannyian egyszerre, ahogy lehunyom a szemem, hogy felkészüljek a következő lépésemre.