Varázs

12. fejezet

„5. Ne legyenek titkaink egymás előtt."

Lukács kilép a fürdőből, és Ada szobája felé indul. Olivér még nem jött fel, szóval ha benéz a nappaliba, egyértelmű lesz számára, hogy Adával alszik, de mivel egyébként is együtt töltik az éjszakák javát, Lukács nevetségesnek érezné, ha most a kanapén aludna.

Ada rábeszélte Hannát, hogy ne menjen ma vissza a kollégiumba, Lukács pedig átengedte neki a szobáját. Nem akarta, hogy Hanna esetleg kényelmetlenül érezze magát a nappaliban, ő pedig egyébként is szívesebben alszik Adával.

Halkan kopog Ada ajtaján, majd miután a lány kiszól, belép a szobába. Ada betakarózva, hátát a falnak vetve, könyvvel a kezében néz fel rá. A sógunt múlt héten befejezte, odavolt érte, ami Lukácsnak szokatlan módon jólesett. Élvezte Adával kivesézni a történetet, örömmel töltötte el a lány lelkesedése. Ada most Fekete István egyik novelláskötetét olvassa, szintén az ő polcáról, szintén az ő ajánlására.

– Ugye nem bánod, ha veled alszom? – kérdi Lukács, miután bezárja az ajtót.

– Mikor bántam? – mosolyodik el Ada, de rögtön el is komolyodik. – Hogy van Hanna?

– Már jobban – ül le Lukács az ágyra. – Köszönöm, hogy...

– Ugyan, nem tesz semmit.

Lukács gyengéden megsimogatja Ada arcát. Fogalma sincs, mihez kezdett volna ma nélküle – nyilván felhívta volna valamelyik húgát, de hát egyikük se tudott volna varázsütésre itt teremni. Lukács még most sem tudja, mi történt pontosan, ugyan megkérdezte Adát, de Ada szemrebbenés nélkül közölte vele, hogy nem fogja elárulni Hanna bizalmát. Lukács nem rajongott a válaszért, de tiszteli érte Adát.

– Kedvel téged – jegyzi meg Lukács.

Bár ez nem olyan meglepő, Adát nehéz nem kedvelni – ő már csak tudja, hiszen megpróbálta.

– Én is kedvelem őt, nagyon édes lány.

Lukács mellkasát büszkeség feszíti. Örül, hogy Ada és Hanna olyan gyorsan egymásra találtak – mikor Hanna összeszedte magát és lejöttek a Bolond lyukba, látta Hannán, hogy jól érzi magát Adával. Hogy miről beszélgettek az egyik kanapén kucorogva órákon keresztül, azt elképzelni sem tudja, de a nap végére Hanna már nemcsak mosolygott, hanem nevetett is, és Lukács ezért nagyon hálás Adának.

Lukács Adához hajol, és gyengéden megcsókolja. Nem engedi, hogy elharapózzon bennük a szenvedély, amint felgyorsul a szívverése, elhúzódik. Ada tekintete kába a vágytól, Lukács önuralma pedig egy hajszálon függ. Kapkodva feláll, hogy legalább annyival is távolabb legyen Adától.

Levetkőzik, csak a bokszert hagyja magán, aztán bebújik a takaró alá. Ada félreteszi a könyvet, lekapcsolja a falra szerelt olvasólámpát, és a vállára hajtja a fejét, a tenyerét pedig a mellkasára fekteti.

Már hajnal egy is elmúlt, fáradtnak kellene lennie, Lukács mégis éber. Élénken érzi maga mellett Ada testét, mintha sisteregne a bőre ott, ahol egymáshoz érnek. A csend beburkolja őket, a lakás néma, és kintről sem hallatszik be semmilyen zaj.

Lukács szórakozottan simogatja Ada hátát, és igyekszik elterelni a gondolatait arról, hogy mi mindent csinálna most szívesen a lánnyal. Hosszú percek telnek el, mire a lélegzetvételeiből lassan kikopik a vágy. A szeme addigra már hozzászokik a sötétséghez, ki tudja venni a bútorok körvonalait.

– Rendben lesz Hanna, ugye? – szólal meg halkan Lukács.

– Igen, inkább csak dühös, mint sebzett. Nem kell miatta aggódnod.