Reversed Clock

7. A feszület

Laci bácsi hatalmas lelkesedéssel robbant be a terembe a főpróba végén, mivel az első felvonás dalainak elpróbálása után munkaügyben el kellett mennie, így Marira hagyta a felügyeletet. Szóval az igazgató berobbant a terembe, kezében egy igen csak kopottas kis rózsafüzérrel, arcán széles vigyorral.

- Márk, Peti, ide! A többiek nyomás a színfalak mögé aztán összekapni magunkat háromnegyed óra múlva kezdés! - Kiált fel, amivel eléri, hogy kíváncsian pislogjak rá, de végül Márkot követve lesétálok az emelvényről és odaállok Laci bácsi elé.

- Na, mit szeretne László? - Kérdezi Márk csípőre tett kézzel, mire az igazgató felemeli a rózsafüzért.

- A második felvonásban, ahol István és Koppány duettezik, ahol Peti egy keresztet tart, tudjátok ugye? - Kezd bele, mi pedig biccentünk. - Peti ezt fogod használni! - Rázza meg a felemelt rózsafüzért. - Most kaptam a múzeumtól múlt héten ásták ki a vár alól és azt mondták használhatjuk a premierre. - Vigyorog büszkén.

~ A fenébe! Amilyen az én mákom, tuti visszavisz a múltba! ~ Hallom meg Ivan hangját és egyet kell vele értenem.

~ Lehet jobb lenne gyorsan túl lenni rajta! ~ Ajánlja Cornelius, mire én megemelem a kezem, de Laci bácsi elrántja a keresztet.

- Nem nyúlka piszka Peti! Ott lesz az asztalkán, ahonnan fel kell venned, addig senki nem nyúl hozzá! Ha baja esik engem vesznek elő! - Néz ránk komolyan, majd elmosolyodik. - Na, iszkiri pihenni nektek is! Mari! - Kiáltja el magát. - Hova lett az a lány? - Indul el megkeresni az unokahúgát.

- Na ilyet még sose csinált! - Teszi egyik kezét az állára Márk. - Bogaras egy fazon! - Vonja meg a vállát. - Ha megkérlek segítesz valamiben? - Erre felé fordulok.

- Persze, mi kellene? - Mosolyodok el.

- Átvehetnénk még egyszer az utolsó dalt, mindig rosszul veszem a levegőt a refrénnél. - Morcizik be és még a fejét is elfordítja, mint egy kisgyerek.

~ Cuki! ~ Mondom magamban, mire egyszerre három hangtól kapok egy "Mi van?" ordítást. ~ Honnan tudjam csak jött! ~ Válaszolok morcosan, de arcom még mindig mosolyog.

- Menjünk hátra az öltöződbe és átnézhetjük! - Teszem kezem a vállára és biztatóan megszorongatom. Furcsa úgy hozzáérni valakihez, hogy nem bizsereg a szemem.

- Köszönöm Péter! - Mosolyog rám hálásan, majd megfogja a csuklómat és elrángat hátra az öltözőjébe. - Na itt is vagyunk! Bocsi a kupiért! - Vakarja meg a nyakát, én azonban csak kuncogom.

- Nagyobb itt a rend mint Mari szobájában! - Legyintek egyet, ahogy nekitámaszkodom a sminkasztalnak. - Akkor kezdhetjük vagy, még várjunk vele? - Kérdezem, tekintetem a férfin tartva, nem szeretek idegen helyen lenni, még a végén elkezd a táj visszamenni az időbe, ha bámulok ki a fejemből.

- Pillanat, hangulatba jövök! - Emeli fel a mutató ujját, mély levegőket vesz, majd elfintorodik. - Nem megy! Valahogy nem érzem át az ősmagyar szellemet. Pedig minden olyan, mint kellene neki. - Morogja, én pedig hangosan nevetni kezdek erre. - Most mi olyan vicces? - Csak megrázom a fejem, csodálom, hogy eddig bírta így. Amilyen érzéke van a múlt megelevenítéséhez nem csoda, ha nem bírja, hogy fedve van a mellkasa. Koppányon sose volt felső, elmondása szerint viszketett tőle.

- Csak hogy neked ez a történelem visszaadása ilyen jól megy és még nem próbáltad eljátszani Koppányt így! - Lépek oda hozzá és gondolkodás nélkül leveszem a jelmeze fölső részét.

- Ugye tudod, hogy ez kívülről most kurva furcsán nézhetett ki? - Kérdezi halvány pírrel az arcán, mire én észbe kapok és ijedt tekintettel nézek rajta végig és igyekszem nem hatalmasat nyelni.

- Még jó hogy nem látta senki! Most próbáld meg! - Lépek el tőle amilyen gyorsan csak lehet.

~ Azért egy picit tovább is bírhattam volna Cornelius! ~ Szidom meg a rómait, aki az előbb irányított.

~ Feltűnő lett volna, ha nem így reagálok a dologra! ~ Tromfol le, már majdnem visszaszólnék, mikor a szobát betölti Márk mély énekhangja. Arcomra mosoly szalad, az első hangok hallatán, majd rendezem a vonásaim és ahogy a darabban belépek, amikor kell. Mikor végzünk megint elmosolyodok, amit Márk viszonoz, majd mielőtt bármit is tudnék reagálni szorosan megölel.

- Köszönöm, így sokkal jobb! De most már nyomás és hódítsuk meg a színpadot. - Enged el és elindul kifelé. Én belepillantok a tükörbe, halvány pír van az arcomon, ami szépen lassan tünedezik.

- Menthetetlen ez a férfi! - Rázom meg a fejem, ahogy követem, hogy készenlétbe álljunk a színfalak mögé.

Az előadás percek múlva meg is kezdődik és most kifejezetten hálás vagyok, hogy Corneliusként tanítottak színt játszani közönség előtt, és hogy százados voltam Ivanként és ki tudok állni az emberek elé. Minden tökéletesen megy, nem is gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, de nagyon tetszik a dolog. Szinte észre se veszem a közönséget, amikor pedig Márk is feljön a színpadra tényleg el is vesznek és az egész csak olyan érzés, mint mikor két gyerek a kert végében játszik, varázslatos világokban kalandozva.

A szünetben hatalmas gratulációt kapunk Maritól és egy csak így továbbot Laci bácsitól. Aztán megkezdődik a második felvonás, minden a tervek és a próbák szerint megy, majd elérjük Koppány és István utolsó dalát. Előre félek, hogy a feszület visszaránt az időbe, de ez nem látszik rajtam, a közönségnek nem szabad észrevennie semmit. Ahogy a dal megkívánja összeveszünk Márkkal és egyszerre nyúlunk a központi szerepet betöltő feszület felé, miközben folyamatosan egymást nézzük.

Pontosan tudom mikor érek hozzá a kereszthez, mert elkezd bizseregni a szemem. A színek halványodni kezdenek, én azonban nem mozdulok, csak nézem magam előtt Márkot, akinek mintha valami megvillant volna a szemében, de lehet, hogy csak a saját szemem villanását láttam. Ekkor minden elfeketül, majd azonnal ki is tisztul.

~ Ágyúgolyó balról! ~ Ordítja Ivan, mire azonnal előrébb lépek, így viszont nekimegyek valakinek.

- Vigyázz! - Hallom meg az ismerős hangot és nagyokat pislogok, mikor meglátom magam előtt a gazdáját egy magyar katonának öltözve. - Öm... Péter mi a rák történt? - Néz rám kíváncsian, én pedig a tenyerembe temetem az arcom.

- Oh, hogy a püthia fojtaná a jósfüstbe! Mégis hogy a büdösbe jött velem még sose hoztam vissza senkit! - Morgom félig csípőre tett kézzel.

~ Lehet olyan lesz mint én! ~ Hallom meg Cornelius hangját.

- Na még csak az kéne, hogy tanítsam meg történelem járni! - Motyogom.

- Péter, itt egy csapat katona, akik eléggé furcsán néznek! - Böködi meg a vállamat Márk, mire leengedem a kezem az arcom elől.

- Mit bámulsz Márkó nem láttál még keresztényt? - Kérdezem a katonák vezetőjét, egy barna hajú férfit, aki csak pislog rám.

- Nem azt mondtad, hogy elmész jelenteni Ferdinándnak? - Kérdez vissza.

- Nem tartozok neked magyarázattal. - Mondom hidegen, mikor is egy puskagolyó repül el a fülem mellett. - Ahogy látom van jobb dolgod is, mint velem foglalkozni. Ostrom alatt vagytok! Nyomás vissza a helyetekre! Veled meg majd este beszélek! - Mutatok rá a várkapitányra, aki haptákba vágja magát, majd az embereivel elmegy.

- Péter ez akármi is volt nagyon menő volt, de most mégis mi a rákfene van? - Hallom meg Márk hangját, mire fújok egyet, ahogy felé fordulok.

- Időt utaztunk! - Mondom nemes egyszerűséggel.

- Azt akarod mondani? - Kezd bele, de nem fejezi be.

- Igen azt! - Biccentek. - Tárnoki Márk, üdvözöllek Szigetváron 1556 júliusában a török ostrom kellős közepén!