Reversed Clock

11. Pokolba veled

- Szégyellhetnéd magadat! Így mered azt mondani, hogy katona vagy?! - A sokktól csak pislogni tudok a mögöttem lévő katonát éppen törökül kioktató férfire, aki nem más, mint az én Tárnoki Márkom. Most nyoma sincs benne annak a már megszokott szelességnek és értelmetlenségnek, amitől olyan é...

~ Még csak gondolni se gondolsz erre! ~ Ráz fel Ivan és eléri, hogy végre magamhoz térjek.

- Ereszd el Péter, nem ér annyit ez a korcs, hogy bemocskold vele a kardodat. - Szól most hozzám megint magyarul, én meg nem tudok mást tenni, mint hogy megteszem, amit kér és ellépek a katonától. - Te pedig kurva nagy bajban vagy! - Fordul a török felé és kezdi el a saját nyelvén szidni. - Egy lebuktattál! - Kezd el számolni az ujján. - Szerinted minek vagyok magyar ruhában? Jelmezbálba megyek?! - A katona erre összébb húzza magát. - Kettő! Rimánkodsz itt, mint egy kétéves, ahelyett, hogy büszkén fogadnád a sorsod és szembe néznél a halállal! Végül pedig három, ami a legsúlyosabb! Elrontottad a tervem, amivel magamba akartam bolondítani a mögöttem éppen tátogó szexi katonát! - Itt a válla felett felém bök, én pedig érzem, hogy a fülem hegyéig elpirulok, akkor is, ha tudom, hogy a török valószínűleg nem értette a szexi szót.

- Csak azért maradsz életben, mert fontos, hogy ez a levél eljusson a többi basához. - Vesz elő a zsebéből egy levelet, amit a török kezébe nyom, majd kirántja a kardot az övéből és megvágja a katona karját, majd elfordul tőle. - Most pedig kotródj, mielőtt ez a jóképű fiatalember felocsúdik a sokkból. - Néz rám olyan tekintettel, amit még sose láttam az ő szemeiben, de már felismerek. A török katona azonnal felkel és hanyatt homlok menekülni kezd, én azonban már nem vele foglalkozom, hanem az előttem állóval.

- Ez mégis mi a rák volt?! - Kérdezem végül, mire elvigyorodik.

- Nem értem miről beszélsz? - Néz rám ártatlanul, amivel csak azt éri el, hogy felhúzza Ivant, aki szó szerint a testemet használva nyomja hozzá a férfit a legközelebbi falhoz és a ruhája nyakát fogva hajol az arcába.

- Ne játssz velem! Mi volt ez? - Kérdezi a számon keresztül.

- Nyugszik! Semmi baj! Csak elvégeztem a dolgomat! - Teszi kezét az enyémre, mire én elengedem őt. Ekkor elkezd a zsebében turkálni és előhúz egy kis jegyzettömböt. - Na nézzük! Azt mondja július... pampapam! Igen! Basszus lecsúsztam a jelentésről! - Mordul fel, majd az állára teszi a kezét. - Vagy még csak meg fogom csinálni? Valahogy mindig megoldom.

~ Mégis mi a csoda folyik itt? ~ Háborog a fejemben Ivan.

~ Halvány fogalmam sincs! Szerintem csak blöfföl! Végül is színész vagy mi! ~ Próbál magyarázkodni Eduard.

~ Nekem nem blöffnek tűnik, ahhoz túl jól játszik! Lehet, hogy olyan, mint én! ~ Lelkesedik Cornelius is.

~ Nyugszik római! Nem kell rögtön a lehetetlenre gondolni! ~ Torkolja le Ivan.

- Péter itt vagy? - A hangra nagyokat pislogok, főleg mikor meglátom Márk arcát és a kezét az én arcom előtt, amivel integet.

- Igen itt. - Mondom végül.

- Előbb nem úgy néztél ki! - Néz rám felhúzott szemöldökkel.

- Te csak ne szóljál be! - Mordulok fel, ahogy Ivan kiszól belőlem.

- Nem kell ennyire idegesnek lenni közlegény! - Kuncog, de persze Ivan azonnal a torkának akar ugrani, viszont Cornelius megelőzi, ahogy átveszi a hangom felett az irányítást.

- Nem kellene mindenen felkapnom a vizet, nyugodtan kezeljük a helyzetet.

