Varázs

5. fejezet

„4. Legyen romantikus (legalább néha)."

– A pókhálókkal kezdünk, tegnap egész este ezeket csináltam, jók lettek? – emel meg Ada egy ezüstös zsinegből gondosan csomózott pókhálót.

– Aha – préseli ki magából Bogi hatalmas ásítás közepette.

Lukács csak félig fogja fel Ada szavait, félig még alszik. A kávé se sokat segít, pedig Ada betyárerősre főzte. Lukács már bánja, hogy tegnap felajánlotta a segítségét a díszítésben. Azt hitte, Ada csak egy-két dologgal készül, gondolta, valamivel nyitás előtt felmászik a létrára, hogy Ada össze ne törje magát, és végeznek legfeljebb fél óra alatt. Nem számított rá, hogy Ada tényleg Kísértet lyukat akar csinálni a Bolond lyukból, és ehhez annyi kelléket gyárt mindössze két délután és este leforgása alatt, amennyi konkrétan fizikai képtelenségnek tűnik. Egyáltalán aludt valamennyit ez a bolond lány?

– Utána jöhetnek ezek – vesz elő a dobozból Ada néhány fekete filcből kivágott denevért. – De vannak pókok is – halássza ki a tenyérnyi nagyságú ízeltlábúakat.

– Ezeket mind tegnap csináltad? – kérdi laposakat pislogva Bogi. A tekintetét még fátyolosra mossa az éjszaka.

– Igen, de a töklámpást még nem láttad. Bár igaz, annyira nem nagy szám, nem volt idő túl sokat kísérletezni, kettőt így is elrontottam, szóval hagyományos töklámpás lett, az még a szobámban van. De csináltam kísérteteket is, meg macskákat, ó és vannak mókás csontvázak is, de az abban a dobozban...

– Hogy tudsz már korán reggel ennyit beszélni? – dünnyögi Lukács, érzése szerint olyan hangon, mintha az éjszaka a torkára tapadt volna.

– Évekig gyakorolta, mostanra sajnos tökélyre fejlesztette – adja meg a választ Bogi, bár a mondat vége újabb ásításba fullad.

Ada vigyorogva néz rájuk.

– Jól van, vettem az adást, lemegyek. Ha felébredtetek, gyertek utánam, és hozzátok majd le a dobozokat – közli vidáman, miközben visszarámol a kartondobozba, aztán felkapja, és lendületes léptekkel kimegy a konyhából.

Lukács álmatagon bámul utána. Még akkor is a folyosó felé mered, amikor hallani, ahogyan becsukódik a bejárati ajtó.

Bogival néma csöndben fejezik be a kávézást, de aztán sem mozdul meg egyikük sem.

Lukács azon töpreng, hogy mégis mikor puhult el ennyire. Hosszú évekig hajnalban kelt, ez sosem okozott gondot számára – bár igaz, akkoriban nem is éjfél után került ágyba. Ennek ellenére sokkal jobban szereti ezt a munkát, nem volt rossz a konzervgyárban melózni sem, de tizenöt év épp elégnek bizonyult belőle ahhoz, hogy valami teljesen másra vágyjon.

Mikor úgy két hónapja jelentkezett a Bolond lyukba, még egyáltalán nem volt benne biztos, hogy élvezne egy ilyen munkát – a konzervgyár megedzette, nem azzal van a baj, hogy ne bírna bármilyen munkát, de az emberekkel való kommunikálás nem tartozik az erősségei közé. Mégis jelentkezett, maga sem tudja, miért.

Véletlenül vette észre a kapura ragasztott kiírást, miszerint pultost keresnek – igazából a falra festett bolond tehet róla. Ha nem érezte volna úgy, hogy az a bolond épp rá vigyorog, biztosan nem állt volna meg, hogy alaposabban szemügyre vegye. Akkor még azt sem tudta, mit rejt a kapu, alig pár hete költözött a városba, fogalma sem volt a szórakozóhelyekről, leszámítva a sarki kiskocsmát az előző albérlete környékén. De az a bolond megtorpanásra késztette, ezért vehette végül észre a kiírást is. Mivel munkát keresett, úgy vélte, akár be is mehet, hogy megérdeklődje a feltételeket.