Reversed Clock

24. Ősi Pendragonok

~ A gyűrűm nélkül valószínűleg egy kicsit nehezebb lesz irányítani őket, de nem lehetetlen! Próbáltam már így is, meg fogjuk tudni csinálni! ~ Mondja komolyan Philippos, miután elhelyeztem az arany kelyhet az idézőkör közepére, ügyelve, hogy a jelben ne tegyek kárt.

~ És amúgy arra van ötletem, hogy hol lehet a gyűrűm? Nem lenne rossz, ha vissza tudnám szerezni. ~ Magyarázza elgondolkodva Eduard.

~ Tudjátok, el fog tartani egy darabig, hogy megszokjam, hogy mind énben beszélünk. Úgyhogy legyetek velem elnézőek addig. ~ Morgolódik az első énem, de tudom, hogy annyira nem gondolja komolyan. ~ Na, de szóval visszatérve a kérdésre valószínűleg a sírunkban van, aminek meg Delphoiban kell lennie, mivel ott haltunk meg. Talán majd elmehetnénk érte, ahogy Eduard is ajánlotta, ha lezártuk ezt a dolgot itt a rózsakeresztesekkel. ~ Ajánlja fel Philippos.

~ De majd csak az én időmben, akkor a legkönnyebb elmenni oda, innen nem próbálkozom meg oda eljutni. Túl veszélyes, az én időmben otthonról két óra alatt meg van repülővel. Miután megérkeztünk Delphibe Cornelius visszavihet minket az ő idejébe, akkor meg tudjuk szerezni. Akkoriban még többen jártak arra és nem volt még védett terület. ~ Gondolkodom el a terven, amibe a többi énem azonnal bele is egyezik, minden különösebb ellenkezés nélkül, pont mikor Márk belép megint a szobába a nemesekkel együtt, akik eléggé elveszettnek néznek ki.

- Nagymester! Mi volt ez itt az előbb? - Kérdezi Owen, hangjában tisztán kivehető az aggodalom, az értetlenség és a kétely, én meg olyan nyugodt hangon válaszolok neki, ahogy csak tudok.

- A kis kísérleted nem volt éppen stabil és pár lelket áthozott a túlvilágról, az akaratod ellenére. Szerencsétek, hogy itt voltam és így, hogy magamba engedtem őket le tudtam győzni a lelkeket. - Nézek vádlón a férfire és látom, hogy a többiek is vádlón néznek rá, pedig biztos fogalmuk sincs miről van szó. De hát ez a köz morálja, mindenki azonnal valakire rá akarja kenni a problémát, hogy ő védve legyen.

~ Jól játszom az okkultistát! ~ Dícsér meg Ivan, és hangszínéből tudom, hogy komolyan is gondolja.

~ Nem nagyon kell játszani! Én alapítottam az egész mozgalmat! ~ Kuncogja Philippos, olyan büszkén, hogy azt még én is tisztán érzem, pedig ilyen nem szokott, annyira gyakran lenni.

- Akkor most már, hogy minden rendben van, akár be is mutathatod a kísérleted Owen. Mind kíváncsian várjuk mi lesz az eredménye a felfedezésednek. Mivel te találtad a rituálét, így tiéd a megtiszteltetés, hogy meg is csináld. Áldozd a véred a kísérlethez, hiszen ez a legnagyobb áldozat, nem igaz? - Intek fél kézzel a kupa felé halványan mosolyogva, főleg mikor a lord hatalmasat nyel, még biccentek egyet felé, majd Márkhoz lépek, olyan szorosan, hogy majdnem hozzá is érek. A Pendragon lord a kör közepére áll és a zsebéből éppen akkor kihúzott tőrrel megvágja a tenyerét, amiből lassan folyni kezd a vér, egyenesen a kupába, ami fel is fogja azt.

~ Ezt nem tudom leutánozni! ~ Mondom idegesen, mikor Philippos elkezdi mondani az igét, amivel el kellene indítanunk a meglepetést.

~ Akkor add át! Megcsinálom! ~ Válaszol komolyan, én pedig engedem neki, hogy vezessen. Elmémet elönti a varázslat szövege és szinte olyan, mintha az összes szó visszhangozna az egész fejemben. Aztán mikor Owen is elkezd kántálni a földből lángcsóvák csapnak fel, amik lassan alakot öltenek. A falakon látható faragott Pendragon ősök alakját.