- Miért hangzik úgy, mintha többen lennének benned Péter? - Kérdezi kíváncsi tekintettel, mire lehunyom a szemem.

- Mert többen vannak és most kifejezetten az idegeimre mennek! Nem szoktak ilyen rakoncátlanok lenni! Általában megbeszéljük a dolgokat. - Mondom nem is gondolkodva el azon, hogy talán ezt nem kellene neki elmondanom.

- Ez nálad így működik? Nekem szimplán olyan, mintha gondolkodnék. - Néz el oldalra.

- Mintha te olyan lennél, mint én! - Szól ki belőlem Ivan.

- Tudod Péter nagyon idegesítő, hogy hárman beszéltek énben! - Mondja fintorogva.

- Miért meg tudod különböztetni melyikünk melyik? - Emelem meg a szemöldökömet.

- Na, ez az a Péter, akit én ismerek! - Mutat rám vigyorogva.

- Gratulálok Einstein! - Forgatja meg a szemem Ivan.

- Illem! Mellesleg igen olyan vagyok, mint te! Legjobb tudomásom szerint legalábbis. - Vonja meg a vállát.

- Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna olyat, mint amilyen te vagy! - Mondom gyanúsan nézve rá, azt hittem, hogy ha valaha találkozom majd egy olyannal, mint én, akkor azonnal fel fogom ismerni, vagy legalább valamelyik életemben. Azt hittem fel fog tűnni, hogy van valaki, aki ugyanúgy nem változik, mint én.

- Mert nem is így néztem ki! - Fúj egy nagyot.

~ Ez magyarázza, miért nem ismertem fel sose! ~ Jegyzem meg magamban.

- Biztos vagy benne? - Kérdezek azért vissza, mire megforgatja a szemét.

- Fogalmam sincs te miért nézel ki mindig ugyanúgy! Bár jelentősen megkönnyíti, hogy felismerjelek. - Mosolyodik el szélesen.

- Nekem ehhez pia kell! - Fordulok el tőle, majd elindulok a vár felé.

- Van még egy flaska falernoim! - Mondja nyugodt hangon, mire elvigyorodok.

- Ez most ajánlat volt? - Kérdezem és érzem, hogy Cornelius kifejezetten örül ennek a fejleménynek. Már évtizedek óta nem ittam olyat és egyet kell vele értenem, hogy hiányzik az íze.

- Nem, ez kijelentés volt! Menjünk jelentsünk le Márkónak aztán igyunk, Ferdinánd meg tud várni a jelentésére! - Kuncog.

- Te is Habsburg kém? - Szól ki belőlem kíváncsian Eduard.

- Te is? - Kérdez vissza meglepetten. - Akkor hogy nem futottunk még ott össze? - Vakarja meg a nyakát.

- Három havonta tizedikén kell jelentenem. - Mondom most én.

- Akkor ezért, nekem négy havonta ötödikén. - Bólogat. - Na, de igyekezzünk mielőtt a törökök a levelem használva neki ugranak a vár leggyengébb pontjainak! - Kezd el dudorászni.

- Te mégis mit csináltál? - Állok meg egy helyben.

- Én semmit. - Nézi a körmeit.

- Ne mondd, hogy te teszel nekem mindig keresztbe?! - Kérem rajta számon, mire megvonja a vállát.

- Honnan tudjam? Nem szoktam nézni mit csinálsz, mikor megcsináltam egy ilyet. - Ahogy ezt kimondja az égre emelem a tekintetem.

- A picsába, akkor még ezt is rakhatom helyre! - Mondom, majd hirtelen felé fordulok. - Na várjunk, ha te is olyan vagy mint én, te miért nem mentél vissza azonnal? - Kérdezem.

- Nekem a levél volt a fix pontom! - Néz el a város felé.

- Most miattad viszont én maradhatok még! - Morgom, mikor hirtelen ordítás töri meg az ágyúk ropogását. - Ez nem a te törököd volt? - Kérdezem.

- Megeshet! Szerinted belehalt? - Néz rám unott arccal, mire én a várfalra nézek.

- Fenéket, ezek nem olyan pontosak, hogy megöljék. - Legyintek. - Hoppá azok ott janicsárok, most már tényleg jobb lesz spurizni! - Kapom el a csuklóját és rángatom magammal a várba.