Varázs

4. fejezet

„12. Mindig tudja, mivel vidíthat fel."

Ada nyugtalanul forgolódik az ágyában, képtelen elaludni. A gondolatai üveggolyóként gurulnak, ütköznek benne, amitől kész csatatérnek érzi a fejét. Ezernyi kép kínozza, hogy miként is szúrhatja el a holnapi napot – leejtett poharak, összekevert rendelések, rosszul megválasztott szavak és elégedetlen vendégek dühös tekintete kísérti.

Reggel kezd a Bolond lyukban. Nem kellene aggódnia, hiszen csinálta már, ráadásul a hétfő délelőtt nem is zsúfolt időszak – Olivér szerint még akkor sem, ha épp őszi szünet van az iskolákban –, Ada idegei mégis rojtos cafatokban lógnak. Annyira szeretne megfelelni, magának, a bátyjának, sőt, még Lukácsnak is be akarja bizonyítani, hogy jól boldogul a pult mögött. Ada úgy érzi, szüksége van erre, szeretné magát újra hasznosnak érezni, elege van abból, hogy csak lóg a levegőben.

Délután kiugrott a szüleihez, itt volt az ideje, hogy nekik is elmondja, mi történt, és nem akarta telefonon keresztül elmesélni, meg persze egyébként is nagyon hiányoztak már neki. Mindketten támogatták és biztatták, sőt, az anyukája úgy vélte, abszolút neki való lesz a munka, amit nagyon fog élvezni. Olivér szerint pedig felesleges aggódnia, vele lesz párban holnap, és mindent újra megmutat és elmagyaráz, amit tudnia kell. Még azt is kijelentette, hogy ha első nap csak bénázni fog, nem történik tragédia, hiszen mindenkinek kell idő, míg belejön.

Ahogy álmatlanul peregnek a percek, Ada mégis egyre nyugtalanabb, pedig most lenne csak szüksége igazán az alvásra. Ha holnap fáradt lesz, nagyobb az esélye, hogy hibázik.

Morcosan lerúgja magáról a takarót, elgyötört nyögéssel felül, és a falnak veti a hátát. Tegnap még jól aludt, megnyugtatta, hogy újra a szobájában lehet, hogy a gyerekkora emlékei puha takaróként ölelik körbe.

A szobája mit sem változott kamaszkora óta, ugyanaz a hatalmas tükrös szekrény az ajtóval szemben, mellette az íróasztala, aztán pedig könyvespolcok egészen a falig. Az ágy még mindig a sarokban van, a végében pedig ugyanaz a tengerészláda, amit gyerekkorában a papája vett neki az ócskapiacon.

Ada régen szerette azt játszani, hogy kalóz, és a láda őrzi a mesés kincseket. Az apukája mindig minden hóbortjában benne volt, folyton arra biztatta, hogy használja a fantáziáját – csodásan izgalmas kalandokat éltek át együtt.

Most azonban semmilyen emlékből nem tud erőt meríteni, a gondolatai csakis a holnap reggel körül forognak. Bár nem a legjobb ötlet az éjszaka kellős közepén teát inni, mert akkor reggel majd azért ébred fel az ébresztő előtt, mert pisilnie kell, de jelenleg bármi jobb, mint tovább kergetni az álmot, ami folyton megszökik előle.

Úgy, ahogy van, bugyiban és egy bő, majdnem térdig érő lila pólóban kibotorkál a konyhába. Nagyon óvatosan és halkan mozog, véletlenül se szeretné megint felébreszteni Lukácsot.

Szombat óta nem beszéltek egymással, aznap éjszaka Ada kidőlt, mielőtt odalent bezártak volna, vasárnaponként pedig Lukács már kora reggel mindig eltűnik és csak este ér haza. Még Olivér se tudja, hová szokott menni, bár mikor Ada rákérdezett, hozzátette, hogy biztosan nem csajozik, mert Lukácsnak a legtöbb kapcsolata csupán egy-egy éjszakára terjed ki. Ada még most se érti, hogy ettől miért szorult össze a mellkasa. Semmi köze Lukács magánéletéhez, és nem is akarja, hogy ez megváltozzon.

Amint elkészül a teával, átmegy a nappaliba. Nem kapcsol lámpát, az udvarról beszűrődik annyi derengős, bágyadt fény, hogy kivegye a bútorok körvonalait, így nem megy neki semminek, míg elér a kanapéig.