- Mi történik? Ennek nem így kellene működnie! Ez nem lehetséges! - Pánikol a lord és hamarosan a többi nemes is követi a példáját. Az egyik árnyalak a még mindig a kör közepén álló Pendragon felé indul. Ekkor lépek előre és a cipőm talpával letörlök egy részt az idéző körből, mire az ősi szellemek mind füstölögve elpárolognak.

- Talán okosabb lenne, ha nem próbálkoznál többet ezzel a rituáléval Owen. - Rázom meg a fejem. Tekintetem találkozik Christiannal, aki falfehéren nézi a lordot. - Christian, zárd le a találkozót, ha lehet kérnem. Azt hiszem, ennyi izgalom mindannyiunknak elég volt egy napra. - Hunyom le a szemem, majd végig hallgatom a férfit, végül pedig mindenki nyugovóra tér. Vagyis majdnem mindenki én, Márk, lord Pendragon és Christian nem feküdtünk le, hanem a lord dolgozó szobájába gyűltünk.

- Nagymester, sikerült rájönniük, hogy ki akart engem megölni? - Látom a lord tekintetén, hogy nem nagyon tudja, hogyan kezeljen, így hogy tudja, hogy valamilyen szempontból felette állok, de nem könnyítem meg a dolgát, had gondolkodjon kicsit.

- Az egyetlen gyanúsítottam az unokatestvére uram. Viszont az is könnyen megeshet, hogy valaki rá akarja terelni a gyanút. Tehát ajánlom, hogy este zárt ajtók és ablakok mögött aludjon. - Válaszolok neki, ő biccent egyet, majd a némethez fordul.

- Christian, meg szeretnéd most csinálni a találkozóról a naplót? - Kérdezi, a férfi viszont megrázza a fejét.

- Azt hiszem, jobb lesz, ha én inkább alszom előtte egyet, mert valószínűleg sokkot kaptam a szellemektől. Úgyhogy jó éjszakát, uraim! - Biccent felénk és elhagyja a szobát.

- Legjobb lesz, ha mi is nyugovóra térünk most már. Maguk is biztosan fáradtak. - Áll fel a székéből a lord.

- Igen, szerintem is ez lesz a legjobb. - Biccentek egyet, majd elkísérjük a lordot a szobájához, onnan pedig a szobánkba távozunk Márkkal.

- Találkozó napló? - Szólal meg végül párom.

- Fogalmam sincs az mi, most hallottam róla először. - Rázom meg a fejem.

- Mit csináltál lenn a kriptában? - Kérdezi csillogó szemekkel, amik tudom, hogy Mathaioshoz tartoznak.

- Megidéztem az őseit. - Mosolyodok el.

- A gyűrűd nélkül? - Lepődik meg.

- Nem is tudom miért lep meg, hogy tudod, mikor tőled kaptam. - Kuncogom, mikor Philippos feleleveníti azt a bizonyos emléket. - Igen a gyűrű nélkül. Azért kellett Owen vére. - Biccentek egyet magamnak is. - Mellesleg legközelebb Delphoiba megyünk. - Kacsintok rá, ő pedig pislogni kezd rám.

- Minek? - Teszi fel a kérdést végül.

- Megszerzem a gyűrűm. - Kuncogok egyet, majd tekintetem megakad az ajkain. - Mit szólsz egy kis éjszakai játékhoz Márk? - Nyalom meg az ajkaim.

- Benne vagyok Petim! - Fogja meg az arcomat kedvesen. - Ha megszerezzük a gyűrűd, odaadhatom megint? - Kérdezi azzal a szívet melengettető mosolyával.

- Persze! Most viszont mást adj nekem! - Csapok le az ajkaira, hogy megint forró csókban érjen össze a szánk. A dolgok pedig innen már maguktól mennek, mint minden életünkben. Megint magam maradok, de nem zavar ez az érzés, csak én és Márk vagyunk így, csak mi ketten, se idő utazás, se lordok, se feladatok, se előző életek, csak ő és én. Egymás karjában, ahova minden életünkben annyira vágyunk, amiből sose kapunk eleget.