Varázs

14. fejezet

„8. Ugyanúgy szeresse a túrórudis zsemlét, mint én."

Tizenhárom évvel később

– Apuci, de kérlek, csak egyetlen aprócska falatot! – mászik mellé Lina, és elé tartja a tányért, még egy kicsit billegteti is, mintha ugyan a túrórudis zsemle ellenállhatatlan finomság lenne. Pont olyan szemtelen játékossággal néz rá, ahogyan Ada is szokott. Tagadhatatlan, hogy a kislányuk nemcsak a külsejét, a természetét is Adától örökölte. Lehetetlen neki nemet mondani, és ugyanúgy megbűvöli őt, ahogyan Ada.

Lukács összevont szemöldökkel mered a zsemlére.

– Csak egy incurka-pincurka falatot, na, lécci! – toldja meg Hédi tündéri mosollyal, és olyan édes ártatlansággal pislog fel rá, hogy Lukács már tudja, óriási pácban van. Hédi olyan, mint ő, csendes és visszahúzódó, de ettől még nem kevésbé nehéz neki nemet mondani.

Lukács nagyot sóhajt. Tizenhárom éve él együtt Adával, és ez alatt a tizenhárom év alatt egészen idáig sikerült elkerülnie, hogy megkóstolja ezt a nyavalyás édességet. De a lányaik az utóbbi időben rákaptak, és bár Lukács eddig minden kísérletüket sikeresen hárította, valószínűleg eddig tartott ki a szerencséje.

Pedig igazából régóta kíváncsi rá, milyen lehet a túrórudis zsemle, csak épp sose volt bátorsága megkóstolni, mert az a lista legalább olyan fontos neki, ha nem fontosabb, mint Adának. Nem számít, igazi volt-e a varázslat, a lista hozta össze őket, és Lukács mindig szerette, hogy Ada végül nem akarta kideríteni ezt az utolsó pontot – mert még ha esetleg abszurd gondolat is, szeretne tökéletes lenni Adának.

De hát végül is nem a listán múlik az életük, nem az határozza meg őket. Mit árthat, ha a lányai kedvéért mégis kideríti, hogy szeretheti-e a túrórudis zsemlét?

– Hidd el, nagyon finom – biztatja Lina.

– Igen, tuti szeretni fogod – győzködi Hédi is.

Lukács a kezébe veszi a zsemlét. Hát legyen.

A lányok ujjongása közepette beleharap a zsemlébe, ügyelve rá, hogy túrórudi is jusson a falatba, különben csalás lenne. Szinte már félve kezd rágni, de ahogy szétomlanak a nyelvén az ízek, ahogy az édes a leheletnyit sóssal keveredik, ahogy a kettő mégis különös, furcsa összhangot alkotva betölti a száját, megkönnyebbül.

– Ez... nem is olyan rossz – jelenti ki, ahogy lenyeli a falatot.

– Tudtam, tudtam! – tapsol Lina.

Lukács még egyet harap, és miközben jóízűen rág, észreveszi Adát a nappali ajtajában.

A szíve nagyot dobban, mint mindig, ha megpillantja őt. Mélyzöld ruha van rajta, a haja elegáns kontyban. Az évek semmit nem változtattak rajta, Lukács szemében nem. Számára Ada a tökéletesség.

Megakad benne a levegő, ahogy egymásra talál a tekintetük.

Újra és újra villámcsapás, ahogy Ada mondaná. Lukács soha nem tiltakozik. Ada tényleg villámcsapásként robbant be az életébe, felforgatott benne mindent, és megmutatta, milyen az igazi boldogság. Hogy mit jelent szeretni.

– Mégiscsak tökéletes vagy – jegyzi meg Ada bujkáló mosollyal, és leül Lukács mellé a kanapéra. Nincs sok idejük, mindjárt megérkeznek Bogiék, hogy vigyázzanak a lányokra, míg ők Lukács diákjainak a koncertjére mennek.

A férje tökéletesen fest öltönyben, és Ada mérhetetlen büszkeséget érez. Lukács fantasztikus tanár, imádják a diákjai. Fantasztikus apa is, pont olyan, amilyennek Ada képzelte akkor régen, amikor rájött, hogy szerelmes.

És csodálatosabb férj, mint amilyenről valaha is álmodott. Ada minden pillanatban boldog, amiért együtt lehetnek.

Lukács elvigyorodik, és ahogy rápillant, Ada látja a tekintetében ugyanazt a szerelmet, amit ő is érez. Néha úgy érzi, hogy már nem szeretheti jobban Lukácsot, mint amennyire szereti, de elég, ha így néz rá, és mindig rájön, hogy szeretni mindig lehet még jobban.

– Kétlem, hogy ezt más is így gondolná – dörmögi Lukács.

– Talán másnak is tökéletes akarsz lenni? – méltatlankodik játékosan Ada.

– Eszemben sincs – somolyog Lukács, és hozzá hajolva puszit nyom a szájára.

– Nekem is tökéletes vagy, apa – szól közbe Lina.

– Nekem meg még tökéletesebb – kontráz rá Hédi.

– Nem lehet valami még tökéletesebb, valami vagy tökéletes vagy nem, és én mondtam előbb – köti ki Lina.

Ada Lukáccsal egyszerre nevet fel. Lukács megragadja és az ölébe húzza a lányokat, majd finoman megcsiklandozza mindkettejük oldalát.

– Tökéletes, mi? Akkor is így gondoljátok, amikor aludni küldelek titeket?

Hédi és Lina csak huncut, vidám nevetéssel válaszol.

Ada mérhetetlen szeretettel a szívében figyeli a kislányait és a férjét – soha nem volt még annyira biztos benne, hogy varázslat tényleg létezik, mint ebben a pillanatban. Úgy hívják, család, és úgy is, hogy szeretet. A legnagyobb varázslat pedig a szerelem.

______

Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltatok, olvastatok, írtatok, sokat jelent nekem. <3