Esti Mesék

A Négy Lovas - D, a Halál

Mindenki hallott már az Apokalipszis négy lovasáról, akik az első négy pecsét feltörésével, vágtató lovaikon a Földre érkeznek, hogy megalapozzák annak végső pusztulását.Hódítás, fehér lován elsőként érkezett.Őt követte Háború, vörös paripáján. Nyomában Ínség jött, fekete hátasán. Utolsónak Halál érkezett fakó gebéjén.Így szólnak róluk a mítoszok, de kik ők? Hatalommal felruházott emberek? A Végítélet angyalai? Vagy csupán arctalan alakok, akikkel meg kívánták magyarázni egyesek, a csapásokat, amik az emberiséget érték? De, ha valóságosak, akkor vajon dolguk végeztével elhagyták a Földet? Vagy még mindig itt vannak és várják, hogy feltörjön a hetedik pecsét is és befejezzék, amit elkezdtek? Gonoszak, vagy csupán teszik a dolgukat?

Thea a gépét szorongatva, behúzott nyakkal, enyhén meggörnyedve menekült a fal mellett. Nem ő volt az egyetlen, mindenki a városban igyekezett biztos menedéket találni. A lázadó fegyveres erők most csaptak össze a katonasággal és heves tűzharc alakult ki.

Tudta sokat kockáztat, amikor az országba jött, de erre tette fel az életét, hogy megmutassa az embereknek mennyi gonoszság, kín, nyomor van a világban, amiről sokan még csak nem is tudnak. Mindezt fényképek segítségével.

És mindezt miért csinálta? Fel akarta nyitni az emberek szemét, hogy lássák nem csak ők vannak. Hátha megváltoznak, jobbak lesznek, megértőbbek általa, legalább néhányan. Tudta, hiú ábránd mégis újra és újra megtette. A képeit pedig mindig jó áron tudta eladni, mert mindig sikerült a sűrűjébe kerülni.

Befordult egy mellékutcába és néhány szemetes zacskó mögé leguggolt, bízva abban, még ha be is néz ide valaki, nem fogja meglátni. Sokszor került már necces helyzetbe, de ennyire elkeserítőbe és életveszélyesbe még soha.

− Meghalni jött ide? − tudakolta egy mély férfihang, mire ijedten összerezzent.

Elkerekedett szemekkel, halálra váltan fordult hátra, ahol egy katonai ruhát viselő alak térdelt és épp ellenőrizte a fegyvereit. Golyóálló mellényén viselt néhány pót tárat, talán az egyik tépőzáras zseb épp némi C4-et rejtett. A derekára sokzsebes övet csatolt, amiben még ki tudja mi lapult, lehet néhány gránát. Az egyik combjára marokfegyvert, a másikra kést látott szíjazva, és egy kisebbnek a nyele a bakancsból is kikandikált. Aztán a fekete szempár rászegeződött.

− Nos? − nézett rá nyomatékosan.

− Nem − nyögte ki ijedten.

− Akkor minek? − faggatta tovább a férfi.

Theanak nyelnie kellett, a férfi veszélyesnek tűnt és be kellett ismernie vonzónak is. Markáns, férfias vonásait borosta fedte, a haja pedig alig egy-két millisre borotvált. Széles vállak, erős mellkas és karok, a határozottság és magabiztosság csak úgy sütött róla.

− Képeket csinálni − kapott észbe és válaszolt.

− Képeket? − vágott a férfi szkeptikus arcot.

− Thea Morrison vagyok − mutatkozott be, hátha mond valamit a neve, de semmi reakció.

− D − viszonozta röviden a férfi, majd megtámasztotta a könyökét a térdén és a fegyver felett az utcát pásztázta.

− Mármint a neve? − kérdezett rá néhány pillanattal később.

− Igen.

− Értem − hagyta rá.

Úgy gondolta biztos valami fedőnév. Zsoldos lehet ez a katona, esetleg titkos alakulat tagja. Akkor lehetnek társai is, akik itt lapulnak, de vajon kinek az oldalán állnak? Kinek a megbízásából vannak itt